Ilyen volt 2017

Idén nem lesz annyira hosszú ez az írás, mint tavaly, de azért rövid sem lesz. Jóval hosszabb, mint az átlagos bejegyzéseim.

Milyen események is történtek velem? Jók is, rosszak is vegyesen. Ebben a bejegyzésben igyekszem minden fontosat felsorolni, általában csak röviden, tényleg csak felsorolás szintjén, de néhány történetet hosszabban is kifejtek…

Ezek a történetek a felsorolás után lesznek, a Tovább gombbal elválasztva, ezért aki csak addig olvassa, annak is teljes képe lesz arról, hogy milyen évem volt, a többiek meg mélyebben is beleláthatnak az életembe. 🙂

A családban sok esemény nem történt, de szinte mindig együtt mentünk a nagyobb programokra a városban, pl. a kirakodóvásárokra, vagy az októberi ingyenes könyvtári beiratkozásra. És nem is csak a városban, hanem máshol is voltunk, pl. Balatonkenesén kirándulni. Kerek évforduló is csak egy volt: anyai nagymamám idén nyáron volt 80 éves. És még egész jó állapotban van. Még süteményt is tud sütni, és szokott is, elég gyakran! 🙂 Általában pozitív dolgok történtek, a negatív események, pl. kisebb konfliktusok majdnem mind apámhoz kapcsolódtak. A Tovább gomb után kifejtem, milyen ellentmondásos volt a kapcsolatunk. De ennek már nincs jelentősége, mert ő már nincs. November 6-án legyőzte a hasnyálmirigy-rák, aminek a történetét szintén a Tovább gomb után mesélem el.

Ez az év nagyrészt az álláskeresésről is szólt, de nyáron meghoztam eddigi életem legnagyobb, legbátrabb és legjobb döntését. Visszaküldtem az egyetemre a diplomámat, hogy mást is kereshessek, ne legyek szakterülethez kötve. (Aztán persze hazaküldték, de erre nem számítottam…) Az eddigi “karrierem” történetét, a diploma-visszaadás gondolatának születését és a próbálkozásaimat szintén a Tovább gomb után írom le. Most határozott idejű szerződésem van, tavasszal jár le. Nem abban dolgozom, amit tanultam, és ez néha meg is látszik, de amúgy elég jó munkahely. Mivel az egyetem visszaküldte a diplomát, utána el kell gondolkoznom azon, hogy mitévő legyek. A nagy kérdés: Nekem való-e a környezetmérnökség? Még nincs válaszom erre a kérdésre, azt sem tudom, merre induljak, hogy ezt megválaszolhassam, de már tudom, mit teszek, ha nekem való, és akkor, ha nem…

  • Ha igen, akkor abban kell munkát keresni. De mikor és hogyan?
    • Ha meghosszabbítják a szerződésemet, akkor maradok, és mellette keresek valamit a végzettségemmel.
    • Ha nem, akkor megint marad az álláskereső státusz, de már csak a környezetvédelemben.
  • Ha nem nekem való, akkor teljesen mindegy, mit dolgozom, de kezdeni kell valamit a használaton kívülivé vált diplomával. Megtartani ebben az esetben nem lenne tisztességes, de az egyetem nem veszi vissza. Eladni, elajándékozni vagy megsemmisíteni (pl. kidobni, elégetni, stb.)  meg valószínűleg törvénytelen, hiszen hivatalos irat. És mit kezdek magammal ebben az esetben, ha nem nekem való a környezetmérnökség?
    • Ha hosszabbítunk a munkahelyen, akkor maradok, és nem is keresek mást.
    • Ha nem hosszabbítunk, akkor ugyanúgy járok el, ahogyan ezt találtam: véletlenszerűen megpályázom minél több állást, amire képesnek tartom magam, főleg a munkaügyi hivatal álláslistájáról, és néhány héten belül biztosan találok valamit.

A társasági életem idén főleg a társasjátékosokból állt. Az egyik csapattal szinte minden szerdán, a másikkal minden hónap első szombatján. A kisebb, régebbi, de jobb csapat játszik szerdánként, az egyesület szombatonként. A szerdai csapattal 2 játékosunk születésnapját is megünnepeltünk, és több nem társasjátékos eseményen is ott voltunk, pl. megtanultunk rosszul érvelni, hallgattunk angol nyelvű előadást az éghajlatról és magyar nyelvűt a vízilovakról és a kémiáról… És a nagyobb csapat, az egyesület rendezvényein is szinte mindig volt valami érdekesség, ezeket majd kifejtem a Tovább gomb után.

A zöld szervezetből, ahol tavaly nyárig dolgoztam, elég nehéz volt kilépni, még most sem tudom, hogy sikerült-e igazán, ennek a történetét és a tavalyi távozásom okait is leírom a Tovább gomb után. De az egyesület 20. születésnapjára örömmel elfogadtam a meghívást, mert oda mindenki elmehetett, aki valaha tag volt, és sok jó emberrel találkoztam ott. Jó volt a program is, a társaság is, és még a torta is finom volt! 😀

De voltak más élményeim is, ezektől a közösségektől függetlenül, a városi tanösvény megszépítésétől az utcazene fesztiválon át egy régi barát novemberi meglátogatásáig… 🙂 Nyertem rejtvénypályázaton, társasjáték egyesületi tombolán, és egy igazán törpös akcióban is, de örültem április végén a fecskéknek, májusban a kézműves fagylalt napjának, kint voltam a lakótelepi virágosztáson, de év vége felé is volt öröm, pl. a karácsonyi vásár megnyitása, vagy az első idei hó… 🙂

Kb. ennyi fért bele az idei évbe, amiket jeleztem, azt leírom a Tovább gomb után, ahol kiderül, hogy miért nem érdemes diplomát szerezni (legalábbis környezetmérnökit), és azt is bemutatom, hogy miért nem alkalmasak a Nyilas csillagjegyűek vezető tisztségekre. Ha meg valaki még többet akarna tőlem látni, íme a TOP 12. Minden hónapból a szerintem legjobb bejegyzésem.

  1. Utcanevek, házszámok
  2. Medve-napi olvadás
  3. Felmásztam a sziklára
  4. Balatonkenese
  5. Világnapok és más csodák
  6. Lakótelepi eperfa körkép
  7. Még az ezüstfenyőn is ribizli terem
  8. Selyemakác
  9. Az első színes levelek
  10. Ilyen volt – ilyen lett
  11. Izgalmas hét, jól sikerült hétvége
  12. Idén is volt karácsony

Nem mindig volt egyszerű dönteni, pl. márciusban esélyes volt még az Ahol minden ház más színű írásom is, áprilisban a Társasjáték Délután, a Verset posztoltam az utcára, és a Törpök a tányérban című bejegyzés is, júliusban pedig A lakótelep legszebb fái. De előfordult az ellenkezője is, pl. a novemberi 2 bejegyzésem közül egyiket sem tartottam igazán jónak, egyet mégis linkelni kellett… A decembert pedig jól elkarácsonyoztam, 2 bejegyzés van karácsonyi fényekről, és egy az ajándékokról. 🙂

Apámról

Az első történet apámról szól, a család történetéről és az ő novemberi haláláról.

Apám nem volt rossz ember, de volt néhány rossz döntése. Amikor még velünk, a gyerekeivel élt, akkor hétköznap délután és esténként a munka után csak feküdt a nagyszobai ágyon, vagy újságot olvasott, vagy nézte a tévét, és gyakran elaludt közben. Hétvégén volt élénkebb, amikor mentünk ide-oda. Néha kirándultunk valamilyen erdőben a város környékén, néha a lengyel piacra mentünk, vagy más városi rendezvényre, de mindig mentünk valahová. Ha valamit kértünk tőle, akkor mindent megtett, csak győzzük kivárni… 😀 A legnagyobb hibája talán a dohányzás volt. Gimnazista korában szokott rá.

1997-ben a dohányzás miatt kapott egy infarktust. Addig jól megvoltak anyámmal, és anyám sem gondolta volna, hogy valaha elválnak. Aztán az infarktus miatt apám bekerült a szívkórházba, ahol találkozott egy nővel. Ismerték egymást még 1974-ből, de azóta nem látták egymást. Állítólag már akkor szerelmesek voltak, és 1997-ben össze is jöttek. 1998-ban vált el miatta anyámtól.

1997 nyarán történt az infarktus, 1998 decemberében a válás. 1998 nyarán apám bemutatott a nőnek, de előző este sokat beszélgettünk is róla. Leginkább az érdekelt, miben jobb az a nő, mint anyám. És apám bevallotta nekem is, anyámnak is, hogy semmiben sem jobb, de mégis ő kell neki, mert szerelmes, és semmilyen észérv nem hatott rá. Sem az anyámmal közös lakás, sem az, hogy van 2 közös gyerekük, és ha egyikük sem akar lemondani rólunk, akkor jobb együtt maradni, sem az, hogy a rokonságban senki nem fogadna el egy válást… Pedig mivel apám rendőr volt, még rendőrségi statisztikát is soroltam neki arról, hogy elvált szülők gyerekéből gyakrabban lesz bűnöző, áldozat vagy öngyilkos, mint másokból. Egyetértett, de azt mondta rólam és öcsémről, hogy “ti egyik sem lesztek”. Elintézte ennyivel. És nem tudta megmondani, hogy miért azt a másik nőt választja, csak annyit mondott, hogy ő szerelmes…

Ekkor, 1998-ban, még nem is voltam egészen 18 éves (csak szeptember végén lettem annyi, ez meg nyáron történt) elhatároztam, hogy ha ilyen a szerelem, hogy családokat tesz tönkre és leállítja az ember agyát, akkor nekem nem kell. Azóta tudom, hogy a szerelem betegség. A szerelmi házasságok amúgy sem váltak be a családban. Ha végignézem a családom történetét akár apai, akár anyai ágon (már amennyit tudok belőle), nem a szerelmi házasságok váltak be a legjobban.

4-féle házasság létezik: szerelmi, terhesség miatti, érdekházasság, és akiket közös ismerősök hoztak össze (mert összeillőnek találták őket). A szerelmi és a terhesség miatti házasságok a családomban válással végződtek. Azok maradtak együtt hosszú távon, akiket közös ismerősök hoztak össze. (Érdekházasság még nem volt a családban, soha nem voltunk sem híresek, sem gazdagok, ezért nem tudom, hogyan válna be… Érdemes lenne kipróbálni? Nem tudom, de nincs is kivel…)

Ez az új szerelem teljesen megváltoztatta apámat, pl. olyat is mondott, hogy anyám, öcsém meg én költözzünk sátorba, mivel annak a bizonyos nőnek nem volt saját lakása, és a miénkre pályázott… Végül nem költöztünk sátorba. Anyai nagypapám 1998 decemberében, a válás után 1 héttel meghalt. Neki sem kellett volna dohányoznia… Anyám egyetlen gyerek volt, ő örökölte a házrészét. a ház másik fele a nagymamámé maradt + haszonélvezet anyám részén is. A nagymama ekkor úgy döntött, hogy eladja a házat, hogy közelebb legyen anyámhoz. Elosztották a pénzt, a nagymama a haszonélvezet miatt többet kapott, abból vett is magának egy kis lakást a mi lakótelepünkön (elég nagy váltás volt neki a kertes ház után), és közben anyám az ő részéből kifizette apámat a lakásból. Apám részben ebből a pénzből, meg egy kis kölcsönből vett magának egy külön lakást. Így mindenkinek lett lakása, nem kellett sátorba költözni. Az örökösödés, házeladás, lakásvásárlás elég sokáig tartott, 1999 végén vette meg a lakását apám is és a nagymama is, és mindketten 2000 tavaszán tudtak beköltözni.

Apám a válóok nővel élt 2008-ig, de már 2006-ban beszerezte a következő barátnőjét, akivel haláláig egy pár voltak. Vele nem költözött össze, de nagyon ragaszkodott hozzá, és bármilyen vitánk vagy ellentétünk volt az új nővel, apám automatikusan mellé állt.

Idén, október utolsó hétvégéjén, alig 1 héttel apám halála előtt ez a párbeszéd zajlott le köztünk apámmal, aki azt akarta, hogy én és az öcsém legyünk jobb viszonyban a barátnőjével. (A – jel én vagyok a * jel apám.)

– Ő sem szeret találkozni velem, én sem vele, ne erőltessük!
* Elég szomorú, hogy ilyen ellenségesek vagytok.
– Előbb neki kellene alkalmazkodnia hozzánk!
* Mi van???
– Ő jött kívülről, ő alkalmazkodjon!
* Hová jött kívülről, ahol ti már ott voltatok?
– Mi vagyunk a gyerekeid, mi vagyunk a családod!
* Amikor elváltunk, kiléptem a családból. Azóta már volt még egy családom, most meg lenne egy harmadik is, ha nem lennétek ilyen ellenségesek. Ti vagytok a gyerekeim, de már nem ti vagytok a családom.

Aztán kiselőadást tartott az idősebbek tiszteletéről, hogy a barátnője az anyánk lehetne, mert annyi éves, és hogy szerinte az a társadalmi rend, hogy ha valaki elválik és elköltözik, akkor ő már egy külön család.

Tehát fontosabbnak tartotta azt a nőt, mint a saját gyerekeit. Ez egy újabb példa arra, hogy a szerelem betegség. Nem csak az a szerelem, amelyik a válást okozta, hanem ez az új szerelem is.

Ebből is látszik, hogy apámnak nem kellett volna dohányoznia, mert az okozta 1997-ben az infarktusát, ami a kórházi találkozás miatt váláshoz vezetett, és emiatt már nem volt olyan a kapcsolatunk, mint régen. Rendszeresen látogattam persze (pedig megvártam volna, hogy kezdeményez-e, miután elköltözött, mert abból láttam volna, hogy csak anyámtól akart-e elköltözni, vagy tőlünk, a gyerekeitől is, de anyám ragaszkodott hozzá, hogy ne várjak, hanem menjek hozzá rendszeresen, így viszont semmi biztosat nem tudhattam meg, és ez a bizonytalanság is ártott a kapcsolatunknak), de mindkettőnk részéről eléggé kötelességszerűek és formálisak voltak ezek a látogatások, nem sok mindent csináltunk együtt. De a halálát is a dohányzás okozta. Hasnyálmirigyrák.

Tavaly decemberben került be először a kórházba, műtötték is, kemoterápiát is kapott, de november 6-án mégis meghalt. Nagyjából 1 héttel előtte, október utolsó hétvégéjén (amikor a “nem ti vagytok már a családom” mondat is elhangzott) még reménykedtem a gyógyulásban. November 1. szerda volt a fordulópont, attól kezdve egyre rosszabb állapotba került, péntektől már nagyon látszott rajta a betegség, hétvégén már egyre kevésbé bíztunk a gyógyulásban, és november 6-án hétfőn meghalt. November 16-án volt a hamvasztás utáni urnás temetése. Az urnát apai nagypapám sírjába temették, ahová majd egyszer a nagymama is fog kerülni, de neki már koporsós temetése lesz. Katolikus temetés volt, rendőrségi megemlékezéssel egybekötve.

Apám nem volt rossz ember, csak rossz hatással volt rá az a két nő. Az egyik, aki miatt elvált, meg utána a másik, akivel a haláláig együtt volt. Vannak róla szép emlékeim, de mégsem okozott akkora megrázkódtatást a halála, mint amekkorát sokak szerint illett volna okoznia. Igazán nagy változást nem hozott az életemben, sem jót, sem rosszat.

És nem is érzem igazán a veszteséget, talán azért, mert úgy érzem, hogy nem is most vesztettem el őt, hanem már a válásnál. Amikor elköltözött tőlünk. Ez a haláleset csak véglegesítette a veszteséget. Egyetlen pozitív következménye van: az, hogy már nem foglalkoztat a válás, hogy miért nincsenek együtt a szüleim, mert ez apám halálával már tárgytalanná vált. (Szerencsére sem apám, sem anyám nem házasodott újra és egyiknek sem született külön gyereke.) Negatív következmény a temetés, mint kellemetlenség, meg némi ügyintézés, egy kis szokásos bizonytalanság az örökösödés körül (végrendelkezett-e vagy nem, ha igen, kire mit hagyott, ha nem, ki mit örököl, stb.), de igazán nincs nagy hatása az életemre.

Sajnálom egy kicsit, de nem álltunk annyira közel egymáshoz, hogy hiányozzon. De nem is kívántam ezt neki soha. Inkább össze akartam hozni őt anyámmal, hogy megint egy család legyünk. Egy igazi család.

Amúgy meg ilyen esetekben a legjobb megoldás a felejtés. Változtatni úgysem tudunk a helyzeten, akkor meg a legjobb elfelejteni. És azt hiszem, a temetést is két okból találták ki. Az egészségügyi okot nem részletezném, de a másik az, hogy a halottal együtt a gyászt is el kell temetni. Azt hiszem, ez sikerült nekem.

A nagy döntés

Ez után a nem túl vidám családi történet után most jöjjön egy vidámabb téma, egy sikertörténet! Annyiban hasonlít egymásra a két történet, hogy az előző valakinek, ez a történet pedig valaminek az elvesztéséről szól. De apámat nem akartam elveszteni, ezt a valamit viszont igen. És apám már nem tér vissza, de ezt a dolgot hazaküldték…

Eddigi életem legnagyobb, legbátrabb és valószínűleg a legjobb döntése volt visszaadni a diplomát az egyetemre. Nem volt egyszerű, sem elhatározni, sem megvalósítani, de végül mégis megtettem.

2004-ben végeztem az egyetemen, akkor még egyben volt az 5 éves egyetemi képzés, amit 5 év alatt el is végeztem, de sokáig nem tudtam elhelyezkedni környezetmérnökként. Volt ahol azt kifogásolták, hogy nem vagyok helybeli, mert országosan kerestem állást, máshol az volt a baj, hogy nincs még gyakorlatom, de hol szereztem volna, ha még csak állást keresek, de a legtöbb helyen meg sem indokolták…

2006-ig kerestem állást. Ekkor bekerültem egy önkéntes munkatapasztalat-szerző programba, aminek a keretében a megyénk egy másik városában egy kis természettudományi múzeumban dolgoztam a geológus mellett. 2007-ben viszont lejárt a szerződésem.

2007-től 2010-ig visszairatkoztam az egyetemre, PhD doktori képzésre a radiokémia tanszékre. Sok oka volt, hogy miért nem sikerült elvégezni, hibás voltam benne én is, a témavezetőm is és a rendszer is. Leginkább a radiokémiai előképzettség hiányzott, mert nem olyan szakirányos voltam annak idején az egyetemen.

Aztán 2010 után már csak közfoglalkoztatásban dolgoztam. Először 2011 végén a városi múzeumban adatrögzítőként, majd 2012 elején az erdőgazdaságban, aztán 2014-től 2016-ig a helyi zöld szervezetben, ahol kb. ugyanazt tettem, mint korábban önkéntesként, csak egy kis pénzt is kaptam érte. Ugyanez a zöld szervezet volt annak idején a munkatapasztalat-szerző program régiós koordinátora is.

Közben 2011-től szakmai blogot írtam az ország legnagyobb szakmai blogmagazinjában. Ez nem járt jövedelemmel, de 2 elismerő oklevelet is kaptam 2011-ben és 2012-ben, és kineveztek a környezetvédelmi bloggercsapat vezetőjének is. 2012 nyarán még egy szakmai gyakorlatos hallgatóm is volt. Környezetvédelmi gimnáziumba járt, majd sajtótechnikusnak tanult, ahol környezetvédelmi blogírással teljesítette a szakmai gyakorlatát, és a környezetvédelmi bloggercsapat vezetőjeként én voltam a szakmai gyakorlatvezetője. Aztán 2013 őszén a rendszer egy informatikai fejlesztés miatt többet állt, mint amennyit ment, ezért a környezetvédelmi bloggercsapat nagy része kilépett és új helyen indítottunk új, saját honlapot.

2016. augusztus 1-jével szűnt meg a munkaviszonyom a helyi zöld szervezetben, utána hosszú munkanélküliség következett… Egészen idén nyárig. A tavaly nyári esettel majd foglalkozom a következő történetben, ami az első példa lesz arra, hogy miért nem alkalmasak a Nyilas jegyűek vezetőnek.

A diploma-visszaadás 2013 végén merült fel bennem először. 2013-ban nem volt munkahelyem, még közfoglalkoztatás sem, ezért valamikor 2013 novemberében úgy döntöttem, hogy ha a 10. évfordulóig, 2014 nyaráig nem találok állást, akkor visszaküldöm a diplomát az egyetemre, hogy ne legyek szakterülethez kötve és így más munkát is vállalhassak, tiszta lelkiismerettel. De 2014 elejétől elhelyezkedtem a helyi zöld szervezetben, ezért a diploma-visszaadás elmaradt.

Aztán 2014 végén és 2015 elején volt egy kis szünet, amikor szóltak a munkaügyi hivatalból, hogy most már mást foglalkoztasson a szervezet, ne csak mindig engem, ezért akkor néhány hónapig nem volt munkahelyem, és megint felmerült bennem a diploma-visszaadás ötlete. Ekkor, 2015 elején segítséget kértem egy ismerősömtől, akivel együtt kezdtük a környezetmérnöki szakot, de ő később végzett, aztán teljesen más területen lett sikeres: társasjáték-gyártó céget alapított, és azóta már egy társasjáték-egyesület elnöke is lett. (Amúgy jó elnök lenne, csak nem kellett volna egy bizonyos társasággal szóba állnia, különösen egy Nyilas jegyű emberrel, akiről szól majd a negyedik történetem…) Ezt a nagy társasjátékost kérdeztem, hogy ő hogyan szabadult meg a diplomájától, mert feltételeztem, hogy ha mást csinál, akkor ő már túl van ezen. Még ma sem tudom, hogy ő tényleg megtette-e vagy csak én gondoltam így, mert technikai részleteket nem tudtam meg tőle (pl. olyasmit, hogy van-e erre valamilyen formanyomtatvány, milyen ügyintézőhöz kell fordulni, stb.), pedig ezekre lettem volna kíváncsi, és még ma sem tudom eldönteni, hogy amit akkor, 2015 januárjában tanácsolt nekem, az biztatás vagy ködösítés… Valami olyasmi volt, hogy ne törődjek azzal, milyen diplomám van vagy nincs, csak tegyem, amit szeretnék. De egyvalamire jó volt ez a tanács. Utánanéztem jogilag, és kiderült, hogy hivatalosan nem lehet lemondani a diplomáról.

De 2016. augusztus 1. után megint úgy gondoltam, hogy ez a megoldás. Ha már jogilag nem lehet lemondani róla, legalább fizikailag meg kellene szabadulnom tőle, és visszajuttatni az egyetemre. Próbálkoztam november 12-én a környezetmérnöki szaktalálkozón is, de sem a szakvezetőnek, sem az egykori diploma témavezetőmnek nem tudtam átadni, egyiknek sem kellett… Aztán április 12-én a sikertelen egyetemi állásbörze után megkerestem az egykori tanulmányi ügyintézőmet, aki ma már nyugdíj mellett dolgozik, mert gondoltam, hogy tud intézkedni. De ő sem tudta elintézni, hogy az egyetem visszavegye a diplomát. Ezek után a nyáron volt egy ötletem. Ha személyesen nem tudok tőle megszabadulni, mert mindig visszakapom, akkor elküldöm postai levélben a rektornak. Írtam is hozzá 4 oldalt, kézírással, mert nincs itthon nyomtató, amiben kifejtettem az addigi álláskeresési próbálkozásaimat, és a diploma-visszaadás történetét, és reméltem, hogy így már végleg az egyetemen marad a diploma, és végre mást is kereshetek.

El is indultam más állást keresni. Természetesen a munkaügyi hivatal álláslistáját nézegettem. Fel is vettek 2 helyre is, az első közfoglalkoztatás volt, fagylaltárusként kb. 2 hétig, a második pedig a jelenlegi munkahelyem. És nagyon megkönnyebbültem, amikor feladtam azt a levelet, úgy időzítve, hogy éppen a diplomaátadó ünnepség napjára érjen oda. De aztán kellemetlen meglepetés ért, éppen folyamatban volt az elhelyezkedésem, amikor az egyetem postán visszaküldte a diplomát… A rektor tehát nem hagyott helyesen cselekedni! Azóta is haragszom rá ezért. Most még tavaszig van szerződésem a munkahelyemen, határozott időre, aztán majd meglátjuk, mi lesz… Nekem való ez a pálya egyáltalán? Ha igen, akkor vissza kell térnem, megint olyan állásokat kell majd keresnem. Ha nem, akkor valamit kezdeni kell a használaton kívüli diplomával… Megtartani nem lenne tisztességes, másnak adni vagy megsemmisíteni nem törvényes, az egyetem meg nem veszi vissza. Még nem tudom, mi a megoldás, de valamit majd kitalálok… De hogyan tudnám valahogy objektíven eldönteni, hogy vajon nekem való-e a környezetmérnökség? Még nem tudom, de tavaszig sürgősen ki kell találnom…

Zöldek közt…

A környezetmérnökség kapcsán előbb-utóbb belekerül az ember mindenféle zöld társaságba. Én is tag voltam egyben, most voltak 20 évesek, voltam is az ünnepségen december 2-án, ahová minden valaha volt tagot meghívtak, ezért írok erről a szervezetről is az idei bejegyzésben. Meg azért, mert elvileg idén január 1-jétől léptem ki, de valójában szeptemberig elhúzódott a folyamat. Nem volt egyszerű… Én valamikor egyetemista koromban (1999-2004) hallottam róluk először, még egy olyan tantárgyat is felvettem, amit ez az egyesület hirdetett meg. Környezetvédelmi programszervezés, 5-öst kaptam belőle. 🙂 Egyetem alatt és utána is mindig volt köztünk több-kevesebb kapcsolat, mindig elmentem a nagyobb rendezvényeikre, néha segítettem is nekik ebben-abban, de igazán soha nem folytam bele a dolgaikba, egészen 2006-ig.

Akkor jelentkeztem az önkéntes munkatapasztalat-szerző programba, amelynek a régiós koordinátora ez az egyesület volt. Ekkor egy kicsit szorosabb kapcsolat lett köztünk, de még mindig lazának mondható. Nagyjából ekkortól lettem az önkéntesük, főleg a nagyobb eseményeken.

Aztán 2011 végén, amikor a szakmai blogban kineveztek a környezetvédelmi csapat élére, azt mondták, hogy keressek szakmai partnereket, együttműködéseket. Ekkor léptem be tagnak ebbe a zöld szervezetbe.

Aztán ha már tag voltam, egyre szorgalmasabban önkénteskedtem, és 2013-ban már eljutottunk addig, hogy ha csak egy önkéntes kellett valamire, az én voltam. Innen meg már csak egy lépés volt a munkaviszony (közfoglalkoztatásban 2014-től 2016-ig).

2016. augusztus 1-jével szüntették meg a munkaviszonyomat, de úgy, hogy még volt hátra néhány hónap a szerződésemből február 28-ig. Az egyesület elnöke (egy Nyilas jegyű hölgy) sok mondva csinált apróságot felsorolt, hogy miért, de igazán komoly ügy csak egy volt közte. A 2016-os tábor jelentkezés. De az meg az ő hibája volt. Az elbocsátásom igazi okát a mai napig nem tudom, de valószínűleg csak annyi, hogy nem kellett már annyi ember az egyesületben (évek óta leszálló ágban van), és engem volt a legegyszerűbb elküldeni, mert én normál közfoglalkoztatásban voltam, a többiek pedig kulturális közfoglalkoztatottak voltak, nekik nehezebb lett volna felmondani.

A tábor jelentkezés története csak annyi, hogy az egyesület június végére szervezett egy tábort gyerekeknek. Május 31. volt a jelentkezési határidő. Ezt hirdettük ki mindenhol: szórólapon, interneten, és erről beszéltünk hetekig az egyesület irodájában.

Az egyesület elnöke azon a héten hétfőtől szerdáig (május 30-31., június 1.) szabadságon volt, nem volt az irodában. Nem mondott semmit előre arról, hogy változna a határidő. Aztán június 1-jén jött egy telefon. Egyedül voltam az irodában, én vettem fel és a legjobb tudásom szerint intézkedtem. Ha még 31-én hívott volna az illető, akkor elmondtam volna, hogyan jelentkezhet a táborba. El tudtam volna mondani. De mivel már elseje volt, csak annyit tudtam neki mondani, hogy már lejárt a határidő.

Ezt az esetet az egyesület elnöke is megtudta, de nem engem szidott meg, hanem másoknak panaszkodott rólam. 4-én szombaton egy egyesületi gazdalátogatásra mentünk, telekocsi rendszerben. Ő vezetett, én is ott ültem, meg még másik 2 útitársunk is. És akkor mondta a többieknek, hogy nagyon bosszantja, ha én ilyeneket mondok, hogy lejárt a határidő. Pedig ő nem mondta, hogy meghosszabbítja!

És az után is, még június közepéig minden új jelentkezőnél az orrom alá dörgölte, hogy “ma is fogadtunk jelentkezőt, nem járt le a határidő”, pedig nem akkor kellett volna mondani utólag, hanem nyaralás előtt, előre, hogy tudjak róla! De nem mondta, és engem vont felelősségre érte… És ezt az ügyet emlegette fel akkor is, amikor elbocsátott, hónapokkal a szerződésem lejárta előtt! Pedig az ő hibája volt!

De amúgy is vannak neki furcsa dolgai, főleg amióta beiratkozott egy értékesítési tanfolyamra. Egy olyan módszert tanult (és még fizetett is érte – nem tudom mennyit, de nem is érdekel), amiről én elsőre láttam, hogy nem fog működni. Ez 2015. októberében történt, és nem hiszem, hogy megtörtént volna, ha ott lett volna még az a hölgy, aki az egyesület motorja volt, és a józan észt képviselte a csapatban. De ő 2015. februárjában távozott az egyesületből. Ezért józan visszatartó erő hiányában az egyesület elnöke beiratkozott erre a tanfolyamra. Olyanokat mondtak neki, hogy fel kell kelteni a vágyat a termék iránt, de nem beszélhetünk az előnyökről, és tilos említeni a termék árát. Ez minden józan észnek ellentmond! Egy terméknek ugyanis 3 tulajdonsága van: az előnyei, a hátrányai és az ára. Ezek közül természetesen az előnyökkel lehet felkelteni az érdeklődést, meg néha az árral is, ha feltűnően olcsó. Ezért érdemes az előnyökről beszélni. Anélkül nem lehet felkelteni a vágyat a vevőben. De az ár is mindig fontos szempont, beszélni kell róla, mert az emberek pénztárcája véges. A hátrányokat meg diszkréten kell kezelni. Ha a vevő rákérdez, akkor őszintén el kell mondani, de ha nem kérdez rá, akkor jobb, ha hagyjuk a témát. De még ha a vevő rákérdez vagy magától is észrevesz valamit, akkor is érdemes így fogalmazni: “igen, ez tényleg hátrány, de…” és valamilyen előnyt említeni. De ezt hiába mondtam neki…

És ezzel a módszerrel próbált vevőket toborozni a Bakony Expo látogatói között 2015. őszén az akkor indult kosár közösségbe (helyi termékek webáruháza). Sikerült és neki 200 embert beregisztrálni, de ebből a 200-ból ameddig én ott voltam az egyesületben, senki nem vásárolt. Tehát a gyakorlatban sem működött a tanfolyami módszer…

És ami még rosszabb: ezzel a módszerrel próbálta oktatni a termelői piac árusait is 2016. elején, valamikor januárban vagy februárban… Az eredmény persze az lett, amit vártam. Elmentek az oktatásra, meghallgatták, bólogattak, megpróbáltak értelmesen hozzászólni, aztán mindenki maradt a saját, jól bevált módszereinél! Furcsa is, ha egy néhány napos tanfolyamot végzett illető próbál oktatni olyanokat, akiknek már évek óta saját módszereik vannak, és megélnek belőle… De hát nem csak az egyesület “működik” így, hanem szinte az egész ország…

De közvetett hatása is volt a tanfolyamnak: utána egyre kevésbé hallgatott a tagokra, önkéntesekre. Már nem volt a régi… És hiányzott mellőle valaki, aki lendületet tud adni a dolgoknak…

Kétféle egyesület létezik. Az egyik az egyszemélyes, ahol csak az elnöknek van önálló képviseleti, aláírási, stb. joga, a másik a kétszemélyes, ahol az alelnöknek is vannak ilyen jogai. De még az egyszemélyes egyesület működtetéséhez is legalább 2 ember kell, az egyik adja az irányt, a másik a lendületet. Az irányt megadni mindig elnöki feladat. A lendületet kétszemélyes egyesületben az alelnök adja, legalábbis az ő dolga, egyszemélyesben viszont bármelyik aktív tag megadhatja, aki napi szinten az egyesületben tevékenykedik, akár önkéntesként, akár alkalmazottként.

Ez a zöld szervezet egyszemélyes egyesület, itt a lendületet 2015. februárjáig az egyesület egyik alkalmazottja adta meg, aki egyben az egyesület tagja is volt, de sajnos más munkahelyet talált, és azóta sem sikerült pótolni… Azóta az egyesület elnöke próbálja megadni az irányt is és a lendületet is, és külön-külön alkalmas is lenne mindkettőre, de a kettő együtt egy embernek sok, ezért kevés az egyesületben a lendület, és már az irányban is vannak néha gondok, pl. értékesítési tanfolyam, vagy pl. át nem adott információ, ami miatt elbocsátja azt, aki tájékoztatás hiányában csak egyféleképpen tudott cselekedni, stb.

Az egyesület egyébként 2006-ig szépen lépkedett felfelé, az ökovásárok beindításától kezdve a helyi népszavazáson át az önkéntes program régiós koordinálásáig, és kb. 2006-tól, ettől a bizonyos önkéntes programtól 2012-ig volt a csúcson. Valamikor ennek a fénykornak az elején választották meg először az egyesület jelenlegi elnökét és azóta is mindig újraválasztják. A fénykor a nagy 2012-es létszámleépítésig tartott, amikor a fele csapatot elbocsátották. Akkor kezdett az egyesület leszálló ágba kerülni. Persze akkor még volt lendület és energia, voltak ökovásárok, amiből később ínyenc fesztivál lett, voltak nagy projektek, pl. a 2013-as nagy komposztláda-osztás, vagy a 2013. végén kezdődő egészség előadások, amiből 2014-ben vándorkiállítás is lett, és bejárta az egész országot. (A következő vándorkiállítás, a gazdákról, akik a termelői piacon és a kosár közösségben árulják a termékeiket, kb. 2015 végén már jóval kisebb vállalkozás volt.) A piac is 2013-ban kezdődött és azóta is tartja magát, bár újabban egyre kisebb… A kosár közösség viszont soha nem indult be igazán, kezdettől fogva, 2015-től csak vegetál. De 2014-ben volt az első olyan év, amikor elmaradt az ökovásár (lett helyette 2015-ben ínyenc fesztivál, de 2016-ban már az sem), és azóta sem történnek nagy dolgok az egyesületben. Ugyan vannak programok, pl. kéktúra, gazdalátogatások, stb., de ezekre szinte mindig ugyanaz a 8-10 ember megy csak el… Ez már a hanyatló szakasz, ami 2012 őszén a nagy létszámleépítéssel kezdődött, 2014-ben az első elmaradt ökovásárral vált egyértelművé, és 2015 februárjától gyorsult fel rohamosan, amióta már nincs senki az egyesületben, aki megadná a lendületet.

Újabb 20 évet már nem adok az egyesületnek. Vérfrissítésre lenne szükség. Talán jó lenne egy új elnök, aki még hallgat a tagokra, önkéntesekre. Lehetőleg férfi, mert a hanyatlást részben pénzhiány okozza, és jó lenne, ha újra lenne tekintélye az egyesületnek. Akkor népszerűbbek is lennének, és pénzt is könnyebben szereznének. Tudnék is megfelelő férfi jelölteket, de itt nem említhetek neveket, csak szempontokat. Legyen valamilyen zöld végzettsége, aktív és népszerű legyen az egyesületben, és ne legyen vezető máshol, csak ebben a szervezetben (hogy minden idejét az egyesületre fordíthassa). Nem magamra gondoltam, mert már nem vagyok tag, de ameddig tag voltam, szívesen vállaltam volna. Voltam én már vezető 2 környezetvédő csapatban is. Az egyik az a bizonyos szakmai blog, a másik 2008-2009-ben a Mensa (olyan szervezet, ahová IQ teszt alapján a legfelső 2% jut be) környezetvédő csoportja. De ebben a zöld szervezetben még az elnökség tagja sem voltam soha. Kétévente van választás, minden páros év tavaszán, de ha 2018-ban újraválasztják a jelenlegi elnököt, akkor 2020-as választás már nem lesz.

De nem ezért léptem ki annak idején. Nem azért, hogy meneküljek egy hanyatló egyesületből. Szívesen segítettem volna akár újraéleszteni is, nem ezért hagytam ott őket. Hanem azért, mert úgy éreztem, nincs már szükség rám. Nem kellek én oda. Ennek egyértelmű jele volt az elbocsátásom. Utána kezdtem kilépésen gondolkozni. Aztán amikor 2016. szeptember 7-én egy másik egyesületből is kiléptem (róluk még írok), akkor úgy gondoltam, intézzük el egyszerre, és jeleztem az egyesület elnökének, hogy 2017-es tagdíjat már nem fizetek. Ez nálam azt jelentette, hogy 2017. január 1-jei hatállyal kiléptem. De januárban kaptam egy “kedves tagjaink, fizessetek gyorsan tagdíjat, és adakozzatok, mert nincs pénzünk” típusú e-mailt az egyesülettől. Ezt még figyelmen kívül hagytam, mert január 1-jével költözött új helyre az egyesület, nyilván nem frissítették még a névsort. De áprilisban megint jött egy e-mail: közgyűlési meghívó. Arra hivatkoztak, hogy szerintük még tag vagyok. Akkor küldtem egy kilépési nyilatkozatot még áprilisban, és azt gondoltam, most már végre kiléptem. De szeptemberben újabb közgyűlési meghívót kaptam… 😀 Megint jeleztem, hogy mi a helyzet, és remélem végre megértették…

Amúgy emberileg nincs rossz elnöke az egyesületnek, sőt, szakmailag is ért a környezetvédelemhez ez a Nyilas jegyű hölgy (még doktori címe is van belőle), és az egyesület fénykorában tényleg sokat tett a város és a megye zöldítéséért, csak a vezetői képességei nincsenek már a csúcson. Pénze sincs az egyesületnek, olyan ember sincs, aki lendületet adna, és az egyesület elnökének ötlete sincs, hogyan pótolná ezt a 2 alapfeltételt. Próbál életet lehelni ugyan az egyesületbe, és becsülöm benne, hogy ilyen szorgalmasan próbálkozik, de már nem igazán tud újat kitalálni, másokra meg az értékesítési tanfolyam óta nem hallgat (ez valószínűleg a Nyilas jegyűekre lehet jellemző, és ez talán a legfontosabb oka, hogy miért nem alkalmasak a Nyilas jegyűek vezetőnek, ahogy majd egy másik példán is bemutatom majd), pénzt szerezni is próbálna, csak már nem tudja, hogyan, mert már nincsenek nagy projektek, de arra nem is gondol, hogy kellene egy ember, aki lendületet ad… Ezért nem fűzök nagy reményeket a következő 20 évhez…

Akik túl komolyan veszik a társasjátékot…

A komoly dolgok mellé persze egy hobbi is kell az embernek. Mint pl. a társasjáték. Két helyi közösségben is rendszeresen játszom (nem véletlenül kaptam társasjátékot karácsonyra…). Az egyik egy kisebb, valamivel régebbi, de jobb csapat. A másik egy nagyobb társaság, egy hivatalosan bejegyzett egyesület.

A kisebb csapat nagyon egyszerűen működik. Mint egy baráti társaság, csak éppen van Facebook oldalunk is, mert eredetileg nyilvánosnak indult. Minden héten meghirdetjük a Facebook oldalon az eseményt, valami fantáziadús szöveggel, meg valamilyen játékról készült képpel, hátha jönnek új játékosok is (utoljára idén március végén történt ilyen), az állandó játékosokkal  megbeszéljük egymás közt, hogy ki jön, ki nem jön, aztán mindenki hozza a saját játékait, megbeszéljük, hogy mit játsszunk (ha valakinek új játéka van, azt ki szoktuk próbálni), ha új valakinek a játék, akkor aki hozta, az elmondja a szabályokat, és egész este játszunk. 🙂 Aztán vagy még aznap este, vagy valamikor másnap megírjuk a Facebookra az élménybeszámolót is, hátha olvassa valaki… 🙂  Ennyi az egész, nem kell hozzá sok szervezés, csak kicsit kevesen vagyunk, de mindig jól érezzük magunkat. Nem kell ide sem bírósági bejegyzés, sem elnökség, sem közgyűlés, még kinevezett játékmestereink sincsenek, mindig az mondja el a szabályt, akié a játék. Ilyen egyszerű, és ettől igazán jó! 🙂

A nagyobb társaság már hivatalosan bejegyzett egyesület, van elnökség, közgyűlés és hivatalosan kinevezett játékmesterek. De így is jól működhetne, ha bizonyos emberek hagynák… De ebben a csapatban is van egy Nyilas jegyű illető… Nem a csúcson, de majdnem ott.

Normális esetben nem foglalkoznék ebben a Tovább gomb utáni, többé-kevésbé rejtett részben egy olyan társasjáték egyesülettel, ahonnét már rég kiléptem, hanem csak felsorolnám a nyilvános bevezető részben a 12 hónap eseményeit (hogy mikor volt rendezvény, mikor nem, mikor nyertem a tombolán, mikor nem, mikor volt helyszínváltozás, mikor milyen újdonság volt, pl. a hónap játéka,  és mikor melyik játékmestert díjazták, stb.), de több okból is úgy döntöttem, hogy írnom kell az egyesületről és egy bizonyos Nyilas jegyű emberről. Az egyik ok az, hogy ez az illető 2017-ben is garázdálkodott az egyesületben (pl. januári káosz), a másik ok az, hogy a 2016-os év legrosszabb ötlete, ami miatt kiléptem, 2017-ben még tovább romlott (pl. a vonalkódos rendszer bevezetése miatt), a harmadik pedig az, hogy csak nemrég, decemberben jöttem rá, hogy mi a közös a két, általam kevésbé jó vezetőnek tartott illetőben (a zöld szervezet elnökében és a társasjáték egyesület alelnökében). Az, hogy mindketten Nyilas jegyűek! És ezen a két példán szeretném bemutatni, hogy miért nem alkalmasak a Nyilas jegyűek vezetőnek.

Azt előre leírom, hogy az egyesületnek kiváló elnöke van. Ha ugyanolyan egyszemélyes egyesület lenne, mint a zöld szervezet, akkor kitűnően működne. De ez sajnos egy kétszemélyes egyesület, az alapszabály szerint az elnöknek és az alelnöknek is önálló képviseleti, döntési, aláírási, stb. joga van. (Én személyesen az elnöktől hallottam valamikor 2016. tavaszán, hogy mi ennek az oka. Állítólag, amikor a társasjáték egyesületet alapították, még az első alakuló ülés előtt, akkor sem az elnök, sem a könyvelő nem találták a formanyomtatványon azt a lehetőséget, hogy csak az elnöknek legyenek ilyen jogai, az alelnöknek ne. Pedig biztos volt, mert a másik egyesület, a zöld szervezet is így működik… De nem találtak ilyet, csak 2 másikat. Az egyik az, hogy külön-külön legyenek ilyen jogai az elnöknek és az alelnöknek is, a másik meg az együttes döntési jog. Így az elnök az elsőt választotta, az önálló jogosultságot. Egyszerűbb így dönteni. Így lett kétszemélyes a társasjáték egyesület.) Normális esetben az elnök adja az irányt, és az alelnök a lendületet, az elnök által megadott irányban, de ez a társasjáték egyesületben nem mindig van így.

A Nyilas jegyű alelnök néha az irányba is beleszól, mindenféle ötletei vannak, néha egészen furcsa ötletek, és nem hallgat másokra. Észérvekkel nem lehet meggyőzni. Igaz, hogy több éves társasjátékos rendezvényszervező tapasztalata van, és ezt én nagyon becsülöm, de az már nem tetszik, hogy ezeket a tapasztalatokat érvek helyett használja, ezekre hivatkozva nem hallgat másokra, és sokszor olyasmiben is ezekre hivatkozik, amiről nem is lehet tapasztalata, mert nem volt olyan az ő rendezvényein.

Persze volt 2 jó ötlete is az alelnöknek, de mindkettő régebbi, mint az egyesület. Az egyik az a gondolat, hogy “társasjátékot vehetsz, társasjátékost nem”, a másik meg a társasjáték maraton. De volt sok rossz ötlete és érdekes megnyilvánulása is.

Rögtön az első rossz ötlete a játékmester-koordinátor tisztség bevezetése volt. A játékmestereknek ettől a koordinátortól kell kérni minden egyes társasjátékot, amit az asztalukhoz vinnének és játszanának vele. És felírják, hogy ki mit vitt ki, aztán vissza is kell vinni, addig nem lehet másik játékot kivenni. A visszavitt játékoknak a részeit megszámolják, és ameddig nincs megszámolva, addig nem veheti ki más. Ez egy elég szigorú rendszer, és a játékmesterekkel szembeni teljes bizalmatlanságon alapul. Erre mondta nekem egyszer valaki, hogy az egyesületben túl komolyan veszik a társasjátékot. Először nem is tudtam, hogy kinek az ötlete volt ez a tisztség, csak jóval később tudtam meg.

A tisztséget a játékok biztonságára hivatkozva vezették be (és az alelnök természetesen a sokéves szervezői tapasztalatára is hivatkozott, amikor megvédte ezt a tisztséget, anélkül, hogy elárulta volna, hogy az ő ötlete volt, pedig ilyen tisztség az ő rendezvényein nem volt), egy olyan eset miatt, ami 2016. június végén történt egy társasjáték maratonon. Azon a maratonon valaki elhagyott egy tartozékot egy játékból. Akkor hiába keresték, de később meglett, és elismerte az illető, hogy az ő hibája volt. Ezért a vezetőség úgy gondolta, hogy nem bíznak meg a játékmesterekben, inkább ellenőrzik őket, és bevezették ezt a játékmester-koordinátor tisztséget. És kit neveztek ki először játékmester-koordinátornak? Éppen azt az illetőt, aki elhagyta azt a tartozékot a játékból! Kecskére bízták a káposztát…

Pedig a játékok biztonságának semmi köze nincsen semmilyen nyilvántartáshoz, ellenőrzéshez! Tartozék ugyanis csak akkor tűnhet el egy játékból, ha nyitva van a doboz. Máskor nem. És mikor van nyitva a doboz? Akkor, amikor már a játékasztalnál van, a játékmester kezében, teljesen függetlenül attól, hogy a játékmester hogyan szerezte meg a játékot! Tehát a játékok tartozékainak megléte nem a nyilvántartáson, hanem a játékmester odafigyelésén múlik. Semmi máson! Ha valami leesik, stb., akkor a játékmesternek kellene figyelnie, hogy meglegyen, és kétség esetén ő meg is számolhatná a játék végén a doboz tartalmát. (Ehhez csak joga lenne a játékmesternek, de nem lenne kötelessége, mert nem érdemes mindig ezzel húzni az időt, de ha bármilyen kétség merül fel, akkor jobb rögtön megszámolni és megkeresni a játék részeit.) Egyszerűbb és gyorsabb is elpakolás közben megnézni, hogy minden megvan-e, mint előbb elpakolni, aztán odavinni máshoz, hogy számolják meg. Ráadásul olyankor még egyszer kinyitják a dobozt, ez egy újabb lehetőség valamilyen tartozék elvesztésére (és a többi játékmesternek is bosszantó, hogy már nincs másik játékmesternél a játék, de mégsem vihetik még el, hanem várni kell). Ha mindenképpen kell a játékasztalon kívüli számolás is, akkor a rendezvény előtt és után lenne értelme. Előtte, hogy kiderüljön, ha eleve hiányos egy játék (annak a részeit így már nem kell keresni a rendezvény után), és utána, hogy kiderüljön, mi veszett el. De a rendezvény közbeni számolás csak lassítja a rendezvényt.

Ennek tehát nem a játékok biztonságához, hanem a játékmesterekkel szembeni bizalmatlansághoz van köze. Pedig éppen a játékmesterek a rendezvény legfontosabb résztvevői, rögtön a játszani érkező vendégek után. Mi kell egy ilyen eseményhez?

  1. Legyen hol játszani, tehát legyenek asztalok. Ez a szállító és a pakolóemberek dolga. Vagy a helyszíné, ha éppen ott is van néhány asztal.
  2. Legyen mivel játszani, tehát eljussanak a játékok a helyszínre. Ez megint a szállító dolga, meg a játékok tulajdonosaié, akik általában a játékmesterek.
  3. És legyen kivel játszani, legyen aki elmondja a játékszabályt. Ez egyértelműen a játékmesterek feladata. Ahogy az is, hogy rend legyen az asztalnál, senki ne csaljon a játékban, senki ne zavarja a többieket, stb. de szerencsére jól nevelt játékosok vannak a rendezvényeken, én még nem ültem olyan asztalnál, ahol bármilyen rendbontás lett volna.

Tehát a 3 nélkülözhetetlen tisztség: a szállító, a pakolóemberek és a játékmesterek. A többi is fontos, emelik a rendezvény színvonalát, de csak ez a 3 tisztség létfontosságú. Közülük is a játékmesterek a legfontosabbak, egyrészt azért, mert az ő “munkaidejük” tart a legtovább, másrészt azért, mert ők találkoznak a vendégekkel. Ebből következik, hogy a szervező csapatból a legfontosabbak a játékmesterek!

De máshonnan is megközelíthetjük. Minél nagyobb egy rendezvény, annál nehezebb az egészet átlátni. De egy-egy asztal szintjén mindig átlátható marad a rendezvény, az asztalokért pedig a játékmester a felelős. Tehát a játékmestereknek kellene adni a legnagyobb bizalmat, önállóságot, döntési jogkört, felelősséget, és a legtöbb önkéntes pontot. És nem kellene rájuk kényszeríteni, hogy minden egyes játékot külön kelljen kérniük, mert ez megalázó és a teljes bizalmatlanság jele.

Ezt a rendszert 2016 nyarán találták ki, a júliusi rendezvényen vezették be először. Én már akkor tiltakoztam ellene, de 2 hónapig nem sikerült észérvekkel meggyőzni az elnökséget, ezért szeptemberben kiléptem. Azóta a helyzet csak romlott. Fél füllel úgy hallottam, hogy már szétválasztották a játékmester-koordinátor és a számoló ember tisztségét, a játékmester-koordinátor már csak nyilvántartja, hogy ki mit vitt ki, már nem ő számolja meg a játékok részeit. És már vonalkódos rendszert is bevezettek. Vonalkód van a játékon és a játékmesteren is, leolvassák mindkettőt, és így kerül be a rendszerbe, hogy ki mit vitt ki. A helyzetet egy játékmester hölgy fogalmazta meg a legjobban (én meg véletlenül hallottam): “Termék lettem”. Nagyjából ennyire becsüli az elnökség a rendezvények legfontosabb résztvevőit, a játékmestereket.

A játékmesterek megalázása pedig akkor érte el az eddigi csúcspontját, amikor több más személy után néhány hónapja egy 16 éves kislány lett a játékmester-koordinátor. Amúgy nincs bajom a lánnyal, nagyon kedves, és jó játékmester, én szívesen játszom vele, de elég érdekes ez a helyzet. A játékmesterek, akiknek elvileg a legnagyobb felelősségük van abban, ami a rendezvényen történik (legalábbis az asztaloknál), és mind komoly, felnőtt emberek (a többségük 20-as és 30-as korosztály, de vannak 40 felettiek is, mint pl. a kislány édesanyja, aki a “Termék lettem” megjegyzést tette) egy még kiskorú, középiskolás lánytól függenek! Örülök, hogy kiléptem és nem vagyok már játékmester…

Ez a tisztség tehát az alelnök találmánya, de ezt akkor, amikor tiltakoztam, még nem tudtam. Ő meg nyilván azt hitte, hogy tudtam (de honnan tudhattam volna, ha nem mondta nekem…), ezért személyesnek vette a tiltakozásomat, és nagyon megsértődött rajta. De én csak hónapokkal a kilépésem után, 2017. január közepén tudtam meg, hogy az ő ötlete volt, és akkor sem tőle…

Ez az eset, hogy nem tudtam, kinek az ötlete volt a játékmester-koordinátor tisztség, mert a Nyilas jegyű alelnök nem mondta el, és mégis megsértődött a tiltakozásomon, hasonló ahhoz, amikor a zöld szervezet szintén Nyilas jegyű elnöke nem mondta el nekem, hogy meghosszabbította a határidőt a tábor jelentkezésre, de mégis felelősségre vont, amikor azt mondtam, hogy lejárt. Mindketten fontos információt tartottak vissza, elfelejtették közölni, amit tudnom kell, és engem hibáztattak miatta. Ez biztosan Nyilas vonás, apám is ilyen volt. Ő is Nyilas volt, egy nappal előbb volt a születésnapja, mint a zöld szervezet elnökének, belőle is nehéz volt bármit kiszedni, alig mondott el valamit, és soha nem ismerte el, ha nem volt igaza… És aki így viselkedik, az nem alkalmas vezetőnek.

De a társasjáték egyesület alelnöke mást is kitalált a játékmesterekkel kapcsolatban. A másik ötlete nem megalázó, csak egyszerűen felesleges. Játékmester-képzés. 3 nappal a kilépésem után volt, 2016. szeptember 10-én, szombaton, ezért csak az előkészületekről tudok nyilatkozni. Az előkészület pedig egy tudáspróbának nevezett kérdőív volt 4 kérdéssel. (Fejből írom, nem biztos, hogy betű szerint idézem a 2016. augusztusi kérdőívet, de tartalmilag pontos az idézet, és a kérdések sorrendje is ez volt.)

  1. Milyen társasjáték témákat ismersz?
  2. Milyen játéktípusokat ismersz?
  3. Milyen kivitelű játékokat ismersz?
  4. Szerinted mitől jó egy társasjáték?

A téma még egy viszonylag egyértelmű dolog, a kivitelre példa volt a kérdőívben, hogy kártya, kocka, stb. és így már tudom, mit jelent, de a játéktípus már nehezebben meghatározható, mint a másik két fogalom. Gyakran átfedésben is van akár a témával, akár a kivitellel. Mondjuk a pöccintős fajáték, amiből háromfélét is gyárt a társasjáték egyesület elnökének cége, az típus vagy kivitel? Persze bele lehet magyarázni, hogy a pöccintős a típus, a fajáték meg a kivitel, de ez már szőrszálhasogatás… A társasjáték nem arra való, hogy csoportosítsuk, elemezzük, hanem arra, hogy játsszunk vele. És hogy kerül egy teljesen szubjektív kérdés egy tudáspróbába, és hogyan kapcsolódik az első háromhoz?

Ennek a kérdőívnek tehát semmi köze nincs ahhoz, hogy ki a jó játékmester. Az, hogy ki szerint melyik játék a jó, az erősen szubjektív, és az a jó, ha ebben minél jobban különböznek a játékmesterek, mert ha mindenki ugyanazt az egy játékot gondolná jónak, akkor mindenki csak azt játszatná, nem lenne választék a rendezvényeken. De ha az egyik az egyiket, a másik a másikat gondolja jónak, akkor az egyik az egyiket, a másik a másikat játszatja, és lesz választék. A másik 3 kérdésről meg azt gondolom, hogy a játékmesternek nem csoportosítani kell a játékokat, hanem elmagyarázni. Az úgyis látszik, hogy milyen kategória egy játék, nem arra kíváncsi senki, hogy az most melyik típusba sorolható, hanem hogy ha pl. pöccintős fajáték, akkor mit, mikor, hogyan, milyen céllal kell pöccinteni, és milyen pöccintés szabályos és hogyan lehet eredményt elérni a játékban. Ezt pedig mindenféle csoportosítás és elemzés nélkül is el tudja mondani a játékmester. Csak a szabályt kell tudni hozzá.

Ezt a képzést tehát teljesen feleslegesnek tartottam, és ezt hangoztattam is. Nem ettől lesz valaki jobb vagy rosszabb játékmester. Persze ha a másik dologban hallgattak volna rám, és nem léptem volna ki, akkor kíváncsiságból elmentem volna, és biztos jól éreztem volna magam (mert az elnök is és az alelnök is kiváló rendezvényszervező, a társasjáték délutánokon is minden játékos jól érzi magát, csak a játékmestereket alázzák meg, és biztosan ez a képzés is élvezhető lett volna), de nem hinném, hogy hasznosnak találtam volna. Valahogy úgy lettem volna vele, mint a termelői piac árusai a zöld szervezetben tartott értékesítési képzéssel. Elmegyek, meghallgatom, igyekszem értelmesen hozzászólni, és jól érezni magam, de maradtam volna a saját módszereimnél.

És mit művelt még ez az alelnök az egyesületben?

A játékmesterek ellen semmit, rajtam viszont 2016. őszén bosszút állt amiért szembefordultam vele, és észérvek alapján elleneztem az ötleteit. Volt egy Arkham Night nevű rendezvény. Egy bizonyos Lovecraft nevű horror- és sci-fiíró emlékére, az ő világához kapcsolódó társasjátékokkal. A rendezvény akkor októberben volt, de már szeptemberben kellett rá jelentkezni, nem sokkal a kilépésem után. A jelentkezésre az alelnök e-mail címét adták meg. Természetesen jelentkeztem, mert nyilvánosnak hirdették. Aztán a jelentkezésemre már az volt a válasz, hogy zártkörű lett, csak tagoknak, mert sok a jelentkező, kevés a hely. Így már nem jelentkezhettem. Ez vagy személyes bosszú, és direkt csak az én jelentkezésem miatt lett zártkörű, vagy súlyos szervezési hiba. Eleve lehetett volna tudni, hogy kicsi a hely, ezért aztán eleve lehetett volna zártkörűnek hirdetni, csak tagoknak, vagy jelezni, hogy nyilvános, de csak az első 12 (vagy 15) jelentkezőnek (kb. ennyi volt a hely befogadóképessége). De nem így lett, hanem először teljesen nyilvánosnak hirdették, létszámkorlát nélkül, és utána zártkörűsítették. Tehát vagy csak utólag jöttek rá, hogy kicsi a hely (ezt nevezem súlyos szervezési hibának), vagy kifejezetten miattam lett zártkörű az esemény, hogy ne tudjak jelentkezni. Az időzítés alapján (és abból ítélve, hogy sem az elnök, sem az alelnök nem követne el ilyen súlyos szervezési hibákat) én inkább a második esélyt, a jelentkezésem miatti zártkörűsítést érzem valószínűbbnek. Legalább 90%-ban biztos vagyok benne, hogy ez személyes bosszú volt az alelnöktől.

De idén is volt még néhány érdekes megnyilvánulása. A januári káosz volt az első. Az alelnök alaposan felforgatta a dolgokat… Biztos, hogy minden egyes lépést meg tudott volna magyarázni külön-külön, de így együtt káosznak tűnt, és több lépésére is lett volna más, egyszerűbb megoldás. Felsorolom, hogy mit tett, és zárójelben jelzem, hogy mi lett volna jobb.

  1. Éppen véget ért egy játék, már pakoltunk, és kezdtük megbeszélni, hogy mi legyen a következő, amikor odament az asztalhoz és elküldte onnét a játékmesterünket egy másik asztalhoz, hogy ott legyen játékmester. (Pedig kereshetett volna szabad játékmestert is, biztos lett volna még olyan, aki értett ahhoz a játékhoz, amivel a másik csapat játszott volna, vagy beülhetett volna akár ő is közéjük, mert amúgy kiváló játékmester, vagy egyszerűen csak hagyhatta volna, hogy a szabad játékosok és a szabad játékmesterek megtalálják egymást, ahogy az általában történik egy ilyen rendezvényen. Mindhárom megoldás jobb lett volna, mint a mi játékmesterünket elirányítani másik asztalhoz.)
  2. Aztán minket, játékosokat is elterelt az asztaltól, mert állítólag egy harmadik társaságnak, nem azoknak, akikhez a játékmesterünket küldte, csak olyan nagy asztal lesz jó a következő játékhoz, mint a miénk. (Ezt normális esetben a játékmesterekre kellene bízni, ők beszéljék meg egymás közt a cserét.)
  3. Aztán elvezette a csapatot egy negyedik, üres asztalhoz, és kikért egy játékot, de a játékra számolás miatt várni kellett. (Erről ő akkor nem tehetett, de közvetve mégis az ő hibája, mert ő találta ki ezt a rendszert.)
  4. Ekkor kikért egy másik játékot, egy rövidebbet, 2-3 mondatban elmondta a játékszabályt, de az elég is volt, mert egyszerű játék, aztán visszament az eredeti játékért, és amikor végre megszámolták, az asztalhoz hozta. Ezt eddig jól tette, a másik játék kikérését is, meg azt is, hogy rögtön hozta a megszámolt játékot az asztalhoz, de utána játékmesterhez nem illő módon megszökött a szabálymagyarázat elől és egy olyan játékosra bízta, aki még nem is volt játékmester, csak a következő hónaptól lett az… (Természetesen a játékmesternek kellett volna elmagyaráznia a szabályokat és nem megszökni az asztaltól!) Végül ez a játékos a szomszéd asztal játékmesterével együtt mondta el a szabályokat, és a szomszéd játékmester írta alá a játéklapot, amin a tombolához igazolhatjuk, hogy 3, 6, 9, stb. játékot játszottunk.

A rendezvény végén az értékelőlapra a következőket írtam volna rá, ha kifért volna:

  1. Játékmestert ne lehessen központilag másik asztalhoz elküldeni!
  2. Ha valakinek nem mindegy, melyik asztalnál játszik, pl. egy játék csak nagy asztalra fér, a játékmesterek beszéljék meg egymás közt a cserét!
  3. Játékra ne kelljen számolás miatt várni!
  4. A játékmester ne szökjön meg a szabálymagyarázat elől!

De ez sajnos nem fért ki. Mégpedig azért nem, mert a véleményt leíró rész alatt ott voltak a korra és nemre vonatkozó kérdések. Ezeket mindig feleslegesnek tartottam, és még ma sem tudom elképzelni, mire használja az egyesület ezeket az adatokat, de addig nem lépték át az ingerküszöbömet. Akkor viszont, mivel láttam, hogy ezek miatt nem fog kiférni a lapra a véleményem, nem is ezt a felsorolt 4 pontot írtam le, hanem csak annyit, hogy a korra és nemre vonatkozó kérdések feleslegesek, töröljék a lapról. És még ma sem tudom, mi a megoldás, ha az értékelőlapra nem fér ki a véleményem…

Az utolsó érdekes megnyilvánulás a játékmesterek díjazásához kapcsolódik. Kitalálták, hogy minden negyedévben díjazzák a játékmestereket a játékosok által adott pontszámok alapján. A január-február-március havi pontok alapján áprilisban díjaztak egy játékmestert, aki nagyon megérdemelte a díjat. Az elnök adta át, aki feltűnően sokat magyarázkodott. “Nehéz döntés volt, sok szempont volt, nem csak a pontok számítottak…” stb. Ebből már sejtettem, ki kapja a díjat, és jól is gondoltam. A kisebb, de jobb társasjátékos csapat egyik tagja, aki idén februártól az egyesületben is játékmester. Nagyon megérdemelte, mert tényleg jó vele játszani. 🙂 De azt is értem, miért magyarázkodott ennyit az elnök. Valójában ezt mondta burkoltan: “Nem akartuk a konkurencia emberét díjazni, de sajnos ő volt a legjobb.” De az elnök még kulturáltan viselte a dolgot. Az alelnöknek viszont nem tetszett ez sem, és az sem, hogy 2-szer is kezet kellett fognia velem is (mert 2 tombolanyereményt is átvettem), ezért egy ideig nem mutatkozott az egyesület rendezvényein, csak szeptemberben jelent meg újra, játékmesterként, és talán azóta sem.

Ennyit róla, a rossz döntéseiről és a furcsa megnyilvánulásairól. Pedig alapvetően nem rossz ember, sőt, kitűnő játékmester, és ha valamit el kell intézni, abban az egész egyesületben ő a legjobb, és tényleg ő tud a legjobban lendületet adni a csapatnak, de döntésre és felelősségvállalásra nem igazán alkalmas. Ezért ameddig egy ilyen ember benne van az egyesület vezetésében, addig csak játszani jó velük, de tagnak vagy önkéntesnek lenni nem érdemes! Mégis hallgat rá az elnök, valószínűleg az alelnöki tisztsége és a korábbi társasjátékos rendezvényszervezői tapasztalatai miatt. Pontosan tudom, hogy minden fontosabb döntést ketten hoznak meg, de arról csak sejtéseim vannak, hogy mi történik, ha nem értenek egyet. Vajon az elnök sem tudja észérvekkel meggyőzni az alelnököt? Vagy neki néha sikerül? Vagy éppen az elnök szokott engedni? Fogalmam sincs, talán van ilyen is, olyan is. És valószínűleg olyan is, hogy ha végképp nem tudnak megegyezni, akkor az elnökségre bízzák a döntést. De ott meg az alelnök emberei vannak.

Az elnökségben van egy elnök, egy alelnök és 3 elnökségi tag, összesen 5 ember. De az alelnök és 2 másik elnökségi tag (tehát összesen 3 fő, vagyis a többség) összetart. Ők az a csapat, akikkel nem kellett volna az elnöknek szóba állni, és ők az a csapat, akiknek a blogját az előző bejegyzésem alatti hozzászólásban elrettentő példaként linkeltem. Tehát valószínűnek tartom, hogy ha az elnök és az alelnök nem ért egyet, és az elnökségre bízzák a döntést, akkor az elnök legalább 3:2 arányban alulmarad. De ez csak sejtés, viszont megmagyarázná, hogy az alelnök ötletei miért valósulnak meg akkor is, ha rosszak, és azt is, hogy miért változik meg az elnök viselkedése, ha az alelnök is ott van. Ha kettesben vagyunk az elnökkel, akkor mindent meg tudunk beszélni. De ha az alelnök is ott van, vagy olyasmiről beszélünk, amit az alelnök talált ki, akkor az elnökkel sem lehet beszélni… Amúgy kiváló elnök lenne, csak jobb alelnököt kellene mellé választani. Lennének sejtéseim, hogy ki tudna lendületet adni még az egyesületnek, de neveket itt sem említhetek. Annyit tudok csak mondani, hogy a két legnyilvánvalóbb személy, akik a leglendületesebb tagok az egyesületben, sajnos nem alkalmas. Sem a jelenlegi alelnök, sem pedig a másik hasonlóan lendületes személyiség, az a bizonyos (szintén Nyilas jegyű) hölgy, akit már említettem, hogy ő hagyta el azt a bizonyos tartozékot a játékból, és mégis ő volt az első játékmester-koordinátor. Ő képes lendületet adni is, felelősséget vállalni is, nála a túlzottan kritikus és konfliktuskereső természete a baj. Ezért a két legnyilvánvalóbb jelölt, a két leglendületesebb személy nem alkalmas alelnöknek. De hogy ki lenne jó? Neveket most sem sorolok, csak szempontokat. Lendületes személyiség, népszerű az egyesületben, nem konfliktuskereső típus, és képes felelősséget vállalni. Ilyen lenne a jó alelnök. És mivel 2018-ban ebben az egyesületben is választás lesz, van rá esély, hogy sikerül jobbat találni.

De amúgy a társasjáték egyesület egy jó kezdeményezés, és kívánom, hogy még sokáig működjön, mert játékosként mindig jól érzem magam a rendezvényeiken. Még a januári káoszban is jól éreztem magam, mert végül is jó volt az a játék is, amit olyan sokáig számoltak, meg a másik is, amit a várakozás alatt kaptunk. 🙂 De szinte mindig történt valami…

  1. Januárban volt az a bizonyos káosz, amit az alelnök okozott.
  2. Februárban volt egy új játékmester, a kis csapatunkból. És akkor volt először egy új kezdeményezés, a hónap játéka. Minden hónapban kijelölnek egy játékot, amit egy külön asztalon az egész esemény alatt folyamatosan lehet játszani. Először persze az a 2016. őszén megjelent játék volt, amit az egyik elnökségi tag fejlesztett ki (ő is tagja az alelnök kis csapatának, de talán a legnormálisabb köztük, és egyszer a mi kis csapatunkban is játszott már), utána meg a játékosoknak a játékokra adott pontszámai alapján dőlt el, hogy mi a hónap játéka. Annak a játéknak a fejlesztés alatt több változatával is játszottam, nem az volt a legjobb, amit végül kiadtak, de nem is rossz játék. De a fejlesztőben kicsit csalódtam februárban, mert általában játékmester szokott lenni a rendezvényeken, de éppen akkor nem jelent meg, amikor az ő találmánya lett a hónap játéka. Így másnak kellett elmagyaráznia helyette a játékot.
  3. Márciusban csak játék volt, rendkívüli esemény nélkül.
  4. Áprilisban díjazták a kis csapatunkból érkezett játékmestert, és 2 játékot is nyertem a tombolán. 🙂 Akkor voltunk utoljára a régi helyünkön, ahol az első társasjáték délutántól kezdve mindig voltunk.
  5. Májusban helyszínváltozás, és megint nyertem a tombolán. 🙂
  6. Júniusban semmi nagy dolog nem történt, csak játszottam kicsit és jó volt. 🙂
  7. Júliusban a rendezvény napján derült ki, hogy nem mehetünk a május-júniusi helyünkre, rohamtempóban kerestek új helyet a szervezők, de megoldották. 🙂 Arra az 1 rendezvényre kaptuk csak meg ezt a helyet, de legalább aznapra volt megoldás. És jó is volt, mert nyertem a tombolán. Igaz, hogy az a játék már megvolt nekem, és az első példányt is tombolán nyertem ugyanebben az egyesületben 2016. decemberében, de nyerni mindig jó. 🙂 Júliusban újabb játékmestert is díjaztak, azt a kislányt, aki kb. akkor, vagy talán 1-2 hónappal előtte lett játékmester-koordinátor. Ő is megérdemelte a díjat. 🙂
  8. Augusztusban megint új helyet kapott a rendezvény, de ez már talán végleges lesz.
  9. Szeptemberben a kis csapatunk egy másik tagja is játékmester lett. Állítólag augusztusban annyit beszélt bele a játékokba, hogy az elnök inkább felkérte játékmesternek! 😀 A szeptemberi esemény amúgy kivételesen nem a hónap első szombatján volt, hanem összevont szeptember-októberi eseményként szeptember 23-án.
  10. Októberben nem volt társasjáték délután.
  11. Novemberben kellett volna díjazni a július-augusztus-szeptemberi eredmények alapján valakit, mivel októberi rendezvény nem volt, de novemberben is elmaradt a jutalmazás. Ezt akkor furcsának találtam, de nem rontotta a rendezvény értékét, végül is már csak játékos vagyok, nem játékmester. 🙂 Szintén novemberben, 2 héttel a társasjáték délután után volt egy évenkénti esemény, a társasjáték piac (ami nagyon jó kezdeményezés, de mivel karácsonyinak hívják, nem novemberben, hanem decemberben lenne érdemes tartani, az ideális időpont december második szombatja). Eladtam a második példányt a kétszer megnyert társasjátékomból, vettem az árából egy újat, ami azóta is népszerű itthon is és a kis társasjátékos csapatunkban is, és még maradt is egy kis pénzem. 🙂
  12. Decemberben nem tudtam végig maradni, mert a zöld szervezet születésnapi ünnepségére mentem (igazán egyeztethettek volna, mert a társasjáték egyesület elnöke is tagja a zöld szervezetnek, és a zöld szervezet elnöke is tagja a társasjáték egyesületnek, tehát tudtak egymás rendezvényeiről, és szerintem a zöld szervezetnek kellett volna alkalmazkodnia, mert a születésnap egyszeri esemény, a társasjátéknak viszont havonkénti fix időpontja van), de mindkét rendezvényen jól éreztem magam. Mint utólag megtudtam, a tombolán nem nyertem semmit, de bepótolták a novemberi díjazást, és nem mulasztották el az utolsó negyedév jutalmazását sem, így 2 játékmester is kapott díjat, megérdemelten. Már nem aktív egyik sem a kis csapatunkban, csak az egyesületben, de az egyik 2015-ben még elég aktív volt, a másik meg (a társasjáték-fejlesztő elnökségi tag) csak egyszer játszott velünk, 2015 októberében, de akkor is a mi játékosunk. Így elmondhatjuk, hogy a kis csapatunkat az egyesületben is elismerik, hiszen a 4 díjazottból 3 játszott már velünk valaha, sőt az egyikük, akit elsőként díjaztak, még most is aktív. 🙂 Ez nagy siker egy ilyen kis csapatnak, érdemes szerdánként velünk játszani! 🙂

Ennyit a 2017-es év főbb eseményeiről társasjátékos és egyéb téren, ennyit tudtam elmondani a családi helyzetről, a sikeres álláskereséséről és a diplomám visszaadásáról, ami az eddigi életem legnagyobb, legjobb és legbátrabb ötlete volt, a zöld szervezetről és a két társasjátékos csapatról, akikhez közöm van. Jövőre talán lesz végleges munkahelyem, akár a mostani helyemen, ha tavasszal hosszabbítunk, vagy akár máshol. Talán kitalálom addig, hogy nekem való-e a környezetmérnökség, és mit kezdjek a diplomámmal, ha nem. Társasjátékra mindenképpen fogok járni mindkét csapatba, és a zöld szervezet nagyobb nyilvános rendezvényeire is elmegyek, de már sem tag, sem önkéntes nem leszek sem a zöldeknél, sem a nagy társasjáték egyesületben. A családi problémák már nagyrészt megoldódtak, lezárultak, itthon is jól érzem magam, bár jó lenne már önálló életet élni, csak még nincs rá pénzem. A jövő évre tehát nem várok semmi nagy bonyodalmat vagy változást, sem pozitív, sem negatív meglepetést, nagyjából kialakult már az életem, már csak a munkahelyem tavaszi döntését várom, hogy hosszabbítunk-e, de ha esetleg nem, akkor is gyorsan találok másikat, már van rá módszerem! 😀 De hogyan döntsem el, hogy nekem való-e a környezetmérnökség, és mit kezdjek a diplomával, ha nem?

Reklámok
Ilyen volt 2017

Ilyen volt 2017” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Apud gondolkodási módja elindított bennem egy gondolatmenetet…
    Diploma: én a helyedben úgy állnék hozzá, mint egy “díjhoz”, vagy egy jegyhez. Voltak vizsgák, megcsináltad őket, arra kaptál ajándékot. Pont. Tedd fel a polcra, hadd porosodjon, hiszen azokat a vizsgákat letetted, szóval jár az neked, még ha nem is dolgozol környezetmérnökként. Én nem látnék bele többet. 🙂 Tudod, jogsija is lehet egy embernek, akinek nincs autója, s nem vezet. 😉

    Kedvelik 1 személy

  2. Á szerint:

    Azért az érme másik oldala, hogy milyen gyakran lesz depressziós az az ember, aki nem teheti azt, amire igazán vágyik, pedig megvan rá a lehetősége, és hogy mi lesz azokból az emberekből, akiknek el kell viselniük egy nem működő házasságot. Erről valószinüleg nem fogsz statisztikát találni, mert senki sem szereti kiteregetni a szennyest, ha nem muszáj.
    Pontosan mi volt a baj a vállással a te szemszögedből, és csakis a te szemszögedből?
    1. Az, hogy apádat kevesebbet láttad?
    2. Az, hogy bunkó módon viselkedett veled(sátorbaköltözős megjegyzés)?
    3. Az, hogy növelte az öngyilkossági esélyedet?
    4. Az, hogy azt mondta, hogy az új nőt jobban szereti, mint a gyerekeit? Legalábbis közvetve szerintem azt jelenti a kérése, hogy a gyerekeinek kell idomulnia az új nőjéhez.

    Kedvelés

    1. MA szerint:

      “mi lesz azokból az emberekből, akiknek el kell viselniük egy nem működő házasságot” http://a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-dilemma
      Nem csak a nem működő házasság vagy a válás lehetséges. A problémákat meg is lehet oldani.

      (Amúgy a szüleim házasságában valószínűleg nem voltak nagy problémák, legalábbis én sem láttam ilyesmit, anyámat is meglepte az, hogy apámnak új nője lett, mert anyám sem látott ilyen problémát a házasságukban, és apám sem tudott megnevezni semmilyen konkrét okot, hogy miért kell neki az a nő, azt mondta, hogy nem tudja… De mégis új kapcsolata lett, amit a mai napig nem értek, de ez már a november 6-ai történés miatt amúgy is tárgytalanná vált.)

      Kedvelés

      1. Á szerint:

        A gondolat érdekes, hogy ez hamis dillemma lenne, de én nem érzem annak. Anyád és apád között nem volt különösebb probléma. Ezen nem lehet sokat javítani. Apádnak volt egy problémája( nevezzünk problémának, mert a te szempontodból az volt) , egy bizonyos személlyel akart lenni, aki nem az anyád. Hogy lehet ezt megoldani, úgy hogy ő boldog legyen? 1. Ezzel a személlyel van. 2. Megpróbálja elnyomni ezt az érzést. Én megelőlegeztem, hogy a 2. megoldás kudarcba fullad, és ha nem is tesz lépéseket, de az érzés minimum nyomasztani fogja.

        Szerintem benne is lezajlott ez a döntés, ha nem is ennyire explicite, és elvetette a 2. opciót azon az alapon, hogy fájdalmas, és hogy úgysem sikerülne.

        Te mire gondoltál a probléma megoldásaként? Ahogy kivettem, te azt kérted apádtól, hogy maradjon együtt anyáddal, és csak ennyit, anyádtól pedig semmit, tehát a 2. opciót kérted.

        Kedvelik 1 személy

      2. MA szerint:

        Megoldás? Kideríteni, hogy mi a baj és megbeszélni anyámmal és apámmal, hogy apám mit keres a másik személyben, és valahogy megoldani, hogy azt otthon is megkapja. De ehhez tudni kellett volna, mi hiányzik, mi a baj, miben jobb a másik. De apám egyik kérdésre sem tudott válaszolni, csak azzal a másikkal akart lenni. Tehát a döntésének nem volt oka, ezért helytelen. Így egyértelműen csak a 2. lehetőség maradt. Apám mégis az 1. lehetőséget választotta. Ezért mondom, hogy a szerelem betegség, mert megszünteti a gondolkodást. Ha apám tudott volna gondolkodni, akkor meg sem fordult volna a fejében, hogy a másik személlyel legyen. Ez ilyen egyszerű.

        Kedvelés

  3. MA szerint:

    Pontosítok a bejegyzésen. A társasjáték egyesületről szóló fejezetben úgy írtam a tisztségeket, ahogy a kilépésemkor, 2016. szeptemberében voltak. Azóta nem volt információm az elnökség összetételéről, pedig valamikor 2017-ben megváltozott… Most sem tudom pontosan, kik vannak benne, annyit tudok csak, hogy az elnök a helyén maradt (maradjon is, mert pontosan addig fog működni az egyesület, ameddig ő az elnök), az alelnök viszont más lett. De a játékmester-koordinátor tisztséget egyelőre az új elnökség sem törölte el, ezért továbbra is csak játékos leszek, tagnak, önkéntesnek vagy játékmesternek nem jelentkezem.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s