Búcsúzik a március

Szépen búcsúzik idén a március. Minden virágzik, a lakótelepünkön és környékén is. Akár a múltkor bemutatott színes panelházak között is lehet látni virágzó fákat, bokrokat, vagy füves részeket tele virágokkal. Most leginkább a sárga virágok nyílnak a fűben, de bőven van kék, fehér, és rózsaszín is. A fák között talán a fehér a legtöbb, de sárga is sok van, és rózsaszín is akad. És fehéren, sárgán, rózsaszínen virágzó bokrokat is láttam már. 🙂 De a zöld színre is érdemes figyelni, mert a fűszálak és a levelek zöldje most a legélénkebb, amikor frissen bújnak elő. 🙂 Ki is mentem ma a szabadba, délelőtt is, délután is. De nem csak növényeket, hanem néhány madarat és rovart is sikerült lefényképeznem. Készítettem vagy 300 képet, de itt csak a legjobbakat mutatom be.

Először csak a lakótelepen, a környékünkön mászkáltam összevissza, véletlenszerű útvonalon, de így is sok szépet láttam. 🙂

Aztán felmentem a dombra (oda, ahol már a múltkor is fényképeztem pl. tavaszi héricset). A dombon a bokrok fehéren virágoznak. Megint olyan fehérek, mint annak idején, télen, amikor zúzmarás volt a táj. És mindkettő nagyon szép. 🙂 (De azért remélem, hogy most néhány hónapig nem lesz zúzmara! 😀 )

Vissza a lakótelepre…

És kb. ennyi volt a délelőtt. Aztán délután újra kisétáltam, de most már kicsit határozottabb céllal. Igyekeztem minél naposabb útvonalon eljutni a lakótelep széle mentén a Jutasi útig.

Ott bementem a kiserdőbe, de nem nagyon a sűrűjébe, csak a szélén az ösvényen.

Majd fényképezgettem kicsit a virágzó fákat a Barátság-parkban és környékén.

Aztán a parkból hazafelé is készültek fényképek.

Ennyi volt a mai fotós túra a környéken, holnap más jellegű örömök várnak rám. (Társasjáték Délutánra megyek, játszom kicsit a hónap játékával, aztán remélem játszhatok néhány menetet kedvenc játékmesteremmel a kis szerdai csapatunkból, a többit meg majd meglátjuk, de biztos jó lesz! 🙂 )

Advertisements
Búcsúzik a március

Búcsúzik a március” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s