Az én kedvenc bloggerem – 2016. november

Ki is az én kedvenc bloggerem? Kit olvastam szívesen a múlt hónapban? Nem is nagyon emlékszem már, kiket olvastam… 😀 De azért van egy-két blog, akiket többé-kevésbé rendszeresen olvasok, egyik-másikra fel is iratkoztam. És vannak néha jó cikkek a kedvenc blogjaimban. 🙂

Talán a legnagyobb egyéniség, akivel mostanában találkoztam (egyelőre sajnos még csak interneten keresztül, élőben még nem) SzívrohamGyár. És nem csak azért, mert vendégíróként nekem is megjelent nála cikkem (és még meg is jelenik majd 15-én). Hanem azért, mert érdekesen látja a világot. A cikkeit is szívesen olvasom, de talán a verseiben még jobban kijön az egyénisége.

Ha már verses blog, akkor évek óta nagy kedvencem Frady Endre. Mennyit számít néha két betű! Amikor még iskolás voltam, és sokféle költő verseiről tanultunk, akkor a kötelezők közül talán Petőfi Sándor költészete állt hozzám legközelebb és Ady Endre állt tőlem a legtávolabb. Ez szerintem azóta sem változott, bár érettségi óta (1999) nem olvastam klasszikusoktól verseket. Ady Endre tehát nem az én stílusom. De ha már hozzáteszünk az elejére 2 betűt és Frady Endre lesz belőle, akkor már élményt, humort és kitűnő saját rajzokkal illusztrált, kiválóan megírt verseket kapunk eredményül.

De hogy ne csak verses blog legyen, hanem pl. idézetes is, ajánlom a Habfürdő blogot, arról még hírlevelet is kapok. Főleg a “Mai hab” és a “Keddi kilenc” rovatokat ajánlom, a pozitív szemlélet miatt. (A Mai hab az idézetes rovat tűnt elsőre idézetes rovatnak, a sok színvonalas, magvas gondolat miatt. De nem idézetek, csak idézésre érdemes, tartalmas, pozitív szemléletű gondolatok.)

Ha már pozitív szemlélet, rendszeresen olvasom a Derűlátó blogot is (ennek a szerzőjét személyesen ismerem, bár évek óta nem találkoztunk), ebben is nagyon pozitív életszemlélet van.

Ha már személyes ismerősöknél és pozitív életszemléletnél tartunk, egy másik pozitív blog, szintén ismerőstől (és kb. ugyanabból a társaságból ismerem, mint az előző blog szerzőjét): Szép világunk. Mindig megtalálom Facebookon az új tartalmakat, kapok értesítést a megosztott cikkekről. 🙂 Részben ismeretterjesztő is ez a blog, bemutatja mindazt, amit a világon látni érdemes, de sokszor egyszerűen csak szép. Mindig jó kedvem lesz tőle.

És még néhány blog a teljesség igénye nélkül, mert elég sokat olvastam mostanában a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége blogjait, főleg a nap bloggere játék miatt.

Pozitív életszemlélet témához: Napi Kincsek Tárháza, tényleg kincset ér. 🙂

A “szép világunk” témához egy útleírás blog: Szakifiú megpróbál eltévedni (ugyan már 1 hónapnál régebbi az utolsó cikk, de gyakran ránézek, van-e már új), a szerző stoppos élményei. Szintén ismerős, bár egészen máshonnan ismerem, mint a Derűlátó és a Szép világunk blogok szerzőit.

Ha már ismerősök, akkor még egy, nagyon komoly témájú blog, a Városliget Barátai. Elég közérdekű téma vidékieknek is, mert nekünk sem mindegy, hogy lesz-e tiszta levegő a fővárosban… Nem túl derűlátó a blog, bár ugyanabból a csapatból ismerem a szerzőt, mint pl. a Derűlátó blog szerzőjét.

A komoly témáknál maradva van egy olyan bloggerina, aki mindig fontos dolgokról ír és akkor is elgondolkodtató, és megfontolandó a véleménye, ha nem értek vele egyet. Eszter’s Offtopic. Persze általában egyetértek, de nem mindig.

Van még 2 blog, amire feliratkoztam és hírleveleket kapok róluk, tőlük. Az egyik a Tintafolt, ahol már vendégíró is voltam (itt lehet szavazni a vendégírók cikkeire, pl. az enyémre).

És van még egy blog, ahová feliratkoztam. (Az a jó édes) Erről is mindig kapok hírleveleket. Érdekes bejegyzések vannak benne. És mindenkinek kellene egy tündér keresztanya. 🙂 De azért megkérdezném a szerzőt, hogy milyen a kapcsolata a keresztanyjával, vagy hogy ő keresztanya-e… 🙂

És persze van még néhány blog, akiket többé-kevésbé rendszeresen olvasok, akár a cikkeket is, akár a kis megosztásaikat a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége Facebook csoportjában, de most csak ennyi fért ebbe a bejegyzésbe. Akik most kimaradtak, azokról majd talán legközelebb írok. 🙂

És persze ne felejtsük el az Angel Style blogot sem, ahol elindult ez a játék. Örülök, hogy benevezhettem! 🙂

Az én kedvenc bloggerem – 2016. november

Az én kedvenc bloggerem – 2016. november” bejegyzéshez 17ozzászólás

    1. MA szerint:

      Őt is olvasom néha. Főleg az MBBK-s megosztásait, amennyi ott látszik a cikkből, de volt olyan az elmúlt 1 hónapban is, hogy a blogra is rákattintottam, sőt, hozzá is szóltam. 🙂 Sajnos nem mindenki jutott eszembe, akit olvasok (elég sok van), és próbáltam minél többet bemutatni a csoporton kívüli kedvenceimből. Persze a csoporton belülieket sem hagytam ki teljesen, de gondoltam, őket kevésbé kell ajánlani, mert úgyis ismeritek őket, főleg az olyan aktívakat, mint Ildikó. 🙂 Amúgy szerintem már a te blogodban is olvastam bejegyzést, és követem az MBBK-s megosztásaidat.

      Van még néhány aktívabb tag a csoportban, főleg hölgyek, akiknek leginkább az ott megjelenő bejegyzéseit olvasom, de néha a blogra is kattintok, így követem, ami velük történik. Pl. a 3 anyablog: Anyu tervez, Mom with five, Pinkanyu (csak hogy ábécésorrendben legyen), vagy más témában pl. Suz’n, Natusshka, Sub Rosa (ebben éppen tegnap olvastam a piktogramokról egy jó cikket: http://golyahozza.cafeblog.hu/2016/12/13/az-idei-ev-taplo-dij-nyertese-akin-kifogtak-a-piktogramok/), stb. Ha valakit még mindig kihagytam volna, csak szólj! 😀

      De pl. szakmai blogokat is olvasok, azokat is nagyrészt ismerősöktől, csak nem akartam a blogom olvasóit környezetvédelmi blogokkal terhelni, amikor már én is távolodom a témától…

      Vagy néha pl. ránézek Magyarország legidősebb bloggerére, akit amúgy személyesen ismerek (teljesen más társaságból, mint a bejegyzésemben felsorolt ismerősöket), 2-szer jártam is nála, de már évek óta nem találkoztunk (de éppen a héten kerestem vissza egy régi cikket, mert az egyik ismerősömről kiderült, hogy rokona annak a hölgynek, akiről szól a cikk: http://www.antalffy-tibor.hu/?p=528), stb.

      Egy másik ismerősömről meg (szintén más társaságból) tegnap tudtam meg, hogy van blogja, társasjáték témában, eddig 2 bejegyzéssel: https://egyszerujatekok.wordpress.com/ (és tényleg társasjáték klubból ismerem, de nem a nagy egyesületből, ahonnét kiléptem – akikkel jó játszani, de nem érdemes belépni -, hanem a kisebb csapatból, akik nem bejegyzett egyesület, de minden héten jókat játszunk együtt).

      Rendszeresen nem sok blogot olvasok, de alkalmanként nagyon sokat és nagyon sok jó is van köztük. Én csak azt olvasom, akit érdemes! 😀

      Kedvelik 1 személy

    2. MA szerint:

      És persze kimaradt még Pl. Bandita, akinek főleg a hozzászólásaira figyelek a csoportban, vagy Tóth Judit (Judy), az Egy elképzelt könyv bloggal, akinek főleg a csoportban lévő megosztásait olvasom, stb. Majd biztos eszembe jut még 1-2 név a héten… 😀

      Kedvelés

Hozzászólás