Az én kedvenc bloggerem – 2017. február

https://i1.wp.com/euromail.hu/download/31557910c099768513552ab932f31275/My%20favorite%20blogger%20Award.jpg

A hónap házigazdája idén februárban Huszágh Anett, a blogját itt érthetitek el.

Az én kedvencem pedig egy február 14-ei, de mégsem szerelmi témájú bejegyzés. Egy keresztanya verse a keresztfia 12. születésnapjára. Simon Leila: Keresztfiamnak. Szerencsés gyerek, akinek ilyen a keresztanyja. 🙂


https://www.inlinkz.com/cs.php?id=698085

Az én kedvenc bloggerem – 2017. február

Tihany, Limnológia

Teljes nevén: MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet. (Tihany, Klebelsberg Kunó u. 3.) Ma voltam ott állásinterjún, laborba kerestek embert. Iszap mintavétel, mintaelőkészítés, és egy kis vegyszeres munka is.

Miről is szól egy állásinterjú? Hogy engem vegyenek fel a sok más jelentkező közül. Én beszélek magamról, ők a munkámról, aztán ők majd eldöntik, összeillik-e a kettő, és van-e akinél még jobban összeillik. Remélem engem választanak… De mit kérdeznek mindig az interjún? Annyi más jelentkező van. Miért pont én?

(Persze ezt a dalt talán inkább a sikeres interjú után illene lejátszani, mert arról szól, hogy a szerző, aki egyben elő is adja, nem érti, miért pont ő lett sikeres, miért pont az ő lemezeit, koncertjeit hallgatjuk. De mégis eszembe jutott interjú előtt is. Miért pont én? Miért pont engem vennének fel? De azért remélem, hogy én leszek az…)

 11-re hívtak, és néztem buszt. Közvetlen busz van reggel 6:49-kor (állítólag azzal járnak be a veszprémi munkatársaik), aztán csak 14:15-kor. Maradt a balatonfüredi átszállás… Megnéztem azt is a menetrendben, és olyan járatokat találtam, hogy 2 vagy 3 percem lett volna átszállni! Ha minden busz pontosan tartja a menetrendet, akkor ez még megoldható, de a magyar buszok nem erről híresek… Ha elég bátor lennék, felszálltam volna 9:40-kor Veszprémben, 10:18-ra értem volna Balatonfüredre, 10:20-kor indultam volna Tihany felé és gond nélkül odaértem volna. De 2 perc alatt kideríteni, hogy hányas kocsiállásról indul a következő? :O Nem bíztam benne, hogy sikerül… (Az internetes menetrendben pedig nincs benne a kocsiállás. 😦 Ilyen egyszerű és nyilvánvaló dologra nem gondoltak, hogy bele kellene írni? :O ) Ezért elindultam a korábbival. 8:42-kor indul a busz Veszprémből, 9:12-re ér Füredre, 9:15-kor megy a következő Tihanyba. Ez is csak 3 perc, de ebben az esetben még volt tartalék busz, ha lekésem (a 10:20-as). Ha eleve a későbbivel mentem volna, nem lett volna tartalék buszom, nem értem volna Tihanyba, ha lekésem a csatlakozást.

De a 3 perces átszállás bőven elég volt, mert nem olyan nagy a füredi buszpályaudvar, és egyértelműen kint van a fejem fölött a kijelzőn, hogy honnan indul Tihanyba a busz. Ezért megtaláltam, elég volt 3 perc az átszállásra a korábbi busszal. Tehát 9:15-kor indultam Füredről Tihany felé, és mivel nem a végállomáson szálltam le, hanem a hajóállomásnál, már 9:30-ra odaértem. De mit csináljak még másfél óráig? Hát sétálgattam és fényképezgettem a környéken. Ugyanazt a kis részt jártam be, többször is, kb. azt az utcát, ahol van a kutatóintézet, a hajóállomástól a következő buszmegállóig.

A hajóállomás buszmegállónál van egy emlékműféle Darányi Ignácról.

A hajóállomásról és környékéről is több képet készítettem (egészen a kutatóintézetig tart ez a rész…).

Készültek képek az intézetről is…

Ezt az épületet az intézet bejáratával szemben csak azért fényképeztem le, mert 3 emléktábla is van rajta.

Ki tudja, mi ez az intézménynek látszó sárga épület a kutatóintézet szomszédjában? A kettő között meg van egy alacsony, szögletes épület kéménnyel, kicsit olyan, mint egy szocialista gyárépület vagy Veszprémben a Haszkovó úti fűtőmű, csak kisebb. És mintha a sárgához tartozna, legalábbis egy telken van vele. De inkább a mellette lévő nagy sárga érdekelne. (Akármi is az, szép erdő van körülötte…)

És ha már Tihany, két dolog nem maradhat ki. Egy balatoni panorámakép a partról…

És az apátság, ami a hajóállomással szemben áll a domb tetején.

És hogy sikerült az interjú? Az majd kiderül. Elég barátságosak voltak, jobb volt a hangulat, mint más interjúkon, de még utánam is volt más jelentkező. Remélem, felvesznek, de ha mégsem, akkor is kirándultam egyet Tihanyban! 🙂

Tihany, Limnológia

Madarakat fényképeztem

Valentin nap ide vagy oda, én ma egyedül kirándultam és jó volt így. 🙂 Legalább tudtam fényképezni! 😀 Láttam nemrég egy cikket a Séd völgyéről Veszprémben, ahol szinte az összes érték és látnivaló benne volt egy rövid cikkben, csak éppen nem sorban, hanem összevissza. A cikk már tavalyi, de csak a napokban osztotta meg valamelyik ismerősöm a Facebookon. Erre elhatároztam, hogy írok egy jobb cikket. Gondoltam, hogy végigmegyek a Séd völgyén Veszprémben a Fenyves utca és Házgyári út kereszteződésétől a Betekints-völgy végéig, és talán tovább a Veszprémvölgyi úton a Laczkó-forrásig. (Így, cz-vel, mert egy Laczkó Dezső nevű veszprémi geológusról, piarista tanárról nevezték el, akiről a múzeumot is.) De ezt egyelőre csak távlati tervnek szántam, hogy majd valamikor ilyen is lesz…

Aztán vasárnap kaptam a hírt, hogy a Betekints-völgybe új madarak költöztek be. Valami fehér meg egy sötétebb is. Öcsémtől hallottam először vasárnap, aztán utánanéztem hiteles forrásból is. Nagy kócsag (nagy fehér madár, a természetvédelem jelképe, minden védett terület szélén ott van róla a rajz a táblán) és szürke gém (hasonló méretű és formájú, nevéhez méltón szürke madár).

http://www.veszpremtv.hu/hir/nagykocsagok_veszpremben-n9356.html

Tegnap más programom volt, de ma elhatároztam, hogy megnézem a nagy kócsagokat és a szürke gémet, ha még megvannak. És egyben összekötöm a kirándulást a Séd völgyének végigfényképezésével, a Fenyves utcától a Betekints-völgyig. El is indultam, lefelé a Jutasi úton, majd a parkolónál be az erdőbe a Fenyves tanösvényre, és a tanösvényen az északnyugati parkolóig, a Fenyves utca és Házgyári út kereszteződéséig. A tanösvényről és a kilátóról már volt cikkem itt is, és máshol is, azokat most nem is akartam fényképezni. A tervezett útvonalam ez volt: Fenyves utca – Historia kert – Szerelem-sziget (ha már Valentin nap van ma 🙂 ) – Margit-romok – labirintuskert – át a Völgyhíd alatt a Séd partján – Betekints-völgy (a tóig mindenképpen és talán tovább is). Ezen az útvonalon fényképeztem volna, amit látok. Az útvonalat teljesítettem is. De a kiindulópontnál, a tanösvényhez tartozó északnyugati parkolóban (Fenyves utca és Házgyári út sarkán) észrevettem, hogy baj van. Igazi fényképezőgépem még nincs, egyelőre csak fényképezős telefon, és kezd lemerülni benne az akkumulátor. Olyan szinten volt feltöltve, amivel 1 napig még kibírom készenlétben, de 5-10 perc beszélgetéstől vagy 30-40 fényképtől már lemerülne. És ahogy magamat ismerem, ilyen hosszú úton nem 30-40 fénykép készült volna… Inkább 3 jegyű számra gondolnék, ahhoz meg teljes töltöttség kell! 😀

Ezért elhatároztam, hogy végigmegyek az úton, és csak a nagy kócsagokat és a szürke gémeket fényképezem. Vagy ha már visszaköltöztek az eredeti helyükre, akkor a tavat, mert az minden évszakban szép. 🙂 Készült is néhány fénykép a tóról… 🙂

Először szemből fényképeztem a tó jobb oldalát, majd a bal oldalt is.

photo6876photo6877

Aztán elindultam jobbra és több helyről is lefényképeztem a befagyott tavat. Közelebbről is, messzebbről is, a jégen megcsillanó napot és a lékeket is.

Aztán túlmentem a tavon… És láttam a Csúszda nevű vasszobor helyét.

photo6884

A Tüske és a Csúszda is eltűnt már tavaly, de a legrondább, a Gubanc még megmaradt. Egy francia “művész” alkotásai. Nem ez a hivatalos nevük, de azt nem tudom, én neveztem el őket az alakjukról. Facebookon már 2015. szeptemberében megosztottam róluk nyilvánosan egy albumot. Lesz majd közelebbi kép is a Csúszda helyéről, azon látszik, hogy nem nőtt ki még ott a fű. Látszik a nagy vastömb helye is, meg a róla lelógó hajlított vasrudak földre érő végei is. És ott a Csúszda helyénél észrevettem néhány vadkacsát… Ha már a nagy kócsagok a szürke gémmel együtt hazaköltöztek, legalább a kacsákról készítettem néhány képet. Így mégis tudtam madarat fényképezni. 🙂

Aztán átmentem a túlpartra. Onnan is fényképeztem a kacsákat, messziről is, közelről is.

Ezek után lefényképeztem a tavat, a másik oldalról is, befejeztem a kört.

Innen már nem fényképeztem tovább, kimentem a Betekints-völgyből, amerre bementem (nincs is más út a Völgyhídtól a tóig), aztán fel a Völgyhídra, át a hídon, majd a belvároson keresztül haza. Most csak ennyi kép készült, de valamikor egy-két héten belül megismétlem ezt a túrát teljesen töltött akkumulátorral, és akkor majd egészen a Fenyves utcától a Laczkó-forrásig fényképezek… 🙂

Madarakat fényképeztem

Élménykép helyett álomkép

Ehhez most nem tudok képet mellékelni, mert az álmaimat nem tudom ide kivetíteni. Esetleg lerajzolhatnám, lefényképezhetném a rajzot és feltölthetném ide, de annyira nem rajzolok jól, hogy felismerhető legyen, mit ábrázol a kép. 🙂

A diplomámat elhelyezkedési nehézségek miatt már régóta szeretném visszaküldeni az egyetemre. De álmomban még 1-2 fokkal lejjebb csúsztam. Azt álmodtam, hogy újra kell érettségiznem. Ráadásul nem is a gimnáziumi tanáraimnál. Hanem az általános iskolaiaknál…

Az iskola tanári szobájában volt az érettségi, ahová annak idején mindig kíváncsian benéztem, ha éppen nyitva volt az ajtó, de soha nem mertem volna belépni oda. Magyarból kellett érettségizni, az általános iskolai magyartanárnőmnél, aki fogalmazást íratott, és ő adta meg a témát. Egyszerre egy ember írhatott fogalmazást, de vihettem egy kísérőt, aki ugyan nem segíthetett, de ott lehetett velem.

A fogalmazáshoz a papírokat a földről kellett felszedni, de nagyon nehéz volt, mert mások már majdnem minden lapra írtak. Alig volt tiszta lap. Aztán amit elrontottam, nem akartam folytatni, újrakezdeném, azt is a földre kellett dobni, azt nem nézte a tanárnő. És csak dobáltam a földre a lapokat, mert elég nehéz témát kaptam…

Mi volt a téma? A megcsalás. Mivel még nem volt párkapcsolatom, még nem csaltam meg senkit és engem sem csalt meg még senki. Az egyetlen tapasztalatom a szüleim válása: apám más nőt keresett magának anyám helyett. (Persze már azzal a nővel sincs együtt, de őt is megcsalta. Még együtt voltak, amikor összejött a mostani barátnőjével.) Más tapasztalatom nincs a témáról.

És ki volt a kísérő? Nem az, akit az életben elvinnék. Nem is tudom, kit vinnék el egy ilyen érettségire… Talán olyat, akit még abból az iskolából ismerek és még most is jóban vagyunk. De nincs már ilyen. Nincs már kapcsolatom azokkal, akiket ilyen régről ismerek… Facebookon egyik-másikat megtaláltam, bejelöltem, de egyikkel sem vagyunk olyan szoros kapcsolatban, hogy felkérjem kísérőnek. De nem is közülük volt valaki a kísérőm, hanem egy olyan valaki, akit kb. másfél éve, 2015 ősz óta ismerek, és tavaly nyáron már el is költözött Veszprémből. Egy társasjáték-fejlesztő ismerősöm. Nem is értem… Semmi köze nincs ahhoz az iskolához, soha nem járt oda, nem is ismer olyan régóta, miért éppen őt láttam? Talán megcsalás témához lehet köze, mert amikor szombaton az a játék volt a hónap játéka, amit ő fejlesztett, akkor nem jött el. Erre lehetne azt mondani, hogy ezzel “megcsalta” a játékát vagy a szervező egyesületet, de ez egy nagyon erőltetett utólagos belemagyarázás. Én akkor és ott nem gondoltam erre, csak csodálkoztam, hogy miért éppen akkor nincs ott, amikor az ő játéka a fő mutatvány… És nem is foglalkoztam ezzel igazán, valaki mással játszottam 9 társasjátékot. 🙂

Egyébként nagyon pozitív hétvégém volt, nem is tudom, miért álmodom ilyeneket. Ráadásul el sem jutottam az álom végéig. Úgy ért véget, hogy dobáltam a földre a papírt és kerestem a következőt… De hétvégén nagyon jó élményeim voltak:

  • öcsém és barátnője elutaztak hétvégére a lány szüleihez egy másik városba (másik megyébe) 🙂
  • szombat délelőtt láttam bodobácsokat és katicabogarat, le is fényképeztem őket 🙂
  • szombat délután igazán jól sikerült a társasjáték délután 🙂
  • a társasjátékról hazaérve feltettem ide a délelőtti képeket és még aznap este jött egy hozzászólás, ami éppen a 100. ebben a blogban 🙂
  • és még az idő is jó volt hétvégén (és igaz, hogy a hétre esőt és lehűlést jósolnak, de a nappali maximum hőmérséklet már mindenképpen pozitív lesz, ezt jelezték a bodobácsok) 🙂

Ha ilyen jó hétvégém volt, akkor miért álmodtam ilyen zavarosat? És mit jelenthet ez az álom, ha jelent valamit egyáltalán?

Élménykép helyett álomkép

Az én kedvenc bloggerem! – 2017. január

https://i2.wp.com/euromail.hu/download/fa31268e5a79c368424ca0bfbee715ae/My%20favorite%20blogger%20Award.jpg

Januárban is sok érdekes blogbejegyzést olvastam, de volt köztük egy, ami igazán figyelemre méltó. Tudom, hogy nem leszek vele népszerű a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége tagjai között, és talán a játék e havi házigazdája, Lina O’Brien, az Egyszerű pillanatok blog szerzője sem fog egyetérteni velem, de a sok januári bejegyzés közül aki díjat érdemel, egy olyan hölgy, aki már eltűnt a csoportból: Molnárné Szatmári Boglárka (Bopci). Nem tudom, hogy ő törölte-e saját magát és a bejegyzését a csoportból, vagy az adminok, de sajnos igazságtalanul negatív színben tüntették fel őt a hozzászólók. Pedig a Buszbaleset – máshogy című bejegyzése nagyon elgondolkodtató. Utólag rákerült a cikkre egy 18-as korhatár, ami talán jogos is, de ettől még jó cikk.

Ahogy Boglárka is írja rögtön az első bekezdésben, a cikk NEM az áldozatok ellen szól. Még az sem ellenük szól, amit vastagon kiemelt a 3. bekezdésben, hogy már unja a hír részleteit. Ez mindenkiben felmerül, de szinte senki nem meri ilyen bátran kimondani. Szerinte ezek a részletek csak a hozzátartozókra tartoznak vagy még rájuk sem. (Persze ő is leír bizonyos részleteket, főleg a sok kritikát kapott “matek-biosz” részben, de nem öncélúan, hanem nagyon is logikusan, szemléletesen.) Ezért elhiszem, hogy a cikk tényleg nem irányul senki ellen. Csak bizonyos jelenségeket próbál meg bemutatni, elemezni, megkérdőjelezni, teljesen jogosan.

Aki túljut azon az első (és egyébként helyes és jogos, de érzelmi indíttatása miatt kissé primitív) reakción, hogy “Jaj, szegény gyerekek, mi történt velük?”, és ennél tovább akar gondolkodni, abban felmerülnek bizonyos kérdések és gondolatok, amelyeket ez a cikk elég nyersen, de nagyon lényegre törően mutat be. Mik ezek a kérdések és gondolatok?

  1. A gyász magánügy. Csak az áldozatok családjára, barátaira tartozik, nem olyan idegen emberekre szerte az országban, akik a baleset előtt még csak nem is hallottak ezekről a gyerekekről. De akkor mégis miért juttatja el a média minden háztartásba? Miért sokkolják ilyen hírekkel az embereket?
  2. Részletek, fejlemények, képek: ezek is csak az érintetteket érdeklik, ahogy ezt a cikk is leírja, a 3. bekezdésben kiemelve.
  3. Egyáltalán hogyan dől el, hogy melyik baleset lesz médiahír és melyik nem? Erről sok konkrét példa van a cikkben is. Nem a baleseteket szeretném ezzel összehasonlítgatni, ahogy Boglárka sem ezt teszi,  mert nyilván mindenkinek az a legsúlyosabb, ami őt vagy hozzátartozóját érinti, csak érdekelne engem is, ahogy őt is, hogy van-e valamilyen rendszer, ami alapján médiába kerül egy hír, akár balesetről, akár másról. Mitől függ, hogy hír lesz-e valami vagy nem? (Számít-e pl. az áldozatok száma, kora, foglalkozása, ismertsége, stb?)
  4. És mitől függ, hogy melyik balesetnél rendelnek el nemzeti gyásznapot és melyiknél nem?

Ezekre a kérdésekre kitér a díjazott cikk, Boglárka is ezekre keresi a választ, sőt, néha meg is tippeli, hogy pl. talán az áldozatok sportoló mivolta is számíthatott ebben az esetben. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de jó lenne tudni, hogy mi alapján lesz hír valami, és mi alapján nyilvánítanak egy esetet nemzeti gyásznak. Ez a cikk erről szól, semmi másról. A kérdések teljesen jogosak, túlmutatnak ezen a baleseten, inkább általános jelenségekre kérdeznek rá. Olyan jelenségekre, amelyeket a legtöbb ember szeretne megérteni, de senki nem mer kérdezni. Ettől jó ez a cikk, és nagyon könnyű felfedezni benne ezeket az értékeket, ha nem érzelmi alapon állunk hozzá. Ezért lett ez a cikk a havi kedvencem.

És még valami, amit a díjazott cikk nem említ, csak az én magánvéleményem. A baleset miatt azon a hétvégén több tévécsatornán, több szórakoztató műsor is elmaradt. Ezt miért kellett? Nyilván a hozzátartozóknak nincs kedvük ilyeneket nézni, ezt megértem. De a többieknek (és talán még nekik is) nem éppen most lenne szükségük ezekre a vidám műsorokra, azért, hogy ne süllyedjen bele mindenki a gyászba, hanem lássuk, hogy utána is van élet és utána is van miért élni? Mert elég nagy baj, ami történt, de az élet megy tovább. És nekünk, megmaradtaknak élni kell. És ha élnünk kell, lássuk a jó oldalát! Ezért lenne most szükség olyan műsorokra, amik megmutatják, hogy az ilyen szomorú események ellenére van az életnek jó oldala is. És éppen ezek maradtak el. De miért?

Kiegészítés: a témában még egy figyelemre méltó cikk jelent meg ennek a bejegyzésnek a megírása után, de még a megjelenés előtt. Kiss Adrianna cikke a Gyémánt marionett blogból. Az olaszországi eset… Ő is megpróbál magyarázatot találni, hogy miért éppen ez az eset lehet hír. Ő a külföldi helyszínre gondol. Nem tudom, mennyire helyes akár ez a magyarázat, akár a másik cikk tippje (sportolók voltak az áldozatok), de örülök, hogy valakik végre magyarázatot keresnek, hogy mitől lesz hír az egyik eset és mitől nem az a másik. Azt hiszem, ez az ilyen elgondolkodtató írások lényege, ezért érdemelnek díjat ezek a cikkek.



Az én kedvenc bloggerem! – 2017. január