Az én kedvenc bloggerem! – 2017. január

https://i2.wp.com/euromail.hu/download/fa31268e5a79c368424ca0bfbee715ae/My%20favorite%20blogger%20Award.jpg

Januárban is sok érdekes blogbejegyzést olvastam, de volt köztük egy, ami igazán figyelemre méltó. Tudom, hogy nem leszek vele népszerű a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége tagjai között, és talán a játék e havi házigazdája, Lina O’Brien, az Egyszerű pillanatok blog szerzője sem fog egyetérteni velem, de a sok januári bejegyzés közül aki díjat érdemel, egy olyan hölgy, aki már eltűnt a csoportból: Molnárné Szatmári Boglárka (Bopci). Nem tudom, hogy ő törölte-e saját magát és a bejegyzését a csoportból, vagy az adminok, de sajnos igazságtalanul negatív színben tüntették fel őt a hozzászólók. Pedig a Buszbaleset – máshogy című bejegyzése nagyon elgondolkodtató. Utólag rákerült a cikkre egy 18-as korhatár, ami talán jogos is, de ettől még jó cikk.

Ahogy Boglárka is írja rögtön az első bekezdésben, a cikk NEM az áldozatok ellen szól. Még az sem ellenük szól, amit vastagon kiemelt a 3. bekezdésben, hogy már unja a hír részleteit. Ez mindenkiben felmerül, de szinte senki nem meri ilyen bátran kimondani. Szerinte ezek a részletek csak a hozzátartozókra tartoznak vagy még rájuk sem. (Persze ő is leír bizonyos részleteket, főleg a sok kritikát kapott “matek-biosz” részben, de nem öncélúan, hanem nagyon is logikusan, szemléletesen.) Ezért elhiszem, hogy a cikk tényleg nem irányul senki ellen. Csak bizonyos jelenségeket próbál meg bemutatni, elemezni, megkérdőjelezni, teljesen jogosan.

Aki túljut azon az első (és egyébként helyes és jogos, de érzelmi indíttatása miatt kissé primitív) reakción, hogy “Jaj, szegény gyerekek, mi történt velük?”, és ennél tovább akar gondolkodni, abban felmerülnek bizonyos kérdések és gondolatok, amelyeket ez a cikk elég nyersen, de nagyon lényegre törően mutat be. Mik ezek a kérdések és gondolatok?

  1. A gyász magánügy. Csak az áldozatok családjára, barátaira tartozik, nem olyan idegen emberekre szerte az országban, akik a baleset előtt még csak nem is hallottak ezekről a gyerekekről. De akkor mégis miért juttatja el a média minden háztartásba? Miért sokkolják ilyen hírekkel az embereket?
  2. Részletek, fejlemények, képek: ezek is csak az érintetteket érdeklik, ahogy ezt a cikk is leírja, a 3. bekezdésben kiemelve.
  3. Egyáltalán hogyan dől el, hogy melyik baleset lesz médiahír és melyik nem? Erről sok konkrét példa van a cikkben is. Nem a baleseteket szeretném ezzel összehasonlítgatni, ahogy Boglárka sem ezt teszi,  mert nyilván mindenkinek az a legsúlyosabb, ami őt vagy hozzátartozóját érinti, csak érdekelne engem is, ahogy őt is, hogy van-e valamilyen rendszer, ami alapján médiába kerül egy hír, akár balesetről, akár másról. Mitől függ, hogy hír lesz-e valami vagy nem? (Számít-e pl. az áldozatok száma, kora, foglalkozása, ismertsége, stb?)
  4. És mitől függ, hogy melyik balesetnél rendelnek el nemzeti gyásznapot és melyiknél nem?

Ezekre a kérdésekre kitér a díjazott cikk, Boglárka is ezekre keresi a választ, sőt, néha meg is tippeli, hogy pl. talán az áldozatok sportoló mivolta is számíthatott ebben az esetben. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de jó lenne tudni, hogy mi alapján lesz hír valami, és mi alapján nyilvánítanak egy esetet nemzeti gyásznak. Ez a cikk erről szól, semmi másról. A kérdések teljesen jogosak, túlmutatnak ezen a baleseten, inkább általános jelenségekre kérdeznek rá. Olyan jelenségekre, amelyeket a legtöbb ember szeretne megérteni, de senki nem mer kérdezni. Ettől jó ez a cikk, és nagyon könnyű felfedezni benne ezeket az értékeket, ha nem érzelmi alapon állunk hozzá. Ezért lett ez a cikk a havi kedvencem.

És még valami, amit a díjazott cikk nem említ, csak az én magánvéleményem. A baleset miatt azon a hétvégén több tévécsatornán, több szórakoztató műsor is elmaradt. Ezt miért kellett? Nyilván a hozzátartozóknak nincs kedvük ilyeneket nézni, ezt megértem. De a többieknek (és talán még nekik is) nem éppen most lenne szükségük ezekre a vidám műsorokra, azért, hogy ne süllyedjen bele mindenki a gyászba, hanem lássuk, hogy utána is van élet és utána is van miért élni? Mert elég nagy baj, ami történt, de az élet megy tovább. És nekünk, megmaradtaknak élni kell. És ha élnünk kell, lássuk a jó oldalát! Ezért lenne most szükség olyan műsorokra, amik megmutatják, hogy az ilyen szomorú események ellenére van az életnek jó oldala is. És éppen ezek maradtak el. De miért?

Kiegészítés: a témában még egy figyelemre méltó cikk jelent meg ennek a bejegyzésnek a megírása után, de még a megjelenés előtt. Kiss Adrianna cikke a Gyémánt marionett blogból. Az olaszországi eset… Ő is megpróbál magyarázatot találni, hogy miért éppen ez az eset lehet hír. Ő a külföldi helyszínre gondol. Nem tudom, mennyire helyes akár ez a magyarázat, akár a másik cikk tippje (sportolók voltak az áldozatok), de örülök, hogy valakik végre magyarázatot keresnek, hogy mitől lesz hír az egyik eset és mitől nem az a másik. Azt hiszem, ez az ilyen elgondolkodtató írások lényege, ezért érdemelnek díjat ezek a cikkek.

Régi kedvenceim:

 



Advertisements
Az én kedvenc bloggerem! – 2017. január

Az én kedvenc bloggerem! – 2017. január” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s