Idén is volt karácsony

Idén is volt karácsony, és szép volt, mint mindig. 🙂 Nem volt fehér, de biztos lesz hó még a télen… Most nem egészen az utolsó pillanatban vettem meg az ajándékokat, de most is az utolsó héten. 19-én kedden.

Már 23-án feldíszítettük a fát. Azért, mert 24-25-26-ára (mindhárom napra 🙂 ) ebéd meghívást kapott az egész család a nagymamámhoz, és nem akartunk sem 24-én reggel sietni a díszítéssel, sem ebéd után sietni haza fát díszíteni. Évek óta ugyanaz a műanyag fenyőnk van, de mindig szerzünk hozzá egy-két ágat is csak a fenyőillat kedvéért. 🙂

24-én megvolt az ünnepi ebéd (halászlé pontyból, rántott hal, mákos kalács és aprósütemény) és az ajándékozás. A nagymamának ott, nála adtuk át az ajándékokat, és akkor, ebédnél kaptuk meg tőle is, egymást meg este, otthon ajándékoztuk meg. 🙂

Amit adtam:

  • édesanyámnak egy sálat, ami már nagyon kellett neki,
  • öcsémnek kaparófejes jégoldót a téli hidegre az autójához,
  • nagymamámnak kis kerti szerszámokat: kis kapát, kis gereblyét a buszmegálló mögötti kis virágoskertjéhez,
  • öcsém barátnőjének meg (aki 23-án hazament a szüleihez és 29-én jön majd vissza) süteményforma készletet (olyasmi, mint a pogácsaszaggató, csak kicsit nagyobb, és 4 alakzat van 1 csomagban).

Amit kaptam:

  • napraforgómag 3 színben (a fehér a joghurtbevonatos, a világosbarna bevonat karamell, a sötétbarna pedig étcsokoládé),
  • Photo9983
  • 2018-as határidőnapló,
  • Photo9982
  • társasjáték 🙂
  • Photo9984

A társasjátékban a 400-as szám kicsit túlzás, az a változatokkal együtt annyi, és főleg klasszikus társasjátékok vannak benne, pl. ki nevet a végén (meg egy hasonló mechanizmusú másik játék, a madáresküvő), lóverseny, sakk, ostábla (más néven backgammon), dáma, marokkó, malom, és egy skát nevű kártyapakli, stb. de én ilyenekkel is szívesen játszom, a modernebb játékok mellett. Azt hiszem, egy ilyen dobozzal már egy egész Társasházat is le lehetne bonyolítani (talán majd meg is tesszük egyszer vagy többször), de asztalonként 1 (tehát összesen kb. 15) ilyen doboz már egy egyesületi Társasjáték Délutánhoz is elég lehet… Én nagyon örültem ennek a kis doboznak és sokat fogok vele játszani. 🙂 (És sokkal jobb, mint az a bizonyos 50 társasjáték egy dobozban, amit még kb. 15-20 éve kaptam, és el is adtam a 2015-ös társasjáték piacon, mert ebben a kis 400-as dobozban rendesen benne van minden játékszabály, nem úgy, mint a régi 50-esben, de az alapötlet hasonló.)

25-én családi ebéd: csirkehúsleves, töltött csirke, házi somlói galuska. Meghallgattuk a kedvenc karácsonyi dalomat is (a szerző, egyben előadó már régi kedvencem, de a dal új, idei szerzemény), édesanyámnak is tetszett, de a “kedves” testvérem leszólta. Szerinte sablonos a szöveg, és küzd a magas hangokkal… De én azért ide linkelem a YouTube videót! 😀

Ezt a videót tettem ki a Facebookra is. 24-25-26-án nem voltam online, de 23-án este elküldtem ezt a videót a “Boldog Karácsonyt Kívánok! Legyen szép az ünnep!” szöveggel mindenkinek, akivel az elmúlt 1 évben váltottunk üzenetet, akár ismerős, akár nem, akár véletlenül talált meg, akár valamilyen csoportban vagyunk együtt, stb. még azoknak is, akikről csak annyit írt ki a rendszer, hogy ők most már Messenger kapcsolataim. Kitettem ugyanezt az idővonalamra is, és minden olyan csoportba, ahol tag vagyok, és nem hirdető csoport, meg nem is eszperente. Az eszperente  csoportok csak azért maradtak ki, mert nem volt fantáziám csupa E-vel lefordítani a “Boldog Karácsonyt Kívánok! Legyen szép az ünnep!” szöveget… 🙂

25-én este még elmentünk karácsonyi fényeket nézni Csopakra, ahol híres a karácsonyi díszkivilágítás, és tényleg szép is volt. 🙂 A “kedves” testvérem vitte le az egész családot 4 keréken, ezzel kárpótolva azért, mert leszólta a karácsonyi dalt… 🙂 És ha már ott voltunk, még egy kicsit továbbmentünk Balatonfüredre is, megnézni, ki van-e világítva a város vagy a Tagore sétány. A Balaton így, sötétben is szép volt, kivilágítás van a sétány elején, de nem végig, csak az elején, kb. annyi, mint Csopakon.

26-án már csak az ünnepi ebéd volt érdekes: még mindig a húsleves, és utána töltött káposzta. És természetesen sütemény is. 🙂

Most, ünnepek között már csak 3 munkanap van az évből, ebből 1 szabadság nekem, éppen holnap. 🙂 Terveztünk ismerősökkel társasjátékozást, de sokan lemondták, így elmarad… 😦

Szilveszteri programom még nincs, valószínűleg itthon töltöm, mint egy kivétellel mindig. Az egyetlen kivétel 2 éve volt, 2015.12.31. egy nagy szilveszteri társasjátékozás egy ismerősnél (nem annál, akinél a holnapi lett volna…) Aztán jövőre majd meglátjuk…

Reklámok
Idén is volt karácsony

Idén is volt karácsony” bejegyzéshez ozzászólás

  1. MA szerint:

    A társasjátékról a leírás talán nem valami profi, de 400 játékot nehéz 1 bekezdésben összefoglalni. Amúgy 2 társasjátékos blogot ismerek többé-kevésbé jól, az egyiket követendő, a másikat elrettentő példának hozom fel.

    A követendő példa egy egyszerű blog egyszerű játékokról. https://egyszerujatekok.wordpress.com/ Semmi sallang, csak az elején egy rövid, általános leírás a játékról, majd a szabályok. Minden, ami kell, és semmi, ami nem. 🙂 Éppen úgy, ahogy egy jó játékmester magyarázná a játékot. https://egyszerujatekok.wordpress.com/

    Az elrettentő példa egy olyan blog, ahol (főleg az ismertetők menüpontban) jobban belemennek a részletekbe, és ugyan tényleg szakszerű, de éppen ez a szakszerűség, elemző hozzáállás riasztja el a blog olvasóit a játékoktól. Ha ezt a blogot olvasom (elég ritkán, de már volt rá példa), akkor mindig olyan érzésem van, mintha felboncolnák a társasjátékokat. És ezt még fekete háttérrel is súlyosbítják… http://k10klub.hu/category/ismertetok/ (Ugyanennek a társaságnak újabban, új néven YouTube csatornája is van, ami egyelőre még üres. https://www.youtube.com/channel/UCfWIUVYbNx1mZQt6ms828-g?view_as=subscriber De kíváncsi leszek a tartalmára…)

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s