Megint eltelt 2 hét

Megint eltelt 2 hét az előző bejegyzésem óta és most már vége a májusnak is, holnaptól június lesz. Ha hinni lehet ismerőseim hosszú távú előrejelzésének, akkor június elején záporok lesznek, aztán június 10. körül lehűl az idő. Ha így lesz, akkor eddig van az évnek egy 3 hónapos ritmusa: január és február enyhe volt, március hideg. Április és május meleg volt, júniusban visszahűl. Majd meglátjuk.

Ez a 2 hét elég vegyes élményeket hozott nekem… Május 19-én társasjáték délután volt, és most hosszú hónapok után végre megint nyertem a tombolán! 😀 Ígértem, hogy ebben a bejegyzésben már kép is lesz, hát van. Így néz ki a nyereményem:

Photo11264

Örültem a nyereménynek, de magyar szabály ebben sincs. Egyetlen nyelven volt benne a játékszabály: angolul. Kénytelen voltam lefordítani. Én, aki már szinte csak annyit tudok, hogy Hömpörö apor ündürixi, hősiesen megküzdöttem a szöveggel, és lefordítottam a szabályt magyarra. Így már értem. 🙂

21-én hétfőn szabályt fordítottam, 22-én kedden elmentem az egy héttel korábban elmaradt virágosztás pótlására, 23-án szerdán meg kipróbáltuk a játékot egy játékostársammal, mert senki mást nem érdekelt a szerdai esemény (vagy csak nem értek rá a többiek, nem tudom). Amúgy jó játék. 🙂 Vadvízi evezés.

23-ától 25-éig, szerdától péntekig egész jó napjaim voltak. Élveztem, hogy az öcsém nincs itthon (sőt, csak 26-án szombaton érkezett, mert pénteken későn szállt le a repülője, nem érte már el az utolsó vonatot hazafelé). Bútorboltban dolgozik, és tanulmányúton volt, egy német bútorgyárat megnézni.

25-én pénteken egy új társasjátékos csoportba is meghívtak, de mivel privát, titkos csoport, csak annyit árulok el, hogy hajnali 2-ig játszottunk. 🙂

Ezen a héten hétfőn elég jól sikerültek a dolgaim. Kiderítettem, hogy apám hagyatéki ügyében ki a közjegyző (most adta át közjegyzőnek az ügyet az önkormányzat, pedig november 6-án történt a haláleset), és sikeresen befizettem a közös költséget apám régi lakásában (mert ugye a számlákat addig is fizetni kell valakinek, amíg nem tudjuk, ki az örökös). Ez a befizetés az egész családból csak nekem jutott eszembe, és ezért nagyon büszke vagyok magamra. A többiek is tudták, hogy május 28., hétfő, de aznap senkiben sem tudatosult, hogy az az a nap… 🙂

Kedden viszont nem voltam túl sikeres. Hívtam a közjegyzőt, hogy hol tart a hagyatéki ügy, de a titkárnője vette fel, aki visszahívást ígért. De aznap nem hívtak vissza. 😦 Jártam a posta felé (mert céges leveleket is be kellett dobnom a postaládába), de nem jutott eszembe az itthoni csekkjeinket befizetni, amit reggel kaptam meg, hogy munka után fizessem be. 😦 (Ez viszont csak az én fejemből ment ki, erre nem vagyok büszke.) Ráadásul a posta előtt egy padon megszólítottak. 2 nő ült a padon, együtt voltak, de csak egyikük beszélt. 30 év körül lehetett, és úgy nézett ki, mintha félig cigány lenne.  Erdélybe akartak hazajutni, ezért megkérdezte tőlem, hol van a buszpályaudvar. Természetesen elmondtam neki. Erre elkezdett hálálkodni, és adott 3 köteg zoknit egy szatyorban. Ez kb. 15 pár. Megköszöntem, elfogadtam. Gondoltam, szép hála egy kis útbaigazításért, igazán jól jártam. 🙂 De még mielőtt továbbléphettem volna, már mondta is, hogy ez nem ingyenes, eddig mindenki adott érte valamit. (Ezek szerint mással is eljátszotta már ezt a buszmegállós trükköt? 😮 ) Akkor már a kezemben volt a szatyor, ezért kénytelen voltam adni valamit. Gondoltam, neki adom az aprópénzemet, nem volt sok, kb. 400 forint. De ahogy nyitottam a pénztárcámat, meglátta benne az ezrest is (papírpénz kell, mert a fémet nem váltják be lejre), azt elkérte, sőt, kevésnek is tartotta, ezért visszavett 2 köteg zoknit, és elkérte az aprót is (ezek szerint mégis beváltják?)… Bambusz zokni egyébként, amiről jókat hallottam, és kb. annyiért vettem így, mint a boltban, tehát nem jártam nagyon rosszul, de mégis átvertek… 😦

Szerdán, vagyis tegnap beszéltem a közjegyzővel (én hívtam, mert kedden nem hívott vissza): a június 18-ai héten lesz hagyatéki tárgyalás, 7 és fél hónappal a haláleset után. És a közjegyző nem csak a körülbelüli dátumot árulta el telefonon, hanem azt is, hogy ki érintett az ügyben. Beidézi a hagyatéki tárgyalásra apám utolsó barátnőjét is, “élettárs” minőségben, pedig amennyire én tudom, soha nem laktak együtt. (Ez a nő már nem a válóok volt, hanem az utána következő barátnő. A válóokkal együtt is laktak. De szerencsére egyik nőt sem vette feleségül és egyik sem szült neki gyereket.) De utánanéztem a Polgári Törvénykönyvben, ami szerencsére fent van interneten, hogy örökléskor az élettársnak nincsenek jogai. Házastárs örökölhet, ha nincs gyerek, és haszonélvező, ha van. De az élettárs a törvényes öröklésnél nem örökös és nem is haszonélvező. De ha így van, akkor mit keres a hagyatéki tárgyaláson? Talán van végrendelet? Máshogy nem örökölhet…

Szerda délután volt társasjáték is, Nagyfeszültség, amiben játék közben nem voltam túl esélyes, de a végén egy kis szerencsével, és jó taktikai érzékkel megnyertem a játékot. 🙂 A következő játék a Száguldó Robotok, ebben ugyan nem nyertem, de jó játék. 🙂

Ma csak a telefonomat felejtettem itthon, mert már tegnap is merült, és ma reggel gondoltam, felteszem arra az időre, amíg készülődöm, így ma kibírja, és majd este feltöltöm.  Itthon maradt, és 12:16-kor lett rajta egy nem fogadott hívásom. Kijelezte a számot, de nevet nem. Ilyenkor előbb mindig  a tudakozót hívom, hogy kié az a szám, hátha ismerős a név és sejtem, mit akar az illető. De most a tudakozó azt mondta, hogy titkos. Ezért nem foglalkoztam vele. Felhívhattam volna, hogy mit akart tőlem, de biztos valami ügynök… Biztos azért titkos a száma… Majd ha holnap hív, felveszem, ha nem hív, nem foglalkozom vele.

Hétvégén megint sok programom lesz, szombaton civil nap, vasárnap anyai nagymamám születésnapja (holnap, vagyis pénteken munka után kell ajándékot szereznem neki), aztán 6-án szerdán társasjáték a kis csapatommal, majd 10-én vasárnap társasjáték délután (meg lehet, hogy 9-én szombaton is megyek önkéntes programra). Nem unatkozom tehát júniusban sem! 🙂

Megint eltelt 2 hét

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s