Izgalmas hétvége

Izgalmas hétvégém volt…

Szombaton végigjártam a Berkenye tanösvényt, cikket is írtam róla. 🙂

Tegnap, vasárnap a Mihály-napi búcsúban voltam. Jó végigmenni rajta, megnézni egy kicsit, az is egy program, de kb. ennyi. Végigmentem egyszer az egészen, aztán csak a kóstolókon (pl. medvehagymás chiliszószt is kóstoltam), beszélgettem egy ismerős árussal (most több Csalán-piacos nem volt, “csak” a kedvencem, akiről kb. 3 éve kiderült, hogy ő is szeptember 26-án született, mint én 🙂 és nála is kóstoltam vilmoskörteszörpöt), vettem magamnak kürtős kalácsot is (ez a családban hozzá tartozik az ilyen kirakodóvásárokhoz), és hazamentem.

Na meg körbejártam és lefényképeztem a Mihály napi búcsú alkalmából felavatott új szobrot Szent Mihály arkangyalról, Veszprém védőszentjéről…

De volt nagyobb izgalom is a hétvégén. Úgy nézett ki, hogy eltűnt a környezetvédelmi bloggercsapatom egyik régi tagja. Mindenki aggódott, mi történt vele… De mivel már előkerült, mindenki megnyugodott, kár is több szót pazarolni rá. Minden jó, ha vége jó! 🙂

És lesz a héten ennél kellemesebb izgalom is. Részleteket majd itt, hozzászólásban írok, ha aktuális lesz, de addig is elárulom, hogy egy rólam írt cikkhez van köze. 🙂 (Új fejlemények és a veszprémi társasjátékos szervezetek rövid története hozzászólásban a cikk alatt.)

Reklámok
Izgalmas hétvége

Ilyen volt 2016

2015-öt egy nagy szilveszteri társasjátékozással zártuk. 🙂 12-en voltunk egy ismerősömnél, aki akkor egy bizonyos társasjáték egyesület elnökségi tagja volt, azóta (februártól) az egyesület alelnöke lett. (2015. novemberében alakult az egyesület, aztán februárban meg kellett ismételni az alakuló ülést, de néhány héttel utána hivatalosan is bejegyezték az egyesületet. Ezen a februári ülésen lemondott a novemberben megválasztott alelnök, de továbbra is az elnökségben maradt, csak helyet cseréltek az egyik elnökségi taggal. Azóta nem tudok változásról az elnökségben.) De most már biztos nem megyek ehhez az ismerősömhöz (a jelenlegi alelnökhöz) szilveszterezni, mert szerintem már nem hív meg,  mert szeptemberben kiléptem az egyesületből és azóta sem vele, sem az elnökkel nem vagyunk igazán jóban. (És nem én sértődtem meg, hanem ők, de nem értem miért… 😦 )

Január 1-jén tehát ezen a társasjátékos szilveszteren ért a reggel. 🙂 Ez volt az első szilveszterem családon kívül, és ez volt az eddigi legjobb. 🙂

Amúgy 2 egyesületnek is tagja voltam 2016-ban, az egyik ez a társasjáték egyesület, a másik egy zöld szervezet, ami a legutóbbi munkahelyem is volt. Mindkét egyesület vezetőjét régóta ismerem, mindkét egyesületben tegeződünk a tagokkal, még a vezetőkkel is, de mivel ebben a bejegyzésben nem írok neveket, az egyesületek vezetőit, elnököt, alelnököt, stb. csak a tisztségükön tudom emlegetni. (Még most is hajlamos vagyok mindkét egyesületről többes szám első személyben gondolkodni, beszélni. Ez szeptember 7-ig volt jogos, a kilépésemig, de néha még most is előfordul. Ebben a bejegyzésben is vannak ilyen többes szám első személyű utalások. Szeptember 7. előtt, és utána is, pedig tudom, hogy csak előtte lenne jogos. De nem volt ez mindig így. Kedvenc zöld szervezetemben a tagságom első 2 évében elég nehezen jött a számra az, hogy “mi”, inkább “ők” voltak továbbra is. Miért? Mert 2011. novemberében léptem be, de csak 2013. novemberében lett kulcsom hozzájuk. Addig mindig csengetnem kellett, ha be akartam jutni. És ezért inkább kívülállónak éreztem magam. Idén nyárig volt kulcsom, és 2013. novemberétől idén nyárig már nagyon könnyen mondtam az egyesületre, hogy “mi”. A másik szervezetben, a társasjáték egyesületben soha nem volt ilyen gond. Kulcson ugyan hozzájuk sem volt, de nem is kellett. Mert soha nem volt kulcsra zárva sem az iroda, sem a rendezvényhelyszín, akármikor is kerestem az egyesületet. Ezért ott már az első perctől kezdve tudtam mondani, hogy “mi”. Persze alapító tagként illett is ezt mondanom… És mivel nagyon hamar rájöttem, hogy a “be tudok jutni” és a “mi” összefügg, a zöld szervezet  2014-es közgyűlésén – az első olyan közgyűlésen, amikor már volt kulcsom, és úgy beszéltem az egyesületről, hogy “mi” – javasoltam, hogy a tagsághoz járjon a kulcs. De leszavaztak. Azóta sem értem, miért.)

Januárban ezen kívül nem voltak igazán nagy események. 14-én segítettem tanulni egy akkor még végzős gimnazista ismerősömnek, egy környékbeli faluban. Másnap, 15-én pénteken pedig megkaptam a kérdést a piacon az egyik árustól (ugyanabból a faluból), hogy mit kerestem én abban a faluban… 😀 De ez nem tartott vissza attól, hogy utána is többször elmenjek oda. 🙂

Ha valakit érdekel, milyen faluban jártam, mutatom a címert, és elárulom, hogy egy korábbi köztársasági elnök is ott született:

hun_band_coa

Aztán 16-án szombaton döntő! Miben? A kedvenc tévéműsoromban, amit már a 90-es években is néztem, aztán felújították. Először volt egy évad 2014. őszétől 2015. januárig, majd jött a folytatás, 2015. ősztől 2016. januárig. Állítólag most is lenne, csak nem neveztek a magyarok, mert nincs pénz közvetíteni. 😦

Játék határok nélkül fényképe.

A második felújított évadban (2015/2016) még jobban szurkoltam a magyaroknak, mint addig, mert akkor már ismerősöm is játszott. 🙂 Honnan ismerem? Őt is ugyanarról a piacról, mint azt a másikat, aki megkérdezte, hogy mit keresek az ő kis falujában… És mivel ismerősöm volt a csapatban, természetesen a döntőt is, és az egésznek a játék részét is (a falmászás nélküli összesítést) a magyarok nyerték! 😀

Melyik ez a híres piac, ahol ennyi esemény zajlik? A helyi termelői piac, amit egy zöld szervezet (az én akkori munkahelyem) üzemeltet.

csalan_logo

A januári eseményekhez tartozik még, hogy egy bizonyos ismerősöm (akinek 14-én segítettem tanulni abban a kis faluban) meghívott a szalagavatójára. De a szalagavató 22-én pénteken volt, ami piacnap. Ha piac szerelésből lehetne menni szalagavatóra, akkor ott lettem volna, de hazamenni, átöltözni, újra bemenni a városba elég hosszú idő, ezért már elkéstem volna, így sajnos nem tudtam ott lenni. 😦 De a ballagásán már ott voltam. 🙂

Ebben a januárban nem csak szilveszterkor volt társasjáték party, hanem szerdánként a szokásos kis csapatommal is, sőt, 28-án azzal a bizonyos zöld szervezettel is, ahol akkor dolgoztam. Utána egy ideig minden szerdán játszottam a kis csapatommal (május-június felé kezdtek megritkulni ezek az alkalmak, aztán júniustól nyári szünet, és szeptember végén kezdtük újra, megint hetente), és kb. 2 hetente a zöldekkel is volt ilyen esemény, összesen talán kb. 4-6 alkalom… A kis csapatomnak is van logója:

Társasház fényképe.

A február sem volt teljesen eseménytelen. Február 3-án szerdán a zöld szervezetben, az akkori munkahelyemen értékesítési képzés volt a gazdáknak. Csakis azért, mert a főnök asszony, az egyesület elnöke volt ilyen tanfolyamon még 2015. októberében, és ott tanult egy érdekes, de használhatatlan módszert, amiről én elsőre láttam, hogy semmi értelme, de ő ezt azóta sem vette észre. Megártott neki az a bizonyos képzés, és azóta is terjeszti. Szerencsére a gazdák értelmes emberek, akik évek óta a termékeik eladásából élnek, ezért csak meghallgatták a módszert, ahogy az elnök asszony akarta, majd maradtak a saját, jól bevált módszereiknél, amiből addig is megéltek. 🙂

8-án hétfőn volt az a bizonyos második alakuló ülés a társasjáték egyesületben. Akkor kezdtünk tesztelni egy társasjátékot, amit a lemondott alelnök fejlesztett ki. Azóta több változáson is átesett (szerintem akár a játékszabályt, akár a grafikát nézem, a nyári változat volt a legjobb, amit talán a nyári maratonon tesztelt a csapat június végén, de lehet, hogy a júliusi társasjáték délutánon), végül októberben jelent meg. Akkor még nem volt meg a társasjáték egyesület logója (amire pályázatot hirdettek az önkéntesek körében, és sok szép terv született, de végül az egyesület elnöke készített egyet 15 perc alatt, és természetesen a sajátját fogadta el), de mégis bemutatom, milyen egyesületben voltam én alapító tag kétszer is (mivel mindkét alakuló ülésen részt vettem).

unnamed

A “Játszva összehozzuk a családot!” szlogent én alkottam az elnök felkérésére valamikor tavasszal, de a kilépésem után is használják… (Szabályos ez?)

Február 9-én kedden kellemes meglepetés ért, fizetésemelést kaptam. 🙂 Akkor kaptam meg a januári bérem, és mivel a személyi jövedelemadó 16%-ról 15%-ra csökkent, a bruttóm nem változott, 79155 Ft maradt (közfoglalkoztatási bér), de a nettóm 51846 Ft-ról 52638 Ft-ra nőtt! 🙂 Persze jó lenne egy 0 a végére (vagy legalább egy 1-es az elejére), mert havi 52 ezerből nem igazán lehet megélni, de örülök, hogy ezt is kaptam, és örültem a 792 Ft emelésnek is! 🙂

Február 17-én kiállítást kellett szerelni az akkori munkahelyemen, a zöld szervezetben, mert volt egy kiállításunk a környékbeli gazdákról, ami vándorolt a környéken (és néha még messzebb is). Sokszor raktuk össze és szedtük szét, ezért talán nem is jegyeztem fel minden szerelést, de majd néha megemlítem, hogy aznap kiállítást szereltem. 🙂

20-án szombaton pedig végre egyedül is feljutottam az új Gulya-dombi kilátóba. 🙂 Januárban is voltam már ott, de úgy alakult, hogy a családdal kellett menni. Velük sem volt rossz, de mégiscsak egyedül az igazi eljutni mindenhová, és az lett volna fontos, hogy az első alkalommal egyedül legyek. De legalább egyedül is eljutottam oda, még akkor is, ha nem az volt az első. 🙂 A kilátó amúgy nem néz ki rosszul, és szinte egész Veszprém látszik belőle, csak kár, hogy vasból van…

photo2422

Február 29-én hétfőn az utolsó munkanapomon megint kiállítást kellett szerelni, ugyanazt, amit 17-én. (17-én még csak összeállítottuk az elemeket, és kipróbáltuk, hogy néz majd ki.) Másnap volt a megnyitó az egyetemen.

A márciusi programok ezzel a megnyitóval kezdődtek, aztán 7-én hétfőn kaptam a jó hírt, hogy újra lesz munkahelyem, ugyanott, ahol addig, szintén közfoglalkoztatásban. 🙂 Eredetileg 2017. február 28-ig szólt a szerződésem, de aztán idén augusztus 1-jei hatállyal megváltak tőlem, általam nem teljesen ismert okok miatt… 😦

10-én szétszedtük a kiállítást, de később még máshol is felállítottuk.

14-én hétfőn (mivel pihenőnap volt, négynapos hétvége) kirándulni voltam, ugyanazzal az illetővel, akinek januárba a szalagavatójára kellett volna mennem. 🙂

Március 16-án viszont elmaradt a szokásos szerdai társasjáték. 😦

19-én szombaton kezdődtek a gazdalátogatások azzal a zöld szervezettel, ahol akkor már az újabb (március 7-étől majdnem 1 évre tervezett) szerződésemmel dolgoztam.

20-án vasárnap viszont egy családi esemény történt… Öcsémmel (és talán a barátnőjével is? – nem tudom, milyen hét volt éppen, nálunk volt-e a lány vagy a szüleinél) mentünk apámhoz a szokásos vasárnapi látogatásra. De nem volt otthon, és nem is szólt előre, hogy nem lesz. Így visszapattantunk az ajtóról. 😦 Mivel már 3 éve is volt egy ilyen eset (akkor szó szerint azt mondta: “az volt a hülye, aki átjött”), és az idei esetnél is inkább minket hibáztatott, azt gondoltam, hogy nem érdemes kapcsolatot tartani vele. Aztán családi nyomásra mégiscsak megmaradt a kapcsolat… Anyám legfőbb érve az volt: nem kellene éppen húsvét előtt összeveszni… (Március 27-28 volt húsvét.)

Március 25-én pénteken a kedvenc egyesületemben is váratlan esemény történt. Már 2015. szeptemberében beindult a helyi termékek webáruháza (Kosár néven), és bevezettük már a házhoz szállítást is, de március 25-étől a kismamákra is gondolt a zöld szervezet vezetője (természetesen nő), és nekik ingyenes kiszállítást szervezett… Azóta is így működik talán a rendszer (legalábbis augusztus 1. előtt így volt, azóta meg nem tudok semmit). Így a kiszállítások száma megnőtt, és majdnem minden megrendelőnk kismama volt… És persze nem én döntöttem, de nekem lett több munkám tőle… 😦 (Addig nem volt semmi bajom a kismamákkal, de akkor, március 25-től július végéig gyakran gondoltam rá, hogy ki kellene tenni egy “szülni tilos” táblát minden Veszprémet jelző táblára a város határában. Mert ha a városnév táblával együtt van kitéve valamilyen korlátozás, akkor az az egész városra érvényes. De augusztus 1-jétől már megint nincs bajom a kismamákkal, és már nem tenném ki a “szülni tilos” táblát. 😀 )

Március 27-én, húsvét vasárnap apámmal Bakonybélbe mentünk, meglátogatni apai nagymamámat, és medvehagymát szedni. És nem vesztünk össze. 🙂 Kirándulásokon valahogy mindig megértjük egymást, csak kár, hogy ritkán van ilyen közös program (de ez főleg rajta múlik). Ha valaki nem tudná, a medvehagyma az a növény, amivel tavasszal tele van az erdők (főleg bükkösök) alja, és össze szokták keverni a gyöngyviráglevéllel, pedig csak meg kell szagolni. A gyöngyvirágnak nincs fokhagymaszaga… A kép már virágzó állapotában mutatja (a virága sem hasonlít a gyöngyvirágra!), de érdemes virágzás előtt szedni a levelét. (Bakonybélben nem fényképeztem, mert azt csak akkor szoktam, ha egyedül vagyok, vagy olyan társsal, aki mellett lehet, ezért internetről van a kép, eddig csak a kilátós kép volt saját.)

medvehagyma_2

Március 31-én csütörtökön 2 dolog is volt, amiről nem tudtam a munkahelyemen, mert a főnök asszony elfelejtett szólni… Az egyik az, hogy nem kellett kimennem a buszpályaudvarra. (A Kosárba úgy jött a tészta, hogy egy távoli faluban a termelő feltette a buszra, én meg a pályaudvaron levettem.) Azt hittem, megint kell mennem a tésztás buszhoz, ezért kimentem, de nem kellett volna. 😦 (Nem emlékszem már pontosan, de talán túl kevés megrendelés volt, és mégsem kértük, de senki nem szólt, hogy nem kérjük.) Aztán délután mentem volna haza, és kiderült, hogy társasjáték party lesz az irodában. az előző alkalommal abban maradtunk, hogy később megbeszéljük, és aztán később a főnök asszony mindenkinek szólt az időpontról, csak nekem nem. 😦 De ott maradtam játszani. 😀

Április 1-jén pénteken piacnap volt. Szokás szerint én szedtem a helypénzt. És mivel április 1. volt, gondoltam, megtréfálom kicsit az árusokat. Mindenki tudta, hány Ft a helypénz, én meg rezzenéstelen arccal mondtam mindenkinek, hogy annyi euró! 😀 Nem mindenki találta viccesnek, de amikor mondtam, hogy április 1., akkor végül senki nem sértődött meg. 🙂

Április 5-én kedden kaptam oldalszerkesztői jogokat egy tegeződést népszerűsítő Facebook oldalon, azóta én töltök oda tartalmakat és népszerűsítem a tegeződést. Amúgy is jobban szeretek tegeződni, kortól és nemtől függetlenül, és nem is értem, miért nem elég egyféle megszólítás, de akár tegez valaki, akár magáz, a lényeg a kölcsönösség! És sokkal egyszerűbb lenne, ha mindenki tegeződne, mert néha elég nehéz dönteni… (Éppen néhány napja jött az oldalra egy olyan hozzászólás, hogy magázódni, vagyis egyes szám harmadik személyben emlegetni a beszélgetőpartnert olyan, mintha ott sem lenne a másik, tehát sértés. És a hozzászóló szerint eredetileg sértésnek is szánták. Azt viszont már régóta tudom, hogy a magyar eredetileg tegező nyelv, a magázást német mintára vezették be a 16-17. században.)

Tegeződjünk - szüntessük meg a magázódást fényképe.

Április 11-én hétfőn álláskeresési tanácsadásra mentem volna, de nem találtuk meg egymást a tanácsadóval. Még nem is voltunk egy városban. 😦 Nem tudtam, hogy hol találkozunk. Azt tudtam, hogy itt hol van irodája, ahol én lakom, de ő abban a városban volt, a másik irodájában, ahol ő lakik. Időpontot egyeztettünk, és tudta, hogy hol lakom, és csak annyit mondott, hogy az irodájában találkozzunk. De a várost már nem beszéltük meg, mert mindkettőnknek más volt a természetes (és ami természetes, arról az ember nem beszél), ezért elkerültük egymást… 😦

Ez az eset egyébként a 2007-2010 közötti PhD hallgató korszakomra emlékeztet, amikor radiokémiából próbáltam doktori címet szerezni. (2006-2007-ben részt vettem egy önkéntes munkatapasztalat-szerzési programban, ahol egy múzeumban, a geológus mellett dolgoztam. Utána a geológus mondta, hogy meg kellene próbálnom doktori címet szerezni, szerinte alkalmas lennék rá. Aztán kiderült, hogy a geológus ismer valakit, akinek van egy ismerőse az egyetemen, és így találtam rá a témavezetőmre és a témámra. Tehát inkább a téma választott engem, de mégis érdekesnek találtam, és mivel korábban, a diplomaosztóm évében 2004-ben, és egy évvel később, 2005-ben is sikertelenül felvételiztem PhD doktori képzésre egy másik tanszékre – a Környezetmérnöki Tanszékre -, nagyon örültem, hogy újabb lehetőséget kaptam doktori címet szerezni. Így kerültem 2007-ben a Radiokémia Tanszékre doktori képzésre. Akkor még tanszék volt, aztán közben intézet lett belőle.) Végül nem sikerült elvégezni a képzést és megszerezni a címet, de nem azért, mert nem lennék alkalmas rá, hanem a körülmények és sok kis egymással összeadódó apróság miatt. 😦

  1. Előképzettség hiánya. Annak idején nem radiokémia szakirányon végeztem a környezetmérnöki szakot, ezért sok mindent nem tudtam magamtól, és nem is nagyon volt senki, aki megmutatná. Pedig mindent csak 1-szer kellett volna megmutatni, és tudtam volna. Ez teljes mértékben az én hibám volt, hogy szakirányú előképzettség nélkül vágtam bele ebbe, de annyira lelkes volt mindenki (a múzeumi geológus is, a témavezetőm is, és a közös ismerősük is, akin keresztül eljutottam a múzeumból a tanszékre), és annyira mondták, hogy ez nem akadály, ettől még felvehetnek, hogy hittem nekik, és bátran jelentkeztem a felvételire. Fel is vettek, annak ellenére, hogy a felvételi bizottság 3 tagja közül pont annak az 1-nek nem tetszettek a válaszaim, aki erről a tanszékről volt.
  2. A rendszer. Semmilyen biztos információm nem volt semmiről, és azt sem tudtam, hogy kitől kérdezzek meg valamit. Pl. a beiratkozáson a felvehető tantárgyakról azt mondták, megtaláljuk a doktori iskola honlapján. Csakhogy a doktori iskola honlapját évek óta nem frissítették, olyan oktatók neve is ott volt, akik azóta már meghaltak, stb. És azt sem mondták el, hogyan vegyünk fel tantárgyat. (Volt az egyetemen tanulmányi rendszer, Neptun nevű, ahol a hallgatók vették fel a tárgyakat, de doktori képzésben még nem volt használható, a doktori iskolák tárgyait még nem töltötték fel, pedig 2004-től ígérték, hogy a doktori képzésben is a Neptunt kell majd használni, de ez ameddig ott voltam, 2010-ig nem valósult meg, azóta nem tudom, mi a helyzet.) A Neptunt tehát nem használhattuk erre a célra, de akkor hogyan? Kiderült, hogy egyesével kell elmenni mindenkihez, akinek felvenném a tárgyát és megbeszélni vele. De tudjuk, hogy egy egyetemen mindig mindenki bent van a tanszéken, csak éppen az nincs, akivel beszélni kellene. Így mindenkit 2-szer vagy 3-szor kellett keresni, mire megtaláltam… És amikor egyszer egy tantárgy együtt volt az egyetemistáknak és a PhD hallgatóknak (talán a 6 féléves képzés 3. vagy 4. félévében), akkor mit mondott a végén az előadó? (Nem tudom már milyen tantárgy volt ez, és ki volt az oktató, de nem a Radiokémia Tanszékről.) “A vizsgaidőpontok benne vannak a Neptunban.” Ami doktori képzésben nincs. 😦 Akkor hogyan tudjam meg az időpontokat? Őt nem volt érdemes kérdezni, mert nyilván nem jegyezte meg fejből, ha csak ennyit mondott. A többiekkel nem találkoztam vizsgaidőszakban, mert ők egyetemisták voltak, nem PhD hallgatók, őket sem tudtam kérdezni. Ki tudhatja az időpontokat? Talán a doktori képzés ügyintézője, aki azt mondta, hogy bátran forduljunk hozzá mindennel? Hát, ő nem tudta, mert ő nem foglalkozik Neptunnal, vizsgaidőpontokkal. Akkor talán a tanulmányi ügyintézők, akik az egyetemistákkal foglalkoznak? Tőlük sem tudtam meg semmit, hiába látnak rá a Neptunra, mert ők meg nem foglalkoznak doktori képzéssel. Azt hiszem, ekkor adtam fel végleg a reményt, hogy elvégezhetem ezt a képzést. Addig is küszködtem, de akkor már nem is láttam érdemesnek energiát pazarolni rá, de mégis kitöltöttem végig a 3 évet, mert a család nem értette volna meg, hogy miért lépek ki, hiába mondtam el nekik ezt a történetet is (mint ahogy addig az összes többit is). Ennyire zavaros volt tehát a rendszer, sokszor nem tudtam, hogy kitől lehet megtudni valamit… És ez egyáltalán nem az én hibám volt!
  3. Most jön az, ami a tanácsadóról jutott eszembe. A témavezetőmmel sem mindig értettük egymást. Pedig egyikünk sem volt rossz ember (nem is nevezném meg, mert nem akarok neki rosszat), csak mindketten mást vettünk természetesnek. Rögtön az elején volt egy ilyen történet, amikor a beiratkozáson kiadták, hogy szeptember végéig el kell készíteni egy munkatervet, a témavezetővel együtt. Sok mindent én is ki tudtam volna tölteni, de voltak benne olyan részek, pl. költségterv, amit jobb a témavezetőre bízni, úgyis ő hagyja jóvá az egészet. Később egy másodéves PhD hallgatótól is azt hallottam, hogy neki annak idején a témavezető csinálta az egészet (és neki is ugyanaz volt a témavezetője, mint nekem). Aznap, a beiratkozás napján odamentem a témavezetőhöz, és mondtam, hogy ezt a feladatot kaptam, és segítséget kértem tőle. Erre ő azt mondta: majd. És itt jön az, amiben különbözünk! Én természetesnek vettem, hogy ha ő azt mondja, hogy majd, akkor majd ő tudja, hogy mikor van az a majd, és majd szól, ha ráér. És amúgy sem kell folyton zaklatni. Szépen türelmesen vártam, mikor lesz az a majd. Aztán eljött a határidő napja… Akkor már megint én mentem oda a témavezetőmhöz, hogy mikor lesz az a majd, mert határidő van… Meg is csináltuk együtt, sőt, a költségtervre azt mondta, hogy majd ő megcsinálja. Gondoltam, majd megtudom, ha mehetek érte és leadhatom az ügyintézőnek. És mi lett a történet vége? A beiratkozáskor azt mondta az ügyintéző, hogy októberben kiderül, elfogadták-e a munkatervet, és jelzik mindenkinek. De amikor januárban sem szóltak, akkor gyanús lett a dolog, és megkérdeztem az ügyintézőt, hogy mi van. Azt mondta, biztos nem volt még tanácsülése a doktori iskolának. De azt mondta, hogy ha még nem szóltak, akkor nagy baj nem lehet. És nem nézett utána, hogy mi van a munkatervemmel. Aztán 2 hét múlva ugyanez az ügyintéző szólt, hogy nagy baj van, nem érkezett be a munkatervem. Gyorsan megcsináltuk a témavezetőmmel pótlólag (ekkor már figyeltem, hogy ne mondja semmire azt, hogy majd, hanem legyen kész aznap) és leadtam. Aztán el is fogadták. De akkor megtanultam, hogy sem a témavezetőmben, sem az ügyintézőben nem lehet megbízni. Legalábbis ezt hittem egészen a második év végéig. Akkor egy konfliktus kapcsán kiderült, hogy teljesen más a helyzet, mint gondoltam. Nincs baj velem sem és a témavezetőmmel sem, csak mások az elképzeléseink. Nekem természetes volt, hogy mindig az szól a másiknak, aki tud valamit. Ha én tudom, hogy munkatervet kell készíteni, akkor én szólok neki. szóltam is. Ha ő erre annyit mond, hogy majd, akkor már ő tudja, hogy mikor lesz az a majd, tehát csak ő tud szólni nekem. De nem szólt. Aztán én tudtam, mikor van a határidő, szóltam is. Ő megint azt mondta, hogy majd, és megint nem szólt, mikor van az a majd. Mint a 3 éves képzés 2. évének végén kiderült, ő nem kétoldalúnak és kölcsönösnek képzelte az együttműködést, mint ahogy én, hogy mindig az szól a másiknak, aki tud valamit, hanem egyoldalúnak, hogy mindig én menjek hozzá mindennel. És elvárta volna, hogy ha azt mondja: “majd”, akkor minél gyakrabban keressem, hogy mikor van az a “majd”. Én meg ezt nem mertem megtenni, mert mindig olyan elfoglaltnak tűnt, hogy azt gondoltam, jobb, ha nem zavarom. És még több kisebb-nagyobb apróságban voltak ilyen rejtett nézeteltéréseink, amikor más volt természetes neki és más nekem (nekem a kétoldalú kapcsolat és az, hogy elfoglalt embert nem illik zavarni, neki meg az, hogy mindig én menjek utána, stb.), és ugye ami természetes, arról az ember nem beszél. És ha más volt természetes neki és nekem, akkor nem haladtunk, ezért sokszor hetekig is állt a munka. És így a 3 év alatt nem csak a disszertáció, hanem még egy cikk sem jött össze a témámból (a kellő számú publikáció is a doktori cím megszerzésének feltétele lett volna). És kb. ott tartottam a 3. év végén, ahová akár az első félévben is eljuthattam volna. Ezért nem szereztem végül doktori címet 2007-2010-ben.

Tehát ahogy 2007-2010-ben a témavezetőmnek másfajta együttműködés lett volna természetes, mint nekem, úgy idén április 11-én az álláskeresési tanácsadónak is más város lett volna természetes, mint nekem. És ami természetes, arról az ember nem beszél… Ezért nem jött össze sem annak idején a doktori cím, sem áprilisban az álláskeresési tanácsadás. 😦

Áprilisban 3 napos társasjáték maraton is volt, 15-17-én péntektől vasárnapig. 15-én pénteken piac volt, nem maratonoztam, de 16-án, szombat délelőtt elmentem a maratonra. Aztán délután gazdalátogatás volt megint a zöld szervezettel, ahol akkor dolgoztam, majd este koncert. Veszprémbe jött az én nagy kedvencem, akiről nem nagyon szoktam ismerőseimnek beszélni, mert nem sok mindenki ismeri (és félek attól, hogy ha kimondom a nevét, akkor az a válasz, hogy “Nem tudom, ki ő. Nem ismerem.”), pedig 2010-ben szakmai díjat nyert az utcazene fesztiválon, de mégis minden ismerősöm, aki ismeri a nevét, tőlem hallott róla először. (De akinek eddig beszéltem róla, az a kevés ember mind megkedvelte a zenéjét. 🙂 ) Idén 3-szor is volt koncertje Veszprémben: áprilisban, szeptemberben és decemberben is. 🙂 Aztán 17-én már végig maradtam a maratonon. Ez egy verseny is volt, hogy ki nyer meg minél több minél nehezebb játékot, és még így is, hogy nem voltam ott sokat, a pontszámaim alapján kb. a középmezőnyben végeztem. Ha végig maradtam volna, és időarányosan több pontot szerzek, akkor akár dobogóra is kerülhettem volna. 🙂

Április 19-én jutott eszembe végre az a szlogen a társasjáték egyesületnek, hogy “Játszva összehozzuk a családot!” 🙂 Persze előtte volt vagy 15 próbálkozásom, meg még legalább 50 töredék, gondolatkezdemény, és mindet meg is mutattam az elnöknek, hogy lássa a próbálkozásaimat. de mindegyikre azt mondta, hogy jó, de nem az igazi ezért meg azért… De ezt minden kifogás nélkül elfogadta! 🙂

20-án szerdán kiállítás szerelés, még mindig a gazdákról, még mindig a munkahelyemen…

Április 24-én nagyon örömteli esemény történt, megjöttek a fecskék! 🙂 Mindig megjegyzem, mikor jönnek, és mindig fel is írom magamnak, de amikor elmennek, azt már kevésbé veszem észre, egyszer csak hirtelen nincsenek…

28-án megint kiállítás szétszedés..

Április 30-án ballagásra hívtak. 🙂 Erre el tudtam menni, nem úgy, mint ugyanennek az illetőnek a szalagavatójára, mert ez már nem pénteken volt, hanem szombaton. 🙂 Megvolt az ünnepség, a ballagási ebéd, aztán hazamentünk. Mindenki jól érezte magát. 🙂

Május 1. vasárnap, 3 hét szünet után újra átmentünk öcsémmel apámhoz. Mindig közbejött valami vagy neki, vagy nekünk. Nem emlékszem pontosan, mikor, de talán ekkor volt apám és öcsém között egy bizonyos párbeszéd. Még valamikor áprilisban öcsém és barátnője találkozott apám barátnőjével a vasútállomáson. (Nem ő volt a válóok, hanem még az előző barátnő. Az 1. számú nővel apám 1997-ben jött össze, 1998. december 8-án vált el miatta anyámtól. Ezzel a nővel 2008-ig élt együtt, de szerencsére nem vette feleségül és közös gyerekük sem született. De már 2006-ban beszerezte a mostani barátnőjét, akivel azóta sem él együtt, és csak véletlenül találkoztunk néha, de amúgy mindig csak messziről látom.) Ő ment valahova, öcsémék csak kérdeztek valamilyen jegyárat. Köszöntek neki, előre engedték a sorban és még beszéltek is vele néhány szót, ezt öcsém elmesélte anyámnak annak idején.

Aztán a következő hétvégén (talán áprilisban, amikor apámnál voltunk) apám meggyanúsította öcsémet és a barátnőjét, hogy nem köszöntek apám barátnőjének. Öcsém elmondta a helyzetet, de apám a barátnőjének hitt. (Anyámnak elmondtam otthon ezt, ő azt mondta, öcsém mondott igazat, hiszen ő már tudta öcsémtől a történetet, és neki az öcsém nem hazudott volna erről…) Erre öcsém barátnője úgy megsértődött, hogy azóta sem ment apámhoz. És talán május 1-jén lehetett az, amikor apám látta, hogy ketten megyünk át, és kérdezte öcsémet, hol a barátnője. Erre az öcsém azt mondta, hogy a barátnője megsértődött. Mire apám: “Ti nem akartok megsértődni? Szabadok lennének a vasárnap délutánjaim.”

Én úgy éreztem, itt a vége, a 3 évvel ezelőtti zárt ajtós eset és a március 20-ai újabb zárt ajtó után. Amúgy is mindig mi mentünk, apám nem szokott kezdeményezni, csak akkor, ha Bakonybélbe visz, vagy a tihanyi barátainak kell valamit segíteni, de máskor mindig mi megyünk hozzá. És ha alaptalanul gyanúsítgatja az öcsémet (akivel amúgy soha nem voltunk igazán jóban, de ebben az esetben neki hittem, nem apám barátnőjének), és még azt is hozzáteszi, hogy “Ti nem akartok megsértődni?”, mintha csak teher lennénk neki, akkor igazán nem érdemes kapcsolatot tartani vele. De öcsém azt mondta: “Nem ez a megoldás”. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg május 1-jén történt-e ez az eset, de valamikor áprilisban vagy májusban, az biztos.

Én igazán azt szeretném, ha apám visszatérne anyámhoz, mert akkor lennénk újra együtt, újra igazi család, de ha nem tér vissza, akkor legalább mi lennénk fontosak, neki, a fiai. Legalább mi fontosabbak lehetnénk, mint mindenféle barátnők… De ha nem vagyunk neki fontosak, mert mindig mi kezdeményezünk, ő meg ilyeneket mond (meg már 2-szer is elfelejtett szólni, hogy nem lesz otthon vasárnap, amikor mi mindig szólunk, ha nem érünk rá menni), akkor minek erőltessük a kapcsolatot? De mégis muszáj, mert ha az öcsém nem áll mellém, akkor anyám sem, és kénytelen vagyok rendszeresen apámhoz menni úgy, hogy nem vagyok neki fontos. 😦 Én már 3 éve, az első zárt ajtós esetnél megszakítottam volna vele a kapcsolatot, de azóta is rendszeresen találkozunk. Azt hiszem, ezt csak a költözés oldhatja meg, ami 2004-től, a diplomaosztóm óta csak pénzkérdés. De azóta sem volt olyan stabil munkahelyem, ami lehetőséget adott volna a költözésre. Mindegy, majd egyszer lesz pénzem költözni, és ha a “kedves” szüleim akkor még mindig külön lesznek, akkor többé egyikük sem lát engem!

Május 7-én szombaton a környezetvédelmi bloggercsapatommal lett volna egy bloggertalálkozó, de elmaradt. Mások sem tudtak menni, ki ezért, ki azért, nekem az útiköltségen múlt… 😦 A csapat logóját annak idején én terveztem, meg is mutatom.

logo-terv

Május 13-án pénteken volt a 150. piac. Már hetekkel előre megbízást kaptam, hogy számítsam ki, mikor lesz a 150, ki is számítottam, és arról volt szó, hogy lesz valami kisebb felhajtás, de aztán a főnök asszony nem ért rá megszervezni… 😦

Május 18-án szerdán közgyűlés volt abban a zöld szervezetben, ahol akkor dolgoztam. Rendkívül demokratikus közgyűlés volt, elnöknek is, alelnöknek is csak 1-1 jelölt 😀 (ráadásul az alelnökjelölt csak hosszas rábeszélés után vállalta). Ott voltam, mert nem csak dolgozó voltam, hanem tag is. Már egyetemista koromban (1999-2004) is mindig volt több-kevesebb kapcsolatom az egyesülettel, de kb. 2006-tól voltam az önkéntesük, aztán 2011. novemberében léptem be tagnak, és 2014. januárjától idén július végéig voltam közfoglalkoztatott náluk, több ciklusban, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Hosszabb megszakítás csak egyszer volt, 2014. őszétől 2015. nyaráig. 2014. szeptember végén járt le egy szerződésem, és 2015. júniusától kaptam újat. Közben szünet volt, mert a munkaügyi központ rászólt az egyesületre, hogy mást is foglalkoztassanak, ne csak mindig engem… De azóta mindig engem foglalkoztattak. A piac 2013. májusától működik, 2016. július végéig mindig, minden héten szereltem ott sátrakat, akár önkéntesként, akár dolgozóként. És közben végig az egyesület tagja voltam. Tehát a májusi közgyűlésre elmehettem az egyesület tagjaként. Ellenjelölt hiányában ellenszavazat nélkül újraválasztottuk az egyesület elnökét. Tovább folytatódik a nőuralom az egyesületben! 😀 Amúgy én szívesen jelöltem volna mást, lehetőleg férfi elnököt, de nem volt kit. Rajtam kívül csak egy férfi tag volt jelen, de ő sem környezetvédelmi szakember volt, hanem ügyvéd, így nem jelöltem. Végül ő lett az alelnök. A mostani, újraválasztott elnök ugyan nő, de legalább ért a környezetvédelemhez, doktori címe is van belőle.

És miért akartam én férfi elnököt? Azért, mert az utóbbi néhány évben egyre nehezebben megy az egyesületnek. Én konkrétan a 2012-es nagy létszámleépítés óta érzem ezt. Persze azóta mindig volt egy-két jó ötlet, amivel sikerült a felszínen maradni, pl. piac, vagy tavaly és idén a nyári gyerektáborok, de ez egyre nehezebb, és talán egy férfi elnöknek nagyobb tekintélye lenne kifelé, a külvilág felé, ezért több támogatáshoz jutnánk (nem csak anyagi értelemben!). És még valami történt 2015-ben: elment az az illető, aki lendületet adott az egyesületnek.

Egy egyesület működtetéséhez 2 ember kell. Az egyik adja az irányt, a másik a lendületet. Az irányt megadni mindig elnöki feladat. A lendület? Az attól függ… Kétféle egyesület létezik. Az egyikben az elnök és az alelnök szinte egyenrangú. Vagy mindegyiknek van önálló képviseleti joga, vagy együtt képviselik az egyesületet. Egy ilyen egyesületben az elnök adja az irányt, az alelnök a lendületet. (Ez van pl. a társasjáték egyesületben is, ahol az elnöknek és az alelnöknek külön-külön is önálló képviseleti joga van, és ott működik is, mert az alelnök elég lendületes személyiség.) A másik fajta egyesületben az elnök egyedül képviseli a szervezetet, az alelnöknek csak jelképes szerepe van, csak a bankszámlát írja alá az elnökkel együtt. (A törvény szerint minden egyesületnek kell egy bankszámla, és mindig minden intézkedés 2 ember aláírásával érvényes: az elnök és az alelnök aláírásával.) Ilyen jelképes alelnöki tisztség van ebben a bizonyos zöld szervezetben is. Ilyen egyesületekben a lendületet nem az alelnök adja, hanem valamilyen egyesületi alkalmazott. Volt is ilyen főállású alkalmazottja az egyesületnek, de 2015. februárjában elment. Azóta az elnök asszony próbálja megadni az irányt és a lendületet is. Külön-külön mindkettőre alkalmas, de a kettő együtt, egy embernek sok, és ez mostanában eléggé meglátszik az egyesület működésén… Az a bizonyos értékesítési tanfolyam pedig csak rontott a helyzeten, azóta egyre kevésbé értem a döntéseit.

Május 22-én volt egy kis kirándulás egy kiránduló társammal (akinek a ballagásán voltam 3 héttel korábban), mindig jó vele elmenni ide-oda. 🙂

23-án hétfőn viszont munka után a társasjáték egyesületnek segítettem. Megállapodtak egy másik társasággal, hogy annak a társaságnak a helyisége lesz az egyesületi rendezvények helye, és ezért segítettünk annak a másik társaságnak ebbe a bizonyos helyiségbe beköltözni. Aztán 25-én szerdán volt a megnyitó, meghívták az egyesületet, oda is elmentem. (Végül is, mint már említettem, alapító tag voltam az egyesületben és költözni is segítettem.) A másik egyesületben, a zöld szervezetben pedig iskolai rendezvény volt, azon is ott voltam. Ez is a munkám része volt. Délelőtt iskolai zöld rendezvény, délután megnyitó.

Május 28-án részben bepótoltuk a 7-én elmaradt bloggertalálkozót. A találkozó egyik résztvevője hívott kirándulni, Tihanytól Örvényesig. 🙂 Amúgy ehhez a bloghoz is részben az ő személyes blogja adott ihletet nekem. 🙂 Ő és a többi környezetvédelmi blogger (meg az az illető, akivel a környéken szoktam kirándulni, akinek a falujáról volt szó a bejegyzés elején) azok a kivételes emberek, akik mellett akkor is tudom a tájat fényképezni, ha nem egyedül kirándulok, ezért nagyon szép képeket készítettem a túrán. 🙂 Ez is saját kép:

Photo3887

Aztán eljött május vége, és 2 esemény. Az egyik május 31., a társasjáték egyesület első nyilvános rendezvénye. 12-18 óráig volt nyilvános, majd 22 óráig folytatódott, akkor már csak tagoknak. Én dolgoztam, mivel kedd volt, de munka után csatlakoztam a többiekhez, így én is részt vehettem az esemény egy részén. 🙂

A másik a zöld szervezetben történt, ahol a főnök asszony, az egyesület akkor kb. 2 hete újraválasztott elnöke úgy döntött, hogy elmegy nyaralni. 3 napig nem volt az irodában. Május 30-31, június 1. Hétfő, kedd, szerda. És hivatalosan 31-én kedden volt a nyári táborok jelentkezési határideje. Szóban is ezt mondtuk egymás közt is, a jelentkezőknek is, és ezt nyomtattuk a szórólapjainkra is, és az egyesület honlapjára, Facebook oldalára is. Aztán 1-jén szerdán telefonált egy jelentkező… A főnök asszony ugyan szólt 27-én pénteken, hogy 3 napig nem lesz, de arról nem szólt, hogy ő még határidő után is fogadna jelentkezőket a táborba. Ezért én csak a hivatalos május 31-ei határidőhöz tarthattam magam, és ezt közöltem a jelentkezővel is. Nem tudtam mást. Aztán 4-én szombaton gazdalátogatás volt, telekocsi rendszerben utaztunk, az elnök asszony vezetett, többen is ültünk az autóban, nem is mind az egyesület tagjai, és akkor mondta ott az autóban a többieknek, hogy nem kellett volna a jelentkezőnek azt mondanom, hogy lejárt a határidő. Akkor tudtam meg, hogy meghosszabbította úgy, hogy nekem nem szólt, és utána még kb. 2 hétig fogadott jelentkezőt, és folyamatosan az orrom alá dörgölte, hogy “nem járt még le a határidő, még ma is volt jelentkező”. Pedig ő felejtett el szólni, és mégis én jártam rosszul… És ez már nem az első eset volt, ugyanígy jártam március 31-én is, amikor 2 dolgot is eltitkolt: nem szólt arról sem, hogy nem rendelt tésztát, és nem szólt a társasjátékról sem. És akkor is én jártam rosszul, feleslegesen mentem ki tésztáért… És a május 31-ei határidő miatt is én jártam rosszul, amiről szintén ő felejtett el szólni nekem…

Június 13-án történt a következő esemény, amikor befizettem a tagdíjat a társasjáték egyesületben. Addig nem kérték a tagoktól, talán azért, mert március elejéig még nem volt bejegyezve, utána meg május végéig alig történt valami, de május 31-étől beindult az élet és már érdemes volt tagdíjat fizetni. 🙂

Aznap új játékot is vásároltam az egyesülettől, amit június 15-én szerdán próbáltam volna ki a kis csapatommal, de nem volt társasjáték, megkezdtük a nyári szünetet…

Június 20-án hétfőn megkezdődött a nyári tábor. Én maradtam az irodában, valakinek tartania kellett a frontot, a többiek meg mentek a gyerekekkel a táborba.

Közben csütörtöktől megint társasjáték maraton volt. 🙂 Csütörtök kora délutántól szombat reggelig. Csütörtökön és pénteken is munka után tudtam csak menni, de péntek délután munka után egészen szombat reggelig maradtam és játszottam, ahogy a többiek is. 🙂

27-én pedig a tábor újabb hete kezdődött. Egészen július 1-jéig, péntekig. Megint én voltam irodai ügyeletben. Az első tábor a városban volt, a második túra, mind az 5 nap máshol, a megye több pontján.

Július 3-án ismét elmaradt egy bloggertalálkozó, de lett más programom helyette. Privát társasjáték délután az egyesület alelnökénél (akinél a legutóbbi szilvesztert is töltöttem).

A másik társasjátékos csapatban, a szerdai társaságban pedig ugyan elmaradt a játék június 15-én, 22-én és 29-én is, de csak július 6-án mondtuk ki végleg, hogy nyári szünetet tartunk.

Július 7-én állásinterjún voltam, mert közfoglalkoztatottként folyamatosan kerestem valami nagyobb fizetéssel járó környezetvédelmi állást. Ezt szerencsére a munkahelyem is támogatta, megértette a főnök asszony, hogy havi 52 ezer Ft-ból nem lehet megélni. 🙂

8-án megtudtam, hogy nem sikerült az interjú, és azt is aznap tudtam meg, hogy augusztus 1-jétől megszűnik a február 28-ig biztosnak vélt munkaviszonyom. Február 28-ig írtuk alá a közfoglalkoztatási szerződést. A főnök asszony nem tudta igazán megindokolni, hogy miért bocsát el, szerintem nem volt őszinte. Mindenféle régi, mondva csinált apróságra hivatkozott, ami mind csak egyszeri eset volt, és nem jelentős (nem is jegyeztem meg), csak egy igazán komoly ügy volt közte, amikor azt állította, hogy miattam vesztett 18 ezer Ft-ot az egyesület, mert azt mertem mondani a táborba jelentkezőnek, hogy lejárt a határidő. Pedig az nem az én hibám volt. Ő nem szólt, hogy határidő után is fogadunk jelentkezőt, így én csak a hivatalos határidőhöz tudtam tartani magam, amit mindenhol kihirdettünk. Szóban a jelentkezőknek, írásban a szórólapokon és az interneten… És ezzel indokolta az elbocsátásomat… 😦 Az igazi okot máig sem tudom, szerintem egyszerűen csak rájött, hogy nem kell ennyi ember az egyesületbe, és mivel a többiek kulturális közfoglalkoztatottak voltak (ami annyit jelent, hogy nem az egyesület, hanem a Nemzeti Művelődési Intézet a hivatalos munkáltatójuk, csak éppen az egyesületben dolgoznak, és a fizetésük is több egy kicsit, nem 5-össel, hanem 6-ossal kezdődik), én meg csak normál közfoglalkoztatott voltam, tehát az egyesület volt a munkáltatóm, engem volt a legegyszerűbb elküldeni. 😦 Nem is szereltem azóta piacot nekik! 😀 Amúgy a tavalyi értékesítési tanfolyam óta egyre kevésbé alkalmas elnöknek. Rossz irányban hatott rá az a tanfolyam, azóta egyre kevésbé értem a döntéseit, és egyre kevésbé értek velük egyet. Ilyen kevésbé érthető döntés volt a február 3-ai gazda értékesítési képzés (minek képezni azt, aki jobban tudja, mert ebből él?), a kismamáknak az ingyenes kiszállítás (miért éppen nekik?) és az elbocsátásom… Ráadásul többször elfelejtett fontos dolgokat, és vagy én jártam rosszul (amikor március 31-én feleslegesen mentem ki a tésztás buszhoz), vagy engem hibáztatott (pl. amikor ő nem szólt, hogy meghosszabbította a tábor jelentkezési határidőt május 31 utánra is, és június 1-jén telefonált egy jelentkező…) Ilyen sem volt a tanfolyam előtt…

9-én viszont pozitív nap volt. Társasjáték délután az egyesülettel. De mivel most szombaton volt, nem hétköznap, mint az előző (május 31-én kedden), természetesen végig maradtam, sőt, a kipakolásban és az összepakolásban is segítettem. Közben meg játékmesterként foglalkoztam a vendég játékosokkal. 🙂 Azóta is szombaton vannak a társasjáték délutánok, mert rájött az egyesület vezetősége, hogy így jobban ráérnek a játékosok is és az önkéntesek is. 🙂 (A többi alkalom általában a hónap első szombatján volt, kivéve szeptemberben. Októberben meg elmaradt, mert felújították a rendezvényhelyszínt. Július 9. után augusztus 6-án volt, aztán szeptember 17-én, november 5-én, és december 3-án. Augusztusban még önkéntes voltam ugyanúgy, mint júliusban: pakolóember és játékmester. Szeptemberben, novemberben és decemberben viszont már csak vendég játékos voltam, mivel szeptember 7-én kiléptem az egyesületből.)

10-én megint privát társasjáték, ugyanott, ahol előző vasárnap is, a társasjáték egyesület alelnökénél. 🙂 Mindig jól éreztem magam nála, jó volt vele játszani, tetszettek a játékok, jó volt a hangulat, és mindig úgy éreztem, mintha egy elit társasjáték klub tagja lennék. 🙂 Pedig ő mindig csak annyit mondott szerényen: “Lesz egy kis társasjáték”. 🙂 Aztán rájöttem, miért éreztem így. Azért, mert nem semleges helyre hívott, hanem az otthonába, és ez elég ritkán történik meg velem, mindig különleges alkalom, ha valaki az otthonába hív. 🙂

11-én este vesegörcsöt kaptam, ki kellett hívni az orvost, de aztán a görcsoldó injekciótól gyorsan elmúlt, és a későbbi vizsgálatok sem találtak semmi bajt, egyszeri alkalom volt csak, nincs baja a vesémnek.

16-án szombaton valaki megint az otthonába hívott társasjátékot játszani, de most nem az, aki júliusban már 2-szer is, hanem egy másik kedves ismerősöm, akivel közös programjaink szoktak lenni. (Ő az, aki meghívott a ballagására is, és akivel többször kirándultunk együtt.)

19-én kedden leadtam az irodakulcsomat, és szerdától kivettem a maradék 7 nap szabadságomat. 29-én pénteken kellett dolgoznom még 1 napot, piac szerelés miatt, erre volt elég a 7 nap, de így volt érdemes kivenni. Egyrészt azért, mert így már szerdától szabadságra mehettem, és ez nagyon fontos volt nekem. Másrészt azért, mert így nem 2 pénteket hagytam ki (július 22. és 29.), hanem csak 1-et, 22-én, és ez fontos volt a munkahelyemnek.

19-én találkoztam végre egy olyan pozitív emberrel, akivel addig csak internetről ismertük egymást, de élőben is nagyon pozitív jelenség. 🙂 Sajnos külföldön él, de fogok még barátkozni vele, ha Magyarországra látogat. 🙂

Július 20-án szerdán pedig megkezdődött az a 4 nap, amiért érdemes Veszprémben élni és szabadságot kivenni már szerdától: az utcazene fesztivál! 🙂 Július 20-án szerdától 23-án szombatig tartott. És most is felfrissültem tőle! 🙂 Az utcazene fesztivál mindig júliusban van, szerdától szombatig. Szerda körbemászkálós nap, hallgatok egy kis zenét itt is, ott is. 🙂 Mindenkit meghallgatok, és aki jó, annál tovább maradok. Van olyan is, hogy 1 kört megyek, aztán kiválasztok valakit, és a koncert hátra lévő részében őt hallgatom. 🙂 Csütörtökön és pénteken már határozottabb vagyok. Akkor már szűkül a kör. Csak a jókat hallgatom. Persze van olyan, hogy egyszerre van 2 jó, olyankor vagy köztük mászkálok, oda-vissza, vagy az egyiket csütörtökön hallgatom végig, a másikat pénteken. Ha csak jók, de nem a legjobbak, akkor szoktam oda-vissza mászkálni, de ha igazán jók, akkor egyik nap az egyiket, másik nap a másikat hallgatom. Szombaton pedig már minden körben csak a legjobbak koncertjére megyek el, addigra már kb. megvan, kire szavazok Facebookon. 🙂 Kétféle díj van, szakmai és közönségdíj. Előbbit egy zsűri adja, utóbbit a közönségszavazás dönti el. Mindig van véleményem, hogy én kinek adnék díjat, de nem mindig az kapja, akinek én adnám. De pl. a 2010-es szakmai díj nagyon jó helyre került. 🙂 Ő ugyan nem versenyez azóta, és a versenyzők utáni esti koncertekre meghívott zenészként is csak néhányszor jött el (2011, 2012, 2014 és azóta nem), de idén is voltak jók. 🙂 A közönségdíjat pl. egy olyan zenekar kapta, akiknek mind a 4 nap ott voltam a koncertjükön, és rájuk is szavaztam. 🙂 Nagyon örültem, hogy megnyerték! 🙂

Július 25-én hétfőn állásinterjúra mentem volna. Én el is mentem, az eső ellenére is. De a cégvezető nem volt az irodában, elfelejtette az interjút és amúgy is más dolga volt, így elmaradt az interjú. Másnapra visszahívtak volna ugyan, de akkor már nem mentem el. mert ahhoz a céghez már többször pályáztam sikertelenül, valószínűleg most sem vettek volna fel, meg amúgy is, milyen vezető az, aki elfelejti az interjút? Ha felvesz, akkor meg fizetést adni felejt el?

28-ától, csütörtöktől szórólapoztam a társasjáték egyesületnek az augusztusi társasjáték délutánra. 80 db-ot kaptam, hogy osszam ki. Sokat kiosztottam, de pénteken dolgoztam (utolsó munkanapom a hosszú szabadság után), szombaton meg Bakonybélbe kellett menni, így az első adag maradékát vasárnap osztottam ki, hétfőn mentem az újabb adagért.

Augusztus 1-jén hétfőn mentem a munkaügyi központba regisztrálni, aztán felvettem a 2. adag szórólapot. Kedden ki is osztogattam mind a 80-at. Szerdán kaptam még 40-ez és ez volt az utolsó adag. De az is elfogyott. 🙂

Augusztus 5. péntek: csoportos tájékoztató a munkaügyi központban. Augusztus 6. szombat: társasjáték délután az egyesülettel, erre osztogattam a szórólapokat. Egy másik önkéntes is kiosztott 88-at. Az volt a rendszer, hogy aki kap szórólapot és elviszi a rendezvényre, az kap tombolát, a szórólapozó önkéntes meg kap 1 pontot minden egyes szórólapért, amit bemutattak a rendezvényen. De a 288 szórólapból 1 db nem érkezett meg a rendezvényre! Úgy látszik, hogy akik megkapták, kidobták… 😦 Így viszont nem járt önkéntes pont sem, hiába dolgoztunk… 😦 Jobb lenne, ha nem a visszahozott, hanem a kiosztott szórólapok arányában járna pont, mert az csak az önkéntes teljesítményétől függ, a visszaérkezéshez pedig szerencse is kell, de ilyen a rendszer… De a rendezvényen mégis szereztem pontot, mivel játékmester voltam, és pakolni is segítettem. (Az önkéntes pont lényege: aki elvégez valamilyen egyesületi feladatot, az pontot kap, amit ajándékokra lehet beváltani. Főleg társasjátékra, de a tagdíjat is lehet ponttal fizetni.) Ez után a rendezvény után felgyorsultak az egyesületi események. Ekkor kezdtük az alelnökkel szervezni az elnök születésnapját, és ekkor kezdett éleződni az a konfliktus, ami miatt kiléptem a társasjáték egyesületből…

Augusztusban aztán sokáig nem történt semmi jelentős. Csak apróságok. 12-én pénteken vásárlóként tértem vissza a piacra, amit 3 évig szereltem, aztán ezt megismételtem 19-én is, és még utána is néhányszor. 14-én tacskó napi rendezvényt néztünk a családdal, pedig nincs is tacskónk, sőt, semmilyen háziállatunk, de a szabadtéri rendezvényekre mindig érdemes elmenni, és szép helyen is volt, a kedvenc tavamnál… 🙂 15-én meg kihasználtam a megyei könyvtár ajánlatát, az újságolvasó napokat. Ki voltak téve egy asztalra az újságok, én meg elolvastam, ami érdekelt, és amihez máskor csak pénzért juthattam volna hozzá. 🙂

Augusztus 23-24-én, kedden és szerdán nem volt meleg víz az egész lakótelepen. Tervezett karbantartás volt, ki is hirdették. De ettől még nem lett jobb…

24-26-án szerdától szombatig volt egy “Gyere a parkba” nevű kisebb lakótelepi rendezvény, én mind a 3 este kint voltam. Lakótelepi tánccsoportok, kisebb zenekarok, ilyesmik. Minden évben van ilyen, és egész jó kis időtöltés. 🙂 2015-ben standup produkció is volt, és pont engem szúrt ki az előadó. Kérdezett, és szerencsére úgy tudtam válaszolni, ahogy remélte. 🙂 De 2016-ban is volt vicces élményem. A rendezvényt a környék önkormányzati képviselője támogatta, egy nyugdíjas korú hölgy. És valamelyik nap az utolsó esti koncerten (talán utolsó nap?) a zenekar megköszönte a támogatást a képviselő asszonynak. És mit kezdtek el rögtön utána játszani? “Ne gondold, ó, ne, hogy tied a világ!” 😀 Ez vajon a képviselő asszonynak szólt? 😀

Augusztus 27-én szombaton családi nap a Betekints-völgyben anyámmal, nem volt valami nagy szám, de szép helyen volt, ez is a kedvenc tavamnál, a kis színpadon.

28-án Bakonybél, apámmal. Aztán szeptember 4-én is. Már nem emlékszem pontosan, hogy miért mentünk 2 egymás utáni vasárnap.

Szeptember 1. csütörtök a következő nevezetes nap. Kis születésnapi összejövetel a társasjáték egyesület elnökének 36. születésnapjára. 2-án született, de 1-jén ért rá mindenki megünnepelni. Jól sikerült, az egyesület tagjai is szívesen ünnepelték őt. 🙂

Szeptember 4-éről már volt szó, következik szeptember 7. Kiléptem a társasjáték egyesületből. Nem tetszett a rendszerük. Konkrétan azzal nem értettem egyet, hogy a játékmesterek nem vehették ki szabadon a nagy közös kupacból azt a játékot, amit akartak, vagy amit a játékosok kértek tőlük, hanem külön, egyesével kellett minden játékot kérni és visszavinni, mielőtt kikérik a következőt. Ez elég óvodás módszer, egyesével elkérni mindent, és bizonyos fokig még megalázó is a játékmestereknek, mert így ki vannak szolgáltatva a játékmester-koordinátornak, akitől kérni kell a játékot. Volt egy ötletem, hogy mit kellene tenni. Eleve legyen a játékmesterek asztalán a játék! Ezt javasoltam az elnökségnek a júliusi és az augusztusi rendezvény után is, de nem hallgattak rám. 😦 Nem az elutasítás volt a baj, hanem az, hogy ki sem próbálták az ötletemet. Pedig ők kérték és talán kérik azóta is minden rendezvény után az önkéntesek véleményét… A kipróbálás nélküli elutasítás több okból is nagy baj. Egyrészt nem célszerű, mert ha egy ötletet nem próbálnak ki, soha nem derül ki, hogy beválna-e. Másrészt nem is tisztességes, főleg akkor, ha éppen ők kérik a véleményemet. És még nem is demokratikus. (Azóta rájöttem, mit miért utasítanak el. Azt fogadják el és próbálják ki, ami nem változtatja meg a rendszer szerkezetét. Ahhoz valamiért ragaszkodnak, pedig több ponton is egyszerűsítésre szorul. Amikor nem hoztak vissza egyetlen szórólapot sem, és javasoltam, hogy legyen rajta az a szó, hogy MEGHÍVÓ, azt elfogadták, mert ez apró változás, nem változik tőle a rendszer. El is fogadták a javaslatomat. De amit a játékmesterekkel kapcsolatban javasoltam, az gyakorlatilag a játékmester-koordinátor tisztség megszűnése lett volna, és egy tisztség megszűnése már változást jelent a rendszerben, a hierarchiában, és ezt már nem fogadták el.)

Amúgy abban sem volt igazuk, amire hivatkoztak. A játékok biztonságát féltették, hogy ne vesszen el se egész játék, se alkatrész! De egész játék nem tud elveszni, ha van mellette ember, akár játékmester, akár koordinátor. És a játékmesternek könnyebb figyelni az asztalán lévő kevés játékra, mint a koordinátornak az egész készletre. Tehát egész játék nehezebben veszhet el abban a rendszerben, amit én javasoltam. Marad a játékalkatrész kérdése. Alkatrész hol és mikor tud elveszni a játékból? Akkor, amikor fel van nyitva a doboz, a játékasztalnál. És ki van ott az asztalnál a játékkal? A játékmester. Tehát ki tud rá figyelni? A játékmester. És elpakolni úgyis a játékmesternek kell, közben akár meg is lehet számolni az alkatrészeket, hogy mind megvan-e, és megkeresni a hiányzó részeket, ha elveszett valami. Tehát ez sem koordinátor kérdése.

Egyvalamiben volt igaza azoknak, akik nem támogatták a módszeremet: kell közös kupac, ahonnét minden játékmester kivehet játékot, mert ha két olyan játék kellene, ami ugyanannak a játékmesternek az asztalán van, akkor valakinek várnia kell. De még ez sem indokolja azt, hogy a játékmestert (az esemény legfontosabb szereplőjét, aki nélkül a többieknek sem lenne dolga, mert nem lenne rendezvény) kiszolgáltassuk egy koordinátornak, és mindent egyesével kelljen elkérni. Ezért azóta kitaláltam egy még jobb módszert. Van közös kupac, így nem kell várni. Nincs koordinátor, csak önálló játékmesterek. Nem veszhet el egész játék, mert fizikailag védve van, az alkatrészekre meg figyel a játékmester, mert azok úgyis csak a játékasztalnál veszhetnek el, mindenféle rendszertől függetlenül, ezért ott érdemes rájuk figyelni, ott lehet őket könnyen, gyorsan megtalálni, ha elvesznek. És mi ez a tökéletes módszer, ami csak és kizárólag a terem berendezésének kérdése? Lerajzoltam, bemutatom.

jatekter

És arra is rájöttem, miért olyan a rendszer, amilyen. Azért, mert ez egy bizalmatlanság alapú rendszer. Az egyesület vezetősége nem bízik az önkéntesekben. Nem bíznak a játékmesterekben, pedig éppen ők a rendezvény legfontosabb “kellékei”, bennük kellene a legjobban megbízni, ezért kiszolgáltatják őket egy koordinátornak. Nem bíznak a többi önkéntesben, az egész csapatban sem, talán ezért is van olyan bonyolult 4 szintű hierarchia a szervezők között, aminek pl. a felső 2 szintje (rendezvénykoordinátor és eseményszervező) alapból egyesíthető, sőt egyesítendő lenne, és nyilván vannak még más egyszerűsítési lehetőségek is a rendszerben. Nem bíznak az önkéntesek tanácsaiban sem, ezért utasítják el kipróbálás nélkül a javaslatokat. És nem bíznak a rendezvényekre érkező vendég játékosokban sem, ezért kell mindenkinek regisztrálni a belépésnél az amúgy ingyenes rendezvényen. Kinek a hatása ez? Nem tudom… Az elnök és a jelenlegi alelnök együtt találták ki a rendszert. De egyikükre sem jellemző ez a nagy bizalmatlanság…

Az elnökkel együtt kezdtük a környezetmérnöki szakot az egyetemen 1999-ben. Azóta ismerem, és mindig egy elég határozott, de mégis szerény, barátságos és segítőkész embernek tűnt, belőle nem nézek ki olyan nagyfokú bizalmatlanságot, mint pl. a játékmester-koordinátor tisztség bevezetése… (Azt hiszem, nem olyan jó elnök, mint amilyen a zöld szervezet vezetője volt az értékesítési tanfolyam előtt, de jobb elnök, mint amilyen a zöldek elnök asszonya lett a tanfolyam után…) Nagy általánosságban még most is egyetértek azzal, ahogy vezeti a társasjáték egyesületet, csak a részletekben volt köztünk komoly nézeteltérés. A társasjáték egyesület kicsit lassan indult, de jó irányba halad. Csak ez a bizalmatlanság alapú rendszer ne lenne!

Az alelnökről nem tudom, mit gondoljak… Először közveszélyesnek tűnt, aztán barátságosnak és segítőkésznek. Olyan embernek, akivel érdemes barátkozni és érdemes rá hallgatni. Aztán a kilépés körül már megsértődött, mert valamilyen rejtélyes okból személyes támadásnak vette a rendszerkritikámat… Ezt a sértődést akkor érteném, ha az ő ötlete lett volna a játékmester-koordinátor bevezetése. De nem hinném, mert előtte több éves játékszervezői tapasztalata volt, és úgy tudom, hogy az ő rendezvényein soha nem volt ilyen tisztség és olyan rendszer, hogy kérni kelljen valakitől a játékot. De a jellemét illetően lassan összeállt bennem a kép. De erre kb. novemberig kellett várnom, pedig nagyon egyszerű. Mindig az kell neki, hogy ő legyen az erősebb. De nem azért akar erősebb lenni, hogy bántson valakit. Hanem olyan emberekkel szereti körülvenni magát, akiket erős emberként megvédhet. De nem csak testi erőre gondolok, hanem inkább főleg akaraterőre, erősebb egyéniségre. Ilyen értelemben akar mindig erős védelmező lenni. És ezért akar veszélyesnek látszani. De azért is akar erősebb lenni a másiknál, mert így megteheti, amit ő akar (és elég erős akaratú, határozott, lendületes személyiség), és mivel ő az erősebb, nem kell felelősséget vállalnia. Ezért jó neki az alelnöki tisztség, mert neki is van önálló képviseleti joga, de a felelősség az elnöké. Így tudja a lehető legnagyobb hatalmat megszerezni a lehető legkisebb felelősséggel. De alkalmas is alelnöknek, mert működik az a felállás, hogy az elnök adja az irányt, az alelnök a lendületet. Tényleg nagyon lendületes személyiség, tudja mozgósítani az önkénteseket. És tényleg figyel rájuk, védelmezi őket. És ha látja, hogy ő az erősebb, akkor nagyon barátságos, szolgálatkész és mindent megtesz a másikért. Ez leginkább a barátnőjével van így, akit szinte a tulajdonaként kezel, de a lány észre sem veszi, vagy talán élvezi is, hogy az alelnök tulajdona lehet, mert ők talán a leginkább összetartó pár, akiket ismerek. Sugárzik róluk, hogy csak együtt boldogok, és mindent megtennének egymásért. Talán a lánynak is szüksége van rá, hogy valaki erősebb legyen nála és megvédje. De nem csak a barátnőjével ilyen az alelnök, hanem a barátaival is, még ha nem is ennyire. Ha ő az erősebb, akkor mindent megtesz a barátaiért. Nagyon könnyen barátkozik, és nagyon egyszerű jóban lenni vele. Csak le kell ülni vele játszani (szinte bármilyen társasjáték megfelel, de leginkább az ő saját, otthoni társasjátékai), és hagyni kell, hogy ő legyen az erősebb, nem szabad neki ellentmondani. És itt rontottam el. Ellentmondtam a rendszernek, amit az elnökkel ketten találtak ki (akármelyikük ötlete is volt a játékmester-koordinátor, de még akkor is, ha egy harmadik személy ötlete volt),  és mivel ez a kettőjük rendszere volt, amit mindketten jóváhagytak, úgy érezte, hogy nem csak a rendszernek, hanem neki is ellentmondok, és ezért sértődött meg rám. Mert érezte, hogy már nem ő az erősebb. Már van önálló ötletem és nem félek harcolni érte. És ezért nem hív már társasjátékra az otthonába, ezért nincs idén szilveszteri programom. És ezért tiltott le Facebookon ő is és az elnök is. De nem hinném, hogy konkrétan az ő ötlete volt a játékmester-koordinátor tisztség.

Tehát a rendszert ugyan az elnök és az alelnök közösen dolgozta ki, de mégsem lehetett egyikük ötlete sem a játékmester-koordinátor tisztség bevezetése és a többi bizalmatlanság. Az elnök ennél jobban bízik az emberekben (vagy legalábbis jobban bízott az egyesület megalapítása előtt), az alelnök meg korábban sem vezetett be ilyen tisztséget a rendezvényeken, amiket szervezett. Még a nyilvános rendezvényeken sem, mint pl. az áprilisi maraton volt. Az még az ő kis csapatának rendezvénye volt, a júniusi már egyesületi rendezvény. De ha nem ők találták ki ezt, akkor egy harmadik személyre hallgattak. De vajon kire? Valakire az elnökségből?

A volt alelnökre nem gondolnék, mert ő egy értelmes ember. Szerény és visszafogott, de olyan megfontolt ember, akire érdemes hallgatni. Mindig jó ötletei vannak. Elég barátságos, és segítőkész. Határozott, viszont nem harcos típus. Inkább olyan, aki észérvekkel győzi meg az embert, és rá is észérvekkel lehet hatni. Hasonló személyiség, mint az elnök, csak valamivel visszafogottabb. Ő biztos nem lehetett az értelmi szerzője ennek a játékmester-koordinátor nevű bizalmatlanságnak. Meg amúgy sem vett részt szerintem ilyen szinten a rendszer kidolgozásában. Inkább a játékát fejlesztette, amit a februári alakuló ülésen teszteltünk először. Meg önkénteskedett a rendezvényeinken, mint játékmester. És augusztusban ő volt a másik szórólapos önkéntes.

Az elnökség másik 2 tagjára sem gondolnék, mert az egyik (a fiatalabb, aki novemberben épphogy csak bejutott az elnökségbe) semmit nem vesz ennyire komolyan, a másikat meg talán nem is érdekli igazán az egyesület…

Tehát nem az elnökségből származik ez a nagyfokú bizalmatlanság… De akkor kitől? Talán attól a hölgytől, aki 2015. novemberben majdnem az elnökség egyetlen női tagja lett, és július-augusztus-szeptemberben játékmester-koordinátor volt? (Akkor holtversenyben volt az egyik elnökségi taggal, akiről azt állítottam, hogy semmit nem vesz komolyan, ezért kettőjük között még egy szavazási kör döntött, és 7:6 arányban nyert a másik jelölt ezzel a játékmester-koordinátorral szemben. Akkor az én szavazatom is a 6 között volt, olyan alapon, hogy legyen egy nő is az elnökségben. Az elnök jobb, ha férfi, de az elnökség legyen vegyes, legyenek benne nők is!) Ő elég bizalmatlan és kritikus természetű, de amikor kérdeztem tőle, hogy kinek az ötlete volt a játékmester-koordinátor tisztség, akkor nem tudta. Ha az ő ötlete lett volna, azt biztosan bevallja, mert mindig nagyon őszinte és elég nagyhangú és határozott. Nő létére talán ő az egyesület leghatározottabb tagja…

És van még egy tippem, hogy kire hallgathatott a társasjáték egyesület elnöksége. Talán a legutóbbi munkáltatómra, a zöld szervezet elnök asszonyára, aki vele együtt szintén a társasjáték egyesület alapító tagja volt? Azt sem hinném… Igaz ugyan, hogy az ő címe a székhely, de az alakuló üléseken kívül még nem láttam más egyesületi rendezvényen, és hiába jelölték a társasjáték egyesület elnökségébe 2015, novemberében, nem vállalta. Aki ennyire nem vesz részt az egyesületben és nem vállal tisztséget (mondjuk mindkettő érthető, mert elég baja van a saját egyesületével is…) az miért adna tanácsokat a háttérből?

Tehát vagy olyan egyesületi tag adott tanácsot az elnöknek és az alelnöknek, akire nem is gondolnék (vagy nem is egyesületi tag adott tanácsot, hanem az a fiatal hölgy, akitől a rendezvényhelyszínt kapjuk? – ez sem valószínű, mert úgy ismerem őt, hogy bízik az emberekben, és szerintem ameddig nincs semmilyen botrány a rendezvényen, addig mindegy is neki, hogy milyen rendszerben szervezi az egyesület, és szívesen adja oda a helyet), vagy félreismertem az elnököt. Igaz, hogy 17 éve ismerem, de soha nem volt igazán szoros a kapcsolat. Együtt kezdtük az egyetemet, de ő elég hamar lemaradt, ezért soha nem volt igazán szoros barátság köztünk, de mindig örültünk, ha láttuk egymást. Aztán találkoztunk néha a kedvenc zöld szervezetemben is, ahol mindketten tagok és önkéntesek voltunk, és ott is mindig jól megértettük egymást. De a legszorosabb kapcsolat mégis a társasjáték egyesületben volt köztünk, ahol a játékmester-koordinátorral kapcsolatos konfliktusig mindig jól tudtunk együttműködni. De ezek szerint kevésbé bízik az emberekben, mint gondoltam. Amúgy nem véletlenül lett ő az elnök, és még ma sem szavaznék másra. Egyrészt az ő ötlete volt az egyesület, ezért nem is lett volna tisztességes más elnököt választani, másrészt célszerű is volt őt elnöknek választani, mert az övé az a társasjáték-gyártó és -forgalmazó cég, amelyikkel együttműködik az egyesület (és amely cég egyben az egyesület szponzora is), ezért jobb, ha a cég és az egyesület egy kézben van. Tehát szerintem nem csak azért szavaztuk meg őt egyhangúlag elnöknek, mert nem volt más jelölt, hanem eleve nem is lett volna érdemes mást jelölni, mert a tények mellette szólnak.

(Amúgy ha már mindkét egyesület elnökét emlegettem, egy kis érdekesség. Összesen 3 ember van, akinek mindkét egyesülethez volt vagy van köze. Az egyik a zöld szervezet elnök asszonya, és még doktori címe is van. A másik a társasjáték egyesület elnöke, és még saját cége is van. Csak én nem vagyok még vezető sehol. De ez még változhat.)

Így tehát nem tudom, kinek az ötlete volt ez a nagyfokú bizalmatlanság a játékmesterekkel szemben, hogy kiszolgáltatják őket egy koordinátornak, akitől egyesével kell elkérni minden játékot, de talán nem is fontos. Csak az számít, hogy ilyen rendszerben én nem szívesen lennék játékmester, ráadásul szeptember 5-én hétfőn közölte is velem az elnök, hogy nem is kérnek fel játékmesternek, ha bajom van a rendszerrel, ezért 6-án megírtam a kilépési nyilatkozatomat, beküldtem az elnökségnek, és 7-én személyesen is elmentem az irodába kilépni. Egyben azt is eldöntöttem, hogy a zöld szervezetben sem fizetek már 2017-es tagdíjat. Onnan azóta akartam kilépni, mióta megszűnt a munkaviszonyom augusztus 1-jén, de csak akkor lett végleges ez a döntésem, amikor a társasjáték egyesületből is kiléptem. Gondoltam, intézzük el egyben mindkettőt! Így léptem ki szeptember 7-én 2 egyesületből. De a társasjáték egyesület rendezvényeire azóta is visszajárok, mert játszani jó velük, csak tagnak belépni nem érdemes!

A kilépési nyilatkozat:

kilepesi-nyilatkozat

Szeptember 12-én hétfőn két hosszú ügyintézés is elkezdődött. Egyrészt meg akartam hosszabbítani a jogosítványomat, másrészt lejárt az álláskeresési járadékom, amit a megszerzett kb. 400 nap munkaviszonyom után kaptam, el kellett döntenem, mihez kezdjek utána. Több ötletem is volt. A jogosítvány-ügy valamikor októberben zárult le, sikeres hosszabbítással. 🙂 A másik dolog november 12-én ért véget, de még ma sem zárult le igazán, ma sincs még igazi megoldás… 😦

Hogy is alakultak az események jogosítvány ügyben?

  • Szeptember 12-én mentem a háziorvoshoz jogosítványt hosszabbíttatni. De gyerekkori betegség miatt elküldött szakorvoshoz, neurológiára. Akkor volt egy olyan képességem, hogy ki tudtam zárni a külvilágot (magamról tudtam, de csak magamról, semmi másról, külső ingerekre egyáltalán nem reagáltam), de ezzel akkor az orvosok nem tudtak mit kezdeni, ezért epilepsziának diagnosztizálták (pontosabban így szólt a diagnózis: “Nem tudjuk, mi ez, de gyerekkori epilepsziára hasonlít”, és nem is az első orvos mondta ki, többen is azt mondták előtte, hogy semmi bajom nincs), pedig soha nem voltak epilepsziás görcseim. Anyám ragaszkodott a kezeléshez, mindenáron olyan orvost keresett, aki hajlandó engem betegnek nyilvánítani, mert abban az állapotban nem voltam irányítható. Évekig kellett gyógyszert szednem, aztán 1995-től már nem. De még 2006-ban is elküldtek neurológiára, mert akit epilepsziával diagnosztizáltak, annak csak negatív EEG-vel lehet megadni a jogosítványt. 2006-ban nagyon egyszerűen ment a dolog, volt egy általános vizsgálat: reflexek, stb, ami mindent rendben talált. Aztán átmentem EEG-re, aztán vissza a negatív lelettel ahhoz az orvoshoz, aki megvizsgált, és kiadta a papírt, hogy neurológiailag alkalmas vagyok. És mindez lezajlott kb. 1 óra alatt. De 2016-ban már másképp történt.
  • Szeptember 23-ra kaptam beutalót neurológiára, megvolt az általános vizsgálat. minden rendben volt.
  • Október 3-ra kaptam időpontot EEG-re, ott még akkor nem közöltek eredményt.
  • Október 21-én kellett menni az epilepszia gondozóba, ott tudtam meg, hogy negatív az EEG, és ott adták ki az alkalmassági papírt.
  • Október 24-én mentem a háziorvoshoz, ott is volt vizsgálat: vérnyomás, színlátás, stb. és kiadta az alkalmasságot, mentem a kormányablakhoz.
  • És október 27-én vettem át a meghosszabbított jogosítványomat.

A másik ügy még bonyolultabb és szerteágazóbb volt.

  • Szeptember 12-én érdeklődtem közfoglalkoztatásról és tanfolyami lehetőségekről, mivel az álláslistán nem volt semmi nekem való. (12:45-re volt időpontom, ezért délelőtt elintéztem a háziorvost, délután meg ezt.) Hogy mi a nekem való, azt leírtam már egy saját álláskeresői honlapon, ahol minden információ megtalálható az önéletrajzomról, a tanulmányaimról, tanulmányi eredményeimről, eddigi munkahelyeimről, feladataimról és a céljaimról. Ha valakit érdekel, vagy esetleg valaki tud vagy akar segíteni, annak ajánlom végigolvasni az egészet. elég hosszú, de megéri. 🙂 Először közfoglalkoztatást ajánlottak. Teremőr állást a Művészetek Házában, kulturális közfoglalkoztatásban.
  • Szeptember 14-én  döntöttem el, hogy jöhet a közfoglalkoztatás, ha már mindenképpen választani kell, és nem lehet úgy, hogy ha indul a tanfolyam, akkor kiszállok. Elmentem a Nemzeti Művelődési Intézetbe, röviden NMI, mert a kulturális közfoglalkoztatottaknak ez az intézet a hivatalos munkáltatója, ők közvetítenek ki a tényleges munkahelyre. Ott azt mondták, menjek el üzemorvoshoz, ha alkalmasnak talál, akkor jelentkezzek náluk.
  • Az üzemorvoshoz csak 19-én hétfőn jutottam be, de alkalmasnak talált. Akkor vissza az NMI-be, ők elküldtek a munkahelyre. Elkérték az önéletrajzomat.
  • Október 4-én kedden interjú a Művészetek Házában.
  • Október 7. péntek: kiderült, hogy nem sikerült az interjú. Éppen fogorvoshoz mentem, amikor felhívtak, de erről még mesélek.
  • Október 10. hétfő, vissza a munkaügyi központba, jelentkeztem egy logisztikai ügyintézői tanfolyamra.
  • Október 24. hétfő: tanfolyami felvételi. Ha sikerült volna, november 7-én indult volna a tanfolyam. De nem sikerült. Nem vettek fel, azóta sem tudom, mit rontottam el. A felvételi után mentem a háziorvoshoz jogosítvány ügyben. Az legalább sikerült.
  • Október 28-án pénteken tudtam meg, hogy nem sikerült a felvételim. Ekkor visszamentem a munkaügyi központba újabb ötlettel: vállalkozóvá válási kérelemmel, nem a szakmámban, hanem a hobbimban. Ha az ember nem él meg a szakmájából, éljen meg a hobbijából!
  • November 11-én pénteken tudtam meg, hogy nem támogatták a vállalkozóvá válási kérelmemet, így a vállalkozói terveim is romba dőltek. Tehát: nekem való állás továbbra sem volt az álláslistán, a közfoglalkoztatásba nem vettek fel, tanfolyamra nem vettek fel, vállalkozást nem tudtam indítani, mert nem támogatták. Már csak egy utolsó ötletem maradt, amit már évek óta tervezgetek, de most jó alkalom is kínálkozott rá egy november 12-ei eseményen…
  • November 12. szombat: környezetmérnöki szaktalálkozó az egyetemen. A valaha ott végzett környezetmérnökök nagy rendezvénye. Ott akartam visszaadni a diplomámat először a szak mostani vezetőjének, majd az egykori diploma témavezetőmnek, de egyikük sem fogadta el. (Ez a témavezető, akivel 2004-ben kitűnően tudtunk együttműködni, és összehoztunk nekem egy környezetmérnöki diplomát, nem keverendő össze a 2007-2010 közti PhD témavezetőmmel, akivel kevésbé tudtunk együttműködni, és nem hoztunk össze semmit.) Így ez a reményem is megsemmisült. Pedig ha sikerült volna visszaadni, akkor nem lennék szakterülethez kötve és vállalhatnék mást is, sokkal könnyebb lenne úgy. Tudom, hogy jogilag ez sem érvényteleníti a diplomát, mert arra sajnos nincs mód, de ha legalább fizikailag nem lenne a birtokomban, és egyúttal az egyetem is értesülne róla valamilyen többé-kevésbé hivatalos úton, hogy nem kívánom tovább használni a diplomámat, akkor már nyugodt lelkiismerettel dolgozhatnék mást. Nem tudom, mi lenne az a más, de biztos találnék valamit… De annyira biztos voltam abban, hogy sikerül visszaadni a diplomát, hogy a környezetvédelmi blogírást is abbahagytam elbúcsúztam a környezetvédelemtől. (Pedig visszahívtak egy szakmai blogmagazinba is valamikor nyáron, 40 cikk erejéig. Novemberig tartott a 40 cikk, aztán befejeztem. Abba a közösségbe hívtak volna vissza, ahonnét a kis környezetvédelmi bloggercsapatom is származik. 2011-től 2013-ig írtam oda, én voltam az ottani környezetvédelmi csapat vezetője, aztán amikor 2013 őszén egy nagy informatikai felújítás miatt többet állt a rendszer, mint amennyit ment, akkor kiléptünk a csapatommal és új oldalt kezdtünk. A felújításnak idén januárban lett vége, akkor indult újra rendesen az oldal, de már alig maradt szerző, aki írna oda. Engem is ezért hívtak vissza idén, hogy legyen legalább 1 fő a környezetvédelem szakterületen. Pedig jó csapat volt ott régen… Saját bloggereimmel is mindig jól tudtunk együtt dolgozni, de a többi szakterület-vezető között is voltak nagyon rokonszenves emberek. Az egyik a természettudomány szakterületet vezető hölgy, akivel már többször találkoztam közös szakterületi bloggertalálkozókon, de újabban főleg a blogján keresztül tartjuk a kapcsolatot. A másik a gazdasági szakterület vezetője, aki szinte egyedül vitte a szakterületét. És amikor főszerkesztőségi tag voltam, akkor mindig furcsán éreztem magam, mert egyszerre kellett megdicsérni és megszidni. Mert az a havi 10-15 cikk, amit ő írt, egy embertől szép teljesítmény volt, dicséretet érdemelt, de egy szakterülettől kevés, biztatni kellett, hogy több legyen. És mivel egyszemélyes szakterület volt, ugyanaz volt az ő teljesítménye, mint a szakterületé. Egy embertől jó, de egy szakterületen kevés. Ő azóta Veszprémbe költözött, és másik 2 emberrel együtt alapított egy kis társasjátékos közösséget Társasház néven. Én véletlenül kerültem be közéjük 2015.áprilisában, és az idei nyári szünetet leszámítva azóta is minden héten együtt játszik a csapat. 🙂 ) Tehát 2 csapatban is írtam környezetvédelmi cikkeket, de abbahagytam, mert az elhelyezkedési problémáim miatt el akartam hagyni a pályát, a környezetvédelmet. Aztán mégis abban kell állást keresnem, amíg nem sikerül megszabadulnom a diplomától…

Ennyit az álláskeresési és megélhetési próbálkozásaimról. A diploma visszaadás amúgy 2013-ban merült fel bennem először, mert abban az évben nem volt semmilyen jövedelmem, még közfoglalkoztatás sem (elfelejtett kiközvetíteni a munkaügyi központ), és 2013. novemberében elhatároztam, hogy ha 2014. nyaráig, a diplomaosztóm 10. évfordulójáig nem sikerül elhelyezkednem, akkor visszaküldöm a diplomát az egyetemre, és megszabadulok tőle. De aztán 2014. januárjától szeptember végéig 2 ciklusban is közfoglalkoztatott voltam a kedvenc zöld szervezetemben, ezért azon a nyáron éppen volt munkám, nem adtam vissza a diplomát. De amikor 2014. szeptember végétől 2015. május végéig megint nem volt semmi, akkor megint felmerült ez az ötletem. Talán valamikor 2014/2015 telén… Akkor úgy gondoltam, hogy ha rájövök, mi a hivatalos útja-módja, akkor minden évfordulótól függetlenül a lehető leghamarabb megszabadulok a diplomától. Tanácsot kértem pályamódosító környezetmérnök ismerősömtől, aki már akkor sikeres cégvezető volt, azóta meg egyesületi elnök is lett, hogy ő hogyan szabadult meg a környezetmérnöki diplomától, hogy válthasson, de nem tudtam meg semmi konkrét dolgot, csak egy olyan választ adott, amiről azóta sem tudtam eldönteni, hogy biztatás, vagy ködösítés. Kb. olyasmit, hogy ne törődjek azzal, milyen diplomám van… Ettől tehát nem lettem okosabb, ezért utánanéztem jogilag, és kiderült, hogy nem is lehet lemondani a már megszerzett végzettségről. Ez után egy ideig nem merült fel bennem ez a téma, de idén megint eszembe jutott. Persze a fő célom az, hogy a szakmámban helyezkedjek el, de ha ez nem sikerül, akkor legalább szeretnék megszabadulni a diplomától, hogy tiszta lelkiismerettel végezhessek más munkát is.

Szeptember 12. és az akkor indult 2 hosszú eseménysor után jöjjön szeptember 14., koncert volt az egyetemen. Hát persze, hogy megint a kedvencem, a 2010-es utcazene győztes! 😀

Szeptember 17. Szeptemberi Társasjáték Délután, most először nem egyesületi tagként, hanem vendégként. Kicsit izgultam, hogy beengednek-e. Az elnöktől nem féltem igazán. Sejtettem, hogy ő sem lát szívesen, de tudtam, hogy kultúrember, nem lesz vele gond, ugyanúgy beenged, mint akármilyen idegent. Az alelnökről viszont el tudtam képzelni, hogy ha meglát, akkor saját kezével lök ki az ajtón, de szerencsére nem történt ilyen. Pedig ott volt, és nagyon szigorú, mérges és lesújtó pillantásokat vetett rám, de szerencsére nem tett mást. És nagyon jól éreztem magam a társasjáték délutánon, a játékmesterek is szívesen játszottak velem, és én is szívesen játszottam velük. 🙂

Szeptember 19. hétfő, üzemorvosi vizsgálat a teremőr állásra.

Szeptember 22. csütörtök, állásbörze az Arénában, de ott sem találtam semmi környezetvédelmi állást. 😦

Szeptember 23. péntek, neurológia.

Szeptember 24. szombat, szüret Tihanyban apám barátainál.

Szeptember 25. vasárnap, Mihály napi búcsú kirakodóvásárral a Várban.

Szeptember 26. hétfő, a 36. születésnapom! 🙂

Szeptember 28. szerda: megszámoltam az összes társasjátékom összes alkatrészét, hogy mind megvan-e, és mind megvolt? És miért volt erre szükség? A másnapi esemény miatt.

Szeptember 29. csütörtök, újraindult a június közepétől szünetelő Társasház! 😀 aztán azóta is kb. minden héten van, volt már kedden is, csütörtökön is, de már egy ideje újra a szerda látszik stabilnak… Az újraindítás óta többé-kevésbé szervező is vagyok. Leginkább én kezdeményeztem az újraindulást, mert volt 2 olyan játékom, amit még nem vittem el nekik. Az egyiket június 13-án vettem az egyesületben, és 15-én volt az első eset, hogy nem játszottunk, a másikat pedig szeptember 7-én kaptam a társasjáték egyesületben, a kilépéskor az addig összegyűjtött önkéntes pontjaimért. A kilépésért kapott játék szeptember 29-én nagynak bizonyult, nem fért arra az asztalra, ahol játszottunk, de a másikkal jót játszottunk, és októberben, meg később is mindkettővel játszottunk már. 🙂 Tehát a 2 új játékom miatt kezdeményeztem az újrakezdést, szóltam mindenkinek, aki valaha velünk játszott és el tudtam érni, és azokból, akik ráértek, kialakult egy nagyjából állandó 5 fős csapat. Azóta is velük játszom. És mivel admin jogot kaptam a Facebook oldalon, már én hirdetem meg az eseményeket is, így lettem a 2 új játékom miatt előbb kezdeményező, aztán szinte észrevétlenül szervező. Amúgy nem jár nagy szervezéssel: megbeszéljük az időpontot, kiírom Facebookra, mindenki viszi a játékait, és játszunk, amíg be nem zárják a helyet. 🙂 Aztán másnap megírom Facebookra az élménybeszámolót. 🙂

Október 1-jén szombaton kirándultam a nagy kilátóba (amelyikről saját képet is tettem fel ide), a szokásos kiránduló társammal. 🙂

Október 3. hétfő, EEG vizsgálat.

Október 4. kedd, állásinterjú közfoglalkoztatásra, a teremőr állásra.

Október 7. péntek, fogorvoshoz menet megtudtam, hogy nem vettek fel teremőrnek. Amúgy csak egy fogtömésem esett ki, de kiderült, hogy gyökérkezelni kell azt a fogat, és aznap volt a kezelés első napja.

Október 8. szombat, családi nap a Betekints-völgyben.

Október 9. vasárnap, ingyenes beiratkozás a megyei könyvtárban. Minden októberben kihasználjuk ezt a napot a családdal. 🙂 Gyakran járok könyvtárba, sok könyvtári könyvet olvasok, főleg olyan szerzőket keresek, akikről még nem hallottam, vagy akiket így fedeztem fel magamnak, és tudom, hogy jók. 🙂

Október 10. hétfő, jelentkeztem a logisztikai tanfolyamra.

Október 15. szombat, újabb szüret Tihanyban, mert többféle szőlőjük is van.

Október 21. péntek, a neurológiai vizsgálat 3. része, a leletek összefoglalása. Kimondták, hogy alkalmas vagyok, és mivel 5 évnél régebben (kb. 21 éve) nem szedek gyógyszert és mégsincs semmilyen tünetem, hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítottak. (Pedig eredetileg sem betegségem volt, főleg nem epilepsziám, hanem képességem a külvilág kizárására, de legalább annyit elismertek, hogy egészséges vagyok.) Ezért remélem, hogy 10 év múlva, az újabb jogosítvány hosszabbításnál már nem zaklatnak neurológiai vizsgálattal…

Október 24. hétfő, tanfolyami tesztírás, utána háziorvos, majd onnan a kormányablakba…

Október 26-án értesítettek, hogy megjött a jogosítványom, 27-én átvettem, 28-án pedig beadtam a vállalkozóvá válási kérelmemet.

Október 31. hétfő hosszú hétvége november 1. miatt, Bakonybél, meglátogattuk a nagymamát, és a nagypapa sírját. Már csak a 2 nagymamám él, mindkét nagypapa meghalt. Anyai nagypapám 1998-ban Szentendrén, pontosan 1 héttel a szüleim válása után, ezért költözött a nagymama Veszprémbe, hogy közelebb legyen az egyetlen gyermekéhez: anyámhoz. Apai nagypapám 2013-ban halt meg Bakonybélben.

November 4. péntek, fogorvos, az október 7-én elkezdett gyökérkezelés 2. része (a gyökérkezelés 3 alkalom).

November 5. szombat, társasjáték délután. Most már tudtam, hogy bemehetek, hiszen szeptemberben sem volt baj, és még a tombolán is nyertem. 🙂 3000 Ft utalvány volt a nyeremény, amit játékokra lehetett volna költeni november 30-ig. Az utalvány online megrendelés esetén érvényes. Azokra a fa játékokra, amiket a társasjáték egyesület elnökének cége gyárt. Csakhogy nem volt pénzem a maradék részre, mert a legolcsóbb játék is kb. 30 ezer Ft, amit meg én szeretnék, az 46900, és nem volt 43900 Ft-om, amennyit még fizetni kellett volna az utalványon felül, így megmaradt az utalvány. 😦 De legalább nyertem valamit! 🙂

November 6. vasárnap Bakony Expon jártunk a családdal. Szinte minden sorban volt olyan ismerős árus, akinek szereltem már sátrat a piacon. Általában szívesen beszélgetek velük, de most a családdal voltam: anyámmal, öcsémmel és öcsém barátnőjével, ezért az ismerős árusoknak a szemem sarkából próbáltam vészjelzést küldeni: “Most ne vegyél észre, nem vagyok egyedül!”. (Nem véletlenül fogalmaztam ezt így, tegeződve. 3 év szerelés után már vagyunk ennyire jóban. Tegeződünk, és sokaktól még kedvezményt is kapok néha.) Egyesek vették a vészjelzést, mások nem. De egy helyen jól jártam, kedvezményt kaptam tökmagra. 🙂

November 12. szombat, egy érdekes nap, 2 rendezvény is egybeesett. 14-18 óráig társasjáték piac egyesületi szervezésben. 15-20 óráig pedig környezetmérnöki szaktalálkozó. Szerencsére a piacon csak vásároltam, nem kellett végig maradni, ezért odamentem az elejére, kerestem olyan pici játékot, ami befér a zsebembe (ez fontos szempont volt, hogy el tudjak menni a találkozóra és ne zavarjanak ott az új szerzemények), és találtam is 2 ilyen picike játékot, darabját 800 Ft-ért. Tehát még olcsón megúsztam és tényleg jó játékok! 🙂 Aztán vásárlás után még odaértem a szaktalálkozó elejére, és végig ott maradtam. 🙂 A diplomát ugyan nem sikerült visszaadnom, de én mégis jól éreztem ott magam! 🙂

November 22. kedd, a gyökérkezelés 3., befejező része. De a fogorvos nem volt elégedett azzal, hogy túléltem a kezelést, ezért körülnézett a számban. És talált 3 régi amalgám tömést, amit szerinte érdemes fehér tömésre cserélni, mert a régi amalgám alatt csak elrohad a fog. December 13-ra adott időpontot.

November 28-án hétfőn volt 5 perc havazás, aztán azóta semmi.

November 29. kedd, kivételesen kedden volt a társasjáték. Szerdán ugyanazzal a csapattal meghallgattunk egy memetikai előadást, egész érdekes volt. 1-jén csütörtökön pedig koncert, ugyanaz az illető már idén harmadszor és utoljára. 🙂 December 3-án szombaton társasjáték délután, idén az utolsó (újabb tombolanyereménnyel: társasjátékot nyertem), 4-én vasárnap meg Bakonybél, nagymamám 86. születésnapja.

December 9-én pénteken kellett volna mennem a munkaügyi központba a szokásos 3 havonkénti visszajelentkezésre, de valahogy elfelejtettem. 😦 Szerencsére nem lett baj, mert 12-én hétfőn pótoltam, de munkát nem tudtak adni… 😦

13-án kedden visszamentem a fogorvoshoz az amalgám töméseket kicseréltetni. Megröntgenezte azt a 3 fogat (jobb alsó, leghátsó 3 fog egymás mellett), és nem voltak jó hírei. A leghátsót rendben találta, kicserélte a tömést benne. Eggyel előtte azt mondta, hogy gyökérkezelés lesz januárban, még eggyel előtte pedig azt mondta, hogy ciszta van alatta, ezért ki kell húzni. 20-ára adott időpontot húzásra. De egészséges fogat nem szeretnék kihúzatni, ezért inkább lemondtam az időpontot és hagyom azt a 2 maradék fogat. azt is, amelyiknél gyökérkezelést ígért, mert az sem fáj, nem okoz gondot már évek óta, és azt is, amelyik alatt állítólag ciszta van, mert az sem fáj, és jól tudom használni, akkor meg jobb, ha minél tovább marad fogam. 🙂 Amúgy is félek nála a húzástól, mert 2015-ben már 2 fogamat is kihúzta, nem is akárhogy! Az elsőt, 2015 januárban úgy, hogy a szájsebészeten kellett összevarrni a helyét… A másodikat 2015 nyarán már bonyodalom nélkül húzta, csak az oka volt bonyodalmas. Gyökérkezelésnek indult, de azt mondta, nem tudja kivésni a gyökeret, mert görbe, ezért kihúzta a fogamat… És most is húzni akart…

16-án pénteken visszamentem egykori munkahelyemre, kedvenc zöld szervezetembe, mert Kosár rendelést vettem át. 4 és fél hónap után először jártam ott, és mit látok? Költöznek! Talán előlem menekülnek? 😀 A hivatalos magyarázat az, hogy december 31-ével lejár a bérleti szerződés, ezért január 1-jétől új helyen lesz az iroda.

December 21-én szerdán megvolt az idei utolsó Társasház. 3 lehetőséget ajánlottam fel a csapatnak. Tudtam, hogy ünnepek között zárva a helyünk, ezért az első lehetőség az volt, hogy mi is szünetelünk, januárban kezdjük újra. A második lehetőség: ünnepek között is játszunk, de máshol. Keresünk egy helyet arra az alkalomra. A harmadik: egy nagy szilveszteri társasjáték party. Természetesen a 2. és 3. lehetőség nem zárja ki egymást, ezt is jeleztem nekik. 🙂 De ünnepek között senki nem ért rá, és azt sem vállalta senki, hogy nála legyen a szilveszteri társasjáték party, így abban maradtunk, hogy majd januárban folytatjuk.

23-án pénteken nem voltam itthon, amikor jött a postás, így csak értesítőt kaptam egy küldeményről. Több lehetőség is volt a papíron: levél, utalvány, csomag, küldemény. És a küldeményt jelölte be a postás. De mi az, hogy küldemény? Annyit tudtam, hogy a kormányhivataltól jött.

  • Ha valamilyen papírra nyomtatott szöveg, pl. valamilyen határozat, vagy az aktív korúak ellátásának felülvizsgálata, vagy állásajánlat a munkaügyi központtól, ami szintén kormányhivatal, akkor az levél.
  • Ha pénz, akkor utalvány.
  • Ha valami nagyobb méretű tárgy, akkor az csomag, de ezt csak a teljesség kedvéért sorolom fel, mert ilyet nem küld a kormányhivatal.

De mi az a küldemény? Mit küld a kormányhivatal, ami ezek közül egyik sem? Ráadásul újabban az értesítővel aznap nem lehet átvenni a küldeményt. Annak ellenére nem, hogy a hét utolsó munkanapja volt. Így december 27-éig várakoztattak… 😦

De ugye addig még ott volt a karácsony. 24-én reggel, mire öcsém felkelt, már feldíszítettem a fát. Ebéd itthon, aztán át apámhoz fát díszíteni, ajándékot adni neki és ajándékot kapni tőle. Aztán onnan a nagymamához vacsorázni, ajándékozni. Onnan haza, ajándékozás itthon is. 🙂 ilyen mozgalmas nálunk mindig december 24. 🙂 (Idén ráadásul egy Facebook csoportban is beszálltam egy ajándékozós játékba. Hasonló, mint amikor régen az iskolában húztunk egy nevet az osztályból, és ajándékot vettünk egymásnak, csak most ez egy nagyobb Facebook csoportban történt. Szerencsésen odaért Budapestre a küldeményem, és én is megkaptam az ajándékomat Sopronból. 🙂 )

Anyám már november végén vagy december elején azon töprengett, mi lesz öcsém barátnőjével, aki ugye megsértődött (teljesen jogosan, mert apám barátnője hamisan vádolta őt és az öcsémet, hogy nem köszöntek neki, amikor pedig öcsém elmondása szerint köszöntek, beszéltek vele és előre engedték a sorban, és a családból egyedül apám hisz a barátnőjének, mindenki más az öcséméknek), és azóta nem volt apámnál, jól megvannak egymás nélkül. De karácsonykor ő is szokott ajándékot kapni, hogy veszi át, ha nem megy át és öcsém meg nem viheti el neki? A megoldás az volt, hogy idén nem 3 csomag volt a fa alatt (öcsémnek, a barátnőjének és nekem), hanem csak 2 (öcsémnek és nekem). Öcsém barátnője mindig később veszi át, mert ő karácsonyra hazamegy a szüleihez egy másik megyébe, de mindig ott van 24-én a 3 csomag a fa alatt, akkor is, ha valaki később tudja átvenni. Most csak 2 volt. Aki nem megy, nem kap ajándékot.

25-én és 26-án már nem volt semmi izgalom, csak annyi, hogy anyámmal és öcsémmel a nagymamámnál ebédeltünk.

És most jön december 27, amikor nyitásra odamentem a postára, és végre átvehettem a küldeményemet. És kiderült, hogy mi az… 🙂 Egy kis pénzem jött. 🙂 Álláskeresőként kapok 22800 Ft-ot havonta a kormányhivataltól aktív korúak ellátása címén (másik 2 neve: bérpótló juttatás, röviden BPJ, vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatás, röviden FHT). Ez január elején lett volna esedékes, de előre hozták. De azért igazán ráírhatták volna az értesítőre, hogy utalvány, akkor tudtam volna, hogy ez jött! 🙂 De legalább megjött. 🙂 Egy kis pénz mindig jó! 😀

Ezt a bejegyzést 28-án és 29-én írtam, nem tudtam 1 nap alatt befejezni, de az év hátralévő 2 napján, 30-án pénteken és 31-én szombaton nem számítok nagy izgalmakra. Szilveszteri programom még nincs, mert ahol tavaly voltam, oda idén biztos nem mehetek, legalábbis még nem kaptam meghívást, de ilyen mozgalmas év után talán jobb is itthon maradni… 🙂

Ez az év a változások és a szakítások éve volt, megszűnt a munkahelyem, kiléptem 2 egyesületből, felhagytam a szakmai blogírással, majdnem megszakítottam a kapcsolatot apámmal, és majdnem megszabadultam a diplomámtól is. De azért még mindig van néhány ember, akikre számíthatok. Pl. a kis társasjátékos csapatom tagjai, és az az illető, akivel idén sokat kirándultam, segítettem neki tanulni és elmentem a ballagására is. A 2015-ös összefoglalóban lila betűvel írtam róla. És remélem, hogy a megszűnt régi dolgok helyett találok újat. Lesz új munkahelyem, valamilyen környezetvédelmi állás, amiből majd jól megélek, lesz még sok társasjáték délután, ahová elmehetek, valószínűleg a másik társasjátékos csapat is egyben marad, azzal a bizonyos valakivel is megmarad a barátság, talán apámmal is rendeződik a kapcsolat (ez főleg rajta múlik, hogy pl. ne zárja be előttünk az ajtót, és ne mondjon olyanokat, hogy “Ti nem akartok megsértődni? Szabadok lennének a vasárnap délutánjaim”) és talán találhatok még új közösségeket is, ahol jól érzem magam. 🙂 2016 nem volt a legjobb, 2017 csak jobb lehet! 😀

Ilyen volt 2016

Fogjunk össze!

Az Emlékbuborék blogban láttam egy felhívást. Fogjunk össze! Írjunk bejegyzést egyszerre! A téma a lehető legjobb:

“Írd le, számodra mit jelent a blogolás, mi mindent tanultál meg a blogolásod ideje alatt, szerinted miért éri meg blogot vezetni, írj bármit, ami eszedbe jut a blogolással kapcsolatban, csupán ennyi a megkötés.”

És mit jelent nekem a blogolás? Nagyon sokat. Személyes bloggal kezdtem, később lett szakmai is. Személyes blogom kb. 2008-tól van, és 2011-ben lett mellette szakmai is. A blogírás főleg egy lehetőség nekem. Lehetőség arra, hogy szabadon kifejtsem a véleményem mindenről és mindenkiről, ami és aki az életem része.

A személyes blogok főleg erre voltak jók, írtam bennük jót is, rosszat is mindenről és mindenkiről. Csak őszintén! Volt már olyan blogom, amit töröltem, mert nem tetszett valakinek, amit róla írtam, de legalább kiderült, hogy mit gondolok (élőben nem mindent merek mindenkinek elmondani, mert szeretem megelőzni a konfliktusokat, de valahol mégis meg kell fogalmaznom a gondolataimat, erre is jó egy blog), aztán rendeződött a helyzet, és folytattam tovább az írást egy másik blogban.

A szakmai blog egy más műfaj, az ismeretterjesztő tevékenység, ami egyben segít szinten tartani a szakmai tudásomat. Komolyabb műfaj, mint egy személyes blog, de talán állandóbb a közönség. Egy személyes blogban sok téma van. És mindenkit más érdekel. Egyeseket a családi életem, másokat a munkahelyi dolgaim, valakit az események leírása, valakit az eseményekről alkotott véleményem… Mindenki más. És ha sokat írok az egyik témáról, akkor annak az olvasói jönnek, a többiek mennek. Ha más témára váltok, megint cserélődik az olvasótábor. De egy szakmai blogban akit érdekel az a szakma, az olvas. Ez könnyebb is, nehezebb is. Könnyebb, mert tudom, hogy mindig van olvasóm, és nehezebb, mert aki rendszeresen olvas, az jobban figyel, ezért nekem is jobban kell figyelnem a tartalomra. De az sem baj, hogy figyelnem kell, így legalább jobban utánanézek a dolgoknak, amiből én is tanulok. Ezért jó néha szakmai cikket írni.

Az Élményképek megint más, ez egy pozitív fotós blog. Nem eseményeket írok le, hanem képeket mutatok be. Kevésbé vélemény jellegű, kevésbé személyes a mondanivalóm (ha egy személyes blogban leírom, hogy XY így meg úgy viselkedett velem és ilyen meg olyan rosszat vagy jót tett velem, az csak neki érdekes, személyre szóló üzenet, de ha lefényképezek egy szivárványt az égen, az nem személyes, az olyan szépség, ami mindenkinek szól), de mégis jobban belülről jön. Én ezeket a részleteket láttam, más esetleg mást láthat meg, mást tart szebbnek vagy fontosabbnak. Ugyanolyan szubjektív, mint egy személyes blog, de kevésbé közvetlenül szól rólam, inkább a lefényképezett tájról, épületről, növényről, rovarról, tárgyakról, vagy jelenségről mond valamit az olvasónak (talán nem is mindig ugyanazt, mint nekem). De kicsit hasonlít a szakmai blogra is, mert ez is ismeretterjesztő, még ha nem is olyan szinten, mint egy szakmai blog. De ha pl. lefényképezek egy lepkét, akkor másoknak kiderülhet ebből, hogy itt, nálunk is él olyan lepke, amilyen náluk. De mégsem kell hozzá úgy felkészülni, mint egy szakmai bloghoz, mert ez egy spontán, szubjektív műfaj. És csak azt mutatom be a fényképeken, ami szép, vagy aminek örültem. Így talán másokban is jó érzést kelthet ez a blog, és ezzel talán nem csak én kaphatok valamit a blogtól és a blogírástól, hanem talán másoknak is adhatok valamit. Ha mást nem, akkor egy pillanatnyi pozitív élményt.



Fogjunk össze!

2015 legjobb és legrosszabb eseményei

Január 1-jén kellett volna ezt megírnom, de aznap nem volt sem időm, sem energiám, alig voltam ébren, ezért 2-án kezdtem, de csak most tudtam befejezni. Nem is baj… Sok jó eseményt éltem át tavaly, és néhány rosszat is. A legtöbb jót 5 helyről kaptam:

  • a Csalán Egyesülettől,
  • egy Csalánban megismert illetőtől, akivel elég furcsa barátságban vagyunk, kívülről nézve egyáltalán nem illünk össze, egyesek csodálkoznak is, ha együtt látnak, mások többet látnak bele, mint ami van, – és ez a kétfajta vélemény, a csodálkozás és a belemagyarázás eléggé zavar -, de mindketten jól érezzük magunkat egymással, és vele csak ez számít,
  • a szakmai blogger csapatomtól,
  • és 2 társasjáték klubtól: az egyik csak egy kis baráti társaság, a másik egy bejegyzés alatt álló egyesület, amely mögött egy játékgyártó cég is áll.

De másoktól is bőven kaptam jó és rossz élményeket… “2015 legjobb és legrosszabb eseményei” Tovább olvasása

2015 legjobb és legrosszabb eseményei

Érzések, vélemények és ami kimaradt

xmastag

Mire is használjam ezt a lehetőséget, hogy van egy  ilyen szabadabb bejegyzés a karácsonyi játék 24., záró részében? Szerintem csak leírom a gondolataimat, ami eszembe jut a karácsonyról, főleg a hangulatáról, mert a karácsonyi hangulat, mint téma kimaradt ebből a játékból, és nagyon hiányzik nekem, hiszen ez a karácsony lényege, és ezzel zárom a játékot.

Nekem a karácsonyról a szeretet ünnepe jut eszembe! És az a hangulat, amit nehéz szavakkal leírni. Csendes, békés, nyugodt és örömteli. És érezni is csak karácsonykor lehet ilyet…

Nem tudom, mi kell ehhez a hangulathoz. A fenyőfa? Az ajándékok? A karácsonyi pihenőnapok? Vagy hogy csak a család van jelen és senki más? Nem tudom. Tény, hogy ha fehér a karácsony, akkor jobban érzem. De ha nincs hó, akkor is megjelenik ez a különleges hangulat. Mindig akkor kezdődik, amikor feldíszítem a fát, 23-án este vagy 24-én reggel, aztán 24-én este az ajándékozáskor éri el a csúcspontját, de nem azért, mert én kapok ajándékot, hanem mert látom, hogy mindenki csendben, izgalommal bontogat és a végén mindenki örül. 25-26-án még megvan ez a hangulat, aztán már csak nyomai vannak. Valamennyire visszatér 31-én este az éjféli koccintáskor, gyengébben, mint 24-én, de érezhetően, egy másik, felszabadultabb, harsányabb örömmel együtt, aztán megint mérséklődik az ünnepek közötti szintre, majd január 6-án, amikor leszedjük a fát, teljesen elmúlik, egészen a következő karácsonyig.

A mi családunkban néha jól megvagyunk, főleg anyámmal, de nincs mindig béke és nyugalom… A szüleim 18 éves koromban elváltak, testvéremmel pedig soha nem voltunk igazán jóban. De lehet valami ebben a karácsonyi hangulatban, és a “szeretet ünnepe” elnevezésben, mert karácsonykor mindig béke, nyugalom és szeretet van a családban. Ezért ez a legszebb ünnep nekem az évben!

Érzések, vélemények és ami kimaradt