Év- és hónapfordulók

Mostanában 3 fontos dátum is van. Tegnapelőtt (szeptember 6-án, csütörtökön) volt 10 hónapja, hogy meghalt az apám. Tegnap (szeptember 7-én, pénteken) volt 2 éve, hogy kiléptem mindkét egyesületből, ahol addig tag voltam. És a jövő héten (szeptember 11-én, kedden) lesz 1 éve, hogy a mostani munkahelyemen dolgozom. Menjünk végig dátum szerint az év- és hónapfordulókon.

A haláleset 10. hónapfordulója csakis azért fontos, mert a hagyatéki ügy még most, 10 hónap alatt sem zárult le. Eleve 7 és fél hónap kellett a közjegyzői hagyatéki tárgyalásig. Az önkormányzatnál ültek fél évet a hagyatéki leltáron (nem is értem, mi tartott addig), majd a közjegyzőnek is beletelt néhány hétbe, hogy értesítsen minket, és végül  a november 6-ai halálesettel kapcsolatban, június 20-án volt a közjegyzői hagyatéki tárgyalás. Ott kiderült, hogy van még egy jelentkező a vagyonra, ezért ügyvédet kellett keresni, és éppen csütörtökön, a 10. hónapfordulón tudtam meg, hogy jövő héten kapunk idézést. Az a szeptember 10-ei hét lesz, és általában ahhoz képest 2 hét a hagyatéki tárgyalás, tehát valószínűleg a 24-ei héten lesz. Azon a héten, amikor 26-án szerdán születésnapom lesz. (Ha valakit érdekel, a 38.) Ha ott sikerül megegyezni, akkor lezárul az ügy, már “csak” be kell jegyeztetni a tulajdonjogot, de ha nem sikerül, akkor bíróságra kell menni, és az is még legalább 1 év…

És ha már év- és hónapfordulók, és születésnaphoz közeli hagyatéki tárgyalás: apám érdekesen tudta “időzíteni” a halálát. Persze tudom, hogy nem szándékos, de akkor is. November 6-án halt meg, 7-én volt a nagynéném születésnapja. (Apámnak 2 húga van, az egyikük elég sokat foglalkozott vele, ő ápolta az utolsó napokban a legtöbbet, és az ő születésnapja van november 7-én.) A temetés pedig november 16-án volt. Az előző barátnője (a válóok) születésnapján. A legutóbbi, 2-es számú barátnőnek meg (aki most követelőzik) november 17-én van születésnapja (ezt a hagyatéki tárgyaláson tudtam meg). Azt nem tudom, hogy a válóok nő ott volt-e a temetésen, csak a lányát láttam, ő nem tűnt fel nekem a tömegben, de az újabb barátnő ott volt a fiával és a lányával.

Mivel elég sok bizonyítékunk van az igazunk mellett, írásos dokumentumok formájában, remélem, hogy a másidk hagyatéki tárgyaláson megyegyezés születik, vagyis a követelőző eláll a követelésektől, és nem kerül bíróságra az ügy. Persze esélyes, hogy a bíróság  nekünk ad igazat, de nem kellene évekig húzni az ügyet… És remélhetőleg rá tudjuk venni a közjegyzőt, hogy legalább arról hozzon határozatot, amiről nincs vita, hogy legalább azt megkaphassuk.

Érdekes, hogy a 6-ai hónapforduló után a 7-ei évforduló is valaminek a végét jelenti. 2016 szeptember 7-én léptem ki 2 egyesületből is. Egy zöld szervezetből és egy társasjáték egyesületből.

A zöld szervezetben nem csak tag voltam, hanem több éves önkénteskedés után felvettek közfoglalkoztatásba, de már augusztus 1-jén megszűnt a munkaviszonyom, mert a “kedves” elnök asszony elfelejtett megosztani velem egy fontos információt, és anélkül csak úgy tudtam intézkedni egy dologban, hogy nem tetszett neki az eredmény. Pedig ha tudtam volna azt a dolgot, akkor neki tetsző módon is tudtam volna intézkedni. Szabadságon volt, én tartottam a frontot egyedül, és engem hibáztatott a történtekért, amikor én a legjobb tudásom és képességeim szerint oldottam meg a helyzetet. Csak éppen más és más lett volna a megoldás az információ birtokában és anélkül. Már akkor, 2016. augusztus 1-jén elkezdtem gondolkodni azon, hogy ezek után tag maradjak-e a zöld szervezetben.

A társasjáték egyesületben ott voltam a 13 alapító tag között. Teljesen egyértelmű volt, hogy ki lesz az elnök, de az alelnök már kevésbé. Választottunk egy egész normálisat, de ő néhány hónap múlva lemondott. És aki jobb híján a helyére került, az káoszt csinált… (Azóta már helyette is van más.) 2016. nyarán bevezették, hogy a játékmesterek nem vehetnek ki önállóan játékot a készletből, hanem egy erre kijelölt személytől kérniük kell, és még azt is felírják, hogy ki mit vitt ki. A játékok biztonságára hivatkoztak, pedig nem ezen múlik. És ezzel csak feleslegesen megalázzák a játékmestereket, mert nem bíznak bennük, hogy tudnak vigyázni a játékokra. Pedig tudnak. Nekem több javaslatom is volt ehelyett a rendszer helyett, de nem fogadták el, ragaszkodtak a hibás elképzelésükhöz, a bizalmatlanság alapú rendszerhez. És csak jóval később tudtam meg, hogy az akkori alelnök ötlete volt ez, akire az elnök valamiért jobban hallgatott, mint amennyire érdemes volt. Pedig én figyelmeztettem előtte az elnököt, már 2016 tavaszán, hogy ne engedje ezt az embert nagyon elszabadulni az egyesületben… Mivel játékmester voltam, engem is érintett ez a rendszer, és nem hallgattak rám (sőt a legrosszabb, hogy ki sem próbálták az ötleteimet, pedig a kipróbálás nélküli elutasítás súlyos hiba: nem parktikus, mert nem tudhatjuk előre, hogy tényleg rossz-e az ajánlott módszer, nem tisztességes, főleg úgy nem, hogy éppen ők kérték ki az önkéntesek véleményét, de minek kérték ki, ha úgysem próbálják ki, és nem is demokratikus), úgy gondoltam, hogy kilépek az egyesületből, és nem leszek sem tag, sem önkéntes, sem játékmester. És jól tettem, mert a rendszer azóta is fennáll.

A játékmestereket megalázó, bizalmatlanság alapú rendszer miatt 2016. szeptember 7-én kiléptem a társasjáték egyesületből, és mivel már augusztus 1-jeétől gondolkoztam kilépésen, úgy gondoltam, hogy legyen meg minden egyszerre, kiléptem a zöld szervezetből is. Onnan nem azonnal, hanem azt közöltem velük, hogy 2017-es tagdíjat már nem fizetek (amiből elvben automatikusan következne, hogy 2017 január 1-jével megszüntetem a tagságomat), de mindenféle adminisztrációs hibák miatt csak 2017 áprilisában sikerült végleg kilépnem, de még szeptemberben is kaptam tőlük közgyűlési meghívót…

Most már nem vagyok tag semmilyen egyesületben és jó ez így. A társasjáték egyesület havi rendezvényeit még látogatom, néha a zöld szervezet nagyobb eseményeit is (az utolsó talán a 20. születésnapi ünnepség  volt 2017. decemberében, azóta nem sok nagy eseményük volt, vagy nem jutott el hozzám a hír), de már nem vagyok sem tag, sem önkéntes egyikben sem, és jó ez így.

A társasjáték egyesület alapvetően jól működik, mert jó elnökük van (és nagy szerencse, hogy alkalmas, mert nem is lehetne más elnök, egyrészt azért, mert az ő ötlete volt az egyesület, ezért nem lenne tisztességes mást választani, amíg ő vállalja, másrészt azért, mert a társasjáték-kiadó cégén keresztül ő a szponzor is, ezért nem is érdemes leváltani az egyesület éléről, amíg működik a cég, és az együttműködésnek is jót tesz, ha a cég és az egyesület egy kézben van), csak egy-két dolgot kellene javítani, főleg a bizalmatlanság alapú rendszert, de az irány alapvetően jó.

De a zöld szervezetben már akkor, 2016. szeptemberében úgy gondoltam, ahogy még most is, hogy ha a páros években tartott elnökségi választáson, 2018-ban újraválasztják az egyesület elnökét, akkor 2020-as választás már nem lesz, mert addigra megszűnik az egyesület. Úgy értesültem, hogy idén tavasszal újraválasztották a “kedves” elnök asszonyt, és valóban egyre kevesebb jelét látom annak, hogy működne az egyesület. Vannak még próbálkozások, volt pl. idén is tábor gyerekeknek, de pl. a piacuk is egyre kisebb lesz, és egyre kevesebb környezetvédelmi kampányt és eseményt hirdetnek, egyre kevesebb alkalmazott és önkéntes van náluk, és egyre kevesebb hírt kapok róluk. Most is azt mondom, ha így folytatják, 2020-as elnökségi választás már nem lesz, mert addigra nem lesz egyesület.

A harmadik fontos esemény végre nem valaminek a végéről, hanem valaminek a kezdetéről szól, bár ehhez is le kellett zárnom valamit. A diplomás korszakomat. Tavaly nyáron visszaküldtem a diplomát az egyetemre, hogy más munkát is vállalhassak. Sikerült is elhelyezkednem. A diplomát sajnos hazaküldték, de már 1 éve ennél a cégnél dolgozom. Ez nálam már elég hosszú távnak számít. 🙂

Erről az újrakezdésről szívesen tartottam volna nyilvános előadást egy eseményen, ami pontosan 4 hét múlva, október 6-án szombaton lesz, de nem választottak ki előadónak Újrakezdés témában. Pedig van egy-két téma az előadások között, ami kevésbé kapcsolódik az újrakezdéshez, mint az enyém. Az enyém az kiválóan beleillik a témába: megszabadultam valamitől, hogy mást csinálhassak, mint addig, és sikeresen el is helyezkedtem. Mi ez, ha nem újrakezdés? És mitől újrakezdés ez vagy ez? Nem értem…

De ha már kezdet, vég, lezárás és újrakezdés (szeptemberben, a születésem hónapjában): most itthon is átalakulnak a dolgok. Ablakcsere volt hétfőn (szeptember 3.) Néhány kép az új ablakomról.

Ezen kívül fürdőszoba- és erkélyfelújítás is van nálunk.

A fürdőszoba csütörtök esti állapota:

Látszik, honnan szedték le a csempét. Csempe még nincs, de a fürdőkád már bent van. A péntek esti állapot:

Photo11937

Az erkélyen járólap lesz, így néz ki:

Photo11938

A fürdőszoba pedig így lesz kicsempézve egyféle egyszerű csempével, és egyféle díszítő, mintás csempével:

Remélem, hamar elkészül a felújítás és örülhetek a szép új fürdőszobának. 🙂 Legközelebb már a kész állapotról teszek fel képeket.

És mik a terveim a következő néhány hétre? Még nem tudok mindent. Ami már biztos: a jövő héten még tart ez a felújítás. De 2 programom is lesz: 12-én a szokásos szerdai csapattal, 16-án vasárnap pedig az egyesülettel lesz társasjáték, ahol jó lenne egy bizonyos játékot nyerni a tombolán…

Minden ősszel új játékot adnak ki. (Nem az egyesület, hanem az elnök cége, de az egyesületben lehet megnyerni tombolán.) A tavalyelőttit megnyertem tavaly áprilisban, de azóta már el is adtam. A tavalyit viszont még nem sikerült megnyernem a tombolán, és most lesz rá az utolsó esélyem, mert októberben nem szokott lenni társasjáték délután, novemberben pedig már az új, idei játékot sorsolják a tombolán. De tudom, hogy kivel kell játszanom, ha nyerni szeretnék! 😀

Különös véletlen, de az utóbbi 4 hónapban bevált. Májusban és júliusban nyertem legutóbb, és mindkétszer ugyanazzal a játékmesterrel játszottam a legtöbbet. Májusban játszottam vele és nyertem, júniusban nem játszottam vele és nem nyertem. Júliusban megint vele játszottam és nyertem, augusztusban mással játszottam és nem nyertem. Szeptemberben vele kell játszanom, hogy végre megnyerjem azt a játékot! 🙂 Jobb játék, mint a tavalyelőtti. Remélem, hogy az idei is jó lesz, arról még semmit nem tudok. (Júliusban mondtam is ennek a játékmesternek, hogy szerencsét hozott nekem, már 2-szer nyertem, amikor vele játszottam. A játékokat és a játékemestereket is 1-től 6-ig értékeljük minden játék után. És  mondtam ennek a szerencsehozó játékmesternek, hogy ha még játszom vele és nyerek a tombolán, akkor minden játékhoz 6-osokat írok be neki. Mire ő: “Tombolától függetlenül is!” 😀 ) Remélem, most az utolsó esélyemmel nyerek tombolán olyan játékot, mert igaz, hogy elég egyszerű és csak 2 személyes, de tényleg jó játék. Itthonra jó lesz. 🙂 Ha nem nyerek, akkor lehet, hogy 17-én hétfőn megveszem az egyesület elnökének kis játékboltjában. Bár fura lesz ismerőstől pénzért vásárolni…

A jövő hét utáni, 17-ei hét egyelőre csendesnek és eseménytelennek tűnik, de a 24-ei héten még lesznek események. 26-án szerdán a születésnapom, amit 30-án vasárnap ünnepel a család, közben valamikor hagyatéki tárgyalás, valószínűleg azon a héten (majd megírom itt hozzászólásban az időpontot és bejegyzésben az eredményét is, ha lesz), és hétvégén 29-30-án még kirakodóvásárt is nézünk családilag a belvárosban.

Reklámok
Év- és hónapfordulók

Év- és hónapfordulók” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s