Ez a hét…

Múlt pénteken (éppen 1 hete) Bakonybélben jártam a nagymamámnál. Fűnyírás, maradék ribizli leszedése… És ott a körtefán láttam csuszkát. Elég ritkán látható madár. Aztán vasárnap itt, Veszprémben is láttam, ezen a fán. Eredetileg a madarat akartam fényképezni, de vagy nagyon rejtőszíne van, vagy már elrepült, amikor sikerült lefényképezni, de én szabad szemmel láttam, ezeken a képeken viszont nem sikerült felfedezni. Így csak a fáról vannak képek. A fa egyébként ott áll, ahol a Haszkovó utca 23. (óvoda) és 27. (panelszürke négyemeletes panel) közti kis út (ha nem aszfaltos lenne, azt mondanám, ösvény, mert keskeny, és fák, bokrok szegélyezik) kiér a Damjanich utca 1. (színes négyemeletes panel) elé.

Ha valakinek sikerül meglátni a csuszkát a képeimen, az szóljon nekem! (Veréb és rigó közti méretű, a hátán és a szárnyain szürke, talán enyhe kékes árnyalattal, a hasán halvány narancsos-barnás színű, úgy kopogtatja a fákat, mint a harkály, és fejjel lefelé szokott közlekedni az ágakon.)

Életemben először kb. 2 vagy 3 éve láttam csuszkát ugyanezen az aszfaltozott ösvényen, az óvoda udvarának egyik fáján. Utána legközelebb csak pénteken, Bakonybélben, aztán vasárnap újra Veszprémben. Ugyanazon az aszfaltos ösvényen. Ez talán csak nekem különleges esemény, de én örülök neki! 🙂

De amúgy ez a hetem sem volt mindennapi. Álláskereséssel töltöttem. És talán találtam is valamit… Talán többet is… Sőt, talán még jót is! De arra van a legkisebb esély. Nagyjából így zajlottak az események:

  • Július 6. csütörtök. Visszaküldtem a diplomámat az egyetemre. Elsőbbségivel, de nem ajánlottan. Elsőbbségi, hogy 7-ére péntekre érjen az egyetemre (vagyis a Mérnöki Kar diplomaátadó ünnepségének napjára), és azért nem ajánlott, mert az még elsőbbségi levél esetén is lassítja a kézbesítést (és drágítja a küldést). Miért is akartam én visszaadni a diplomámat? Azért, mert nem tudtam vele elhelyezkedni, és így csak 3 lehetőségem maradt:
    • Várni a környezetvédelmi állásra. De erre már nem volt időm, mert a pénzem is elfogyott, és ha nem helyezkedtem volna el, akkor csak kb. szeptember közepéig maradt volna TB jogosultságom, utána nem.
    • Beiratkozni tanfolyamra és azzal elhelyezkedni. Ezt majd megteszem, ha lejár a szerződésem az új helyemen (még valamennyire kérdéses, hogy több lehetőség közül melyik lesz ez az új hely), de legközelebb ősszel indul tanfolyam, nincs időm megvárni. A tanfolyam alatt is kapok pénzt és TB jogosultságot, de a tanfolyamok az ősz folyamán bármikor indulhatnak, és ha pl. októberben indul (sőt, amire tavaly jelentkeztem, az november 7-én indult volna, ha felvettek volna), akkor szeptember 10-től az októberi tanfolyamkezdésig se pénzem, se TB jogosultságom nem lett volna… Tehát erre sincs idő.
    • Maradt a 3. lehetőség… Elhelyezkedni másban. Ennek a feltétele pedig az, hogy ne legyek szakterülethez kötve. És  mi köt szakterülethez? A diploma! Ezért küldtem vissza az egyetemre. Beleírták a szakterületet, így hozzá köt. És minek legyen nálam, ha úgysem használom, úgyis másban helyezkedem el?
  • A következő hétfőn, 10-én bementem a munkaügyi központba álláslistát nézni, pályáztam is kb. 6-8 állásra. 3 helyre hívtak interjúra, sőt, az egyikre majdnem fel is vettek (nem mondták még ki, hogy sikerült, de éreztették, hogy szinte akárkit felvennének, olyan nagy szükségük van munkaerőre), és úgy alakult, hogy dönteni kellett a 3 hely közül, mert azon a bizonyos helyen sürgettek, hogy jelezzek vissza nekik. De a családdal megbeszélve egy másikat választottunk a 3-ból, oda viszont végül mégsem engem vettek fel. Nem volt nagy pozíció egyik sem, de legalább pénzem lett volna belőle. Az egyik egy raktárosi állás (akiknek nagyon kellettem volna), a másik (amit a család ajánlott) postai küldeményfeldolgozó, a harmadik meg 2 műszakos termékválogató egy díszkő- és téglagyárban (a gyártás végén a szalagról kiszedni a selejtet és pótolni). Mivel dönteni kellett, és a család tanácsára a raktárat meg a téglagyárat lemondtam, a postára meg végül nem vettek fel, megint néztem álláslistát. Először ügyintézővel beszéltem (a kedvencemmel, akiben jobban bízom, és akinél találtam 2-3 jónak tűnő, nem közfoglalkoztatott állást), de amit nála találtam, azokról lebeszélt, hogy ilyen-olyan végzettség, stb. kell hozzá, mást meg nem tudott ajánlani, ezért megint úgy döntöttem, hogy önállóan pályázom, kb. 15 helyre (mint kiderült, majdnem mind a másik ügyintézőnél volt, azért nem tudta ez az ügyintéző), és kaptam is megint ajánlatokat.

A második körös álláslistáról kaptam egy állást, múzeumi kisegítő teremőr, de nem csak teremőr feladataim lesznek, hanem néha pl. a fagylaltos pultba is be kell állnom, stb. Hétfőn mentem interjúra (most már ezen a héten, július 31-én), és ezzel elkezdődtek ennek a mostani izgalmas hétnek az eseményei…

  • Hétfőn interjú a múzeumban.
  • Kedden csörgött a telefonom: felvettek! Menjek be szerdán a múzeumba! De 5 perccel a telefoncsörgés után csengetett a postás és küldeményt hozott az egyetemről. Ha már csuszkát emlegettem, akkor ez most egy másik madár volt. A postagalamb visszareptette hozzám a diplomát! Most mi legyen? Kitaláltam egy 6 lépéses “haditervet”:
    1. Most már kénytelen vagyok megtartani azt a diplomát, ha már egyszer hazaküldték, most már elfogytak a lehetőségeim.
    2. De ezt az állást is kénytelen vagyok elvállalni, hiszen 5 perccel előbb ígértem meg a telefonban. Tehát elvállalom ezt az állást február 28-ig. Sajnos csak közfoglalkoztatás, de ettől még egész jó helynek tűnik… 🙂
    3. Közben keresek környezetvédelmi állást. Ha felvesznek, váltok és megoldódik a problémám.
    4. Ha nem találok környezetvédelmi állást, akkor február 28. után várok 30 napot és beiratkozom tanfolyamra. (A munkaügyi központos tanfolyamok feltétele 30 nap regisztráció.)
    5. A tanfolyam közben is keresek környezetvédelmi állást, ha megtalálom, akkor váltok.
    6. Ha a tanfolyam alatt sem találok semmit, akkor már 2 szakterületen keresgélek, a környezetvédelemben és az új végzettségemmel. Ha valamelyik bejön, örülök neki. 🙂
  • Szerdán bementem a múzeumba. Elküldtek ide-oda ügyeket intézni. Közvetítő lapot kérni a munkaügyi központtól (mert önállóan néztem az álláslistát, így még nem volt közvetítő lapom), üzemorvoshoz (aminek a feltétele előbb egy egészségügyi kis könyv, majd egy tüdőszűrés), erkölcsi bizonyítványt kérni, és bankszámlát nyitni (régebben volt nekem, de amikor nem volt rá szükség, megszüntettem, nem volt értelme havi 22800 Ft-ból fizetni a bankszámla költségeit, pl. számlavezetési díjat, éves kártyadíjat, stb.). Tehát szerdán a következő körutat tettem meg.
    • A kis posta még zárva volt, bementem a belvárosba a nagy postára erkölcsit kérni.
    • Aztán a papír-írószerbe egészségügyi kis könyvért.
    • Munkaügyi központ, közvetítő lap.
    • Tüdőszűrés, azt mondták, pénteken lesz eredmény.
    • Ez után ott, a tüdőgondozó előtt felhívtam a múzeumot, hogy mit intéztem, és hogy tüdőszűrés eredmény meg üzemorvos majd pénteken és addigra bankszámlát is nyitok. Az üzemorvosi rendelőt is felhívtam, megtudtam, hogy nem kell időpontot kérni, mehetek anélkül is pénteken.
    • És ezek után kaptam egy érdekes telefonhívást… Egy olyan cég hívott, akik még az első álláslistán hirdettek, és akkor azt jelezték, hogy az állást betöltötték. De most kiderült, hogy az előző munkaerő nem vált be, visszahívták a korábbi jelentkezőket. Csütörtökön interjú! Faipari gépeket forgalmazó cég, faipari (főleg kereskedelmi) munkatársat keresnek.
  • És eljött a csütörtök, vagyis a tegnapi nap… Bankszámlanyitás és interjú a faipari cégnél. 11-kor volt az interjú, ezért 10-re mentem a bankba. Egy kisebb pénzintézet, ahol már korábban is volt számlám, véletlenül egy utcában a faipari céggel. Azt hittem, 1 óra alatt mindent elintézek és mehetek interjúra. De nem így lett.
    • A bankban közölték, hogy ez 3/4 óra szokott lenni, de most még a rendszerük is rossz. Menjek vissza majd. Mondtam nekik, hogy 11-kor dolgom van, ugyanabban az utcában (akkor még nem mondtam, hogy állásinterjú) , majd ha végzek visszamegyek. Erre azt mondták, majd inkább ők hívnak.
    • 11-kor interjú. Közben hívott a bank, de kinyomtam.
    • Interjú után bank, elintéztük a papírokat, kész a bankszámla.
  • Péntek reggel, vagyis ma tüdőszűrő, üzemorvos, múzeum. Azt mondták, megvan minden papír, írják a szerződést, de ez kb. 1 hét. Ma elkészül, aztán néhány nap, míg az igazgató asszony is aláírja, majd elküldik a városnak, mert oda tartozik a múzeum, ott is ellenjegyzik. De 14-én hétfőn már munkaviszonyban leszek náluk. Aztán már majdnem hazaértem a múzeumból, amikor csörgött a telefonom, a faipari cég hívott próbanapra, hétfőn 10-15 óráig. De ajánlást is kérnének a legutóbbi munkahelyemről. Majd meglátjuk, ajánl-e engem az a zöld szervezet… 🙂

Most tehát van 2 lehetőségem. A múzeum, ami közfoglalkoztatás, határozott időre, de már biztos. És a faipari cég, ami még nem biztos, mert a próbanapon ők is mondhatják, hogy nem feleltem meg, és én is, hogy ez mégsem való nekem, de hosszú távra keresnek embert és nem közfoglalkoztatás. Ha bejön a faipari cég, azt választom, ha meg nem, akkor marad a múzeum, és február 28. után a munkaügyi központos tanfolyam. Közben ma pályáztam környezetvédelmi állásra is. De egy olyan céghez, ahová nem szoktak felvenni, sőt, interjúra is csak 1-szer hívtak, de abból sem lett semmi. Aznap esett az eső. Én az eső ellenére is bementem, és közölték, hogy az igazgató mégsem ér rá. Másnap már nem mentem el hozzájuk interjúra. A 3 közül a sorrend nálam:

  1. Környezetvédelmi cég
  2. Faipari cég
  3. Múzeum, közfoglalkoztatás.

A valószínűségi sorrend éppen fordított.

  1. Múzeum 100%
  2. Faipari cég talán 50-60%
  3. Környezetvédelmi cég max. 20% (de reálisan inkább 10).

Meglátjuk majd, mit hoz az élet, de ha nekem kell döntenem több hely közül, akkor az első sorrend szerint döntök majd. 🙂

De hétvégén nem izgulok ezen, inkább megyek a szokásos havi társasjáték délutánra (ezúttal egy nagyon elit helyre, a Völgyikút Házba, ami remélhetőleg már végleges helyszín lesz), aztán meg vasárnap a kirakodóvásárba nézelődni. 🙂 Hétfőn próbanap, aztán meg majd meglátjuk, hol dolgozom… 🙂

Reklámok
Ez a hét…

Világnapok és más csodák

Nagyon szépen indul ez a május. 🙂 Szinte mindig történik valami jó, és kb. kétnaponta van valamilyen esemény vagy nevezetes nap. 🙂

Május 1. a munka ünnepe, munkaszüneti nap. 🙂 Nem volt semmi nagy esemény, de mindig jó egy-egy ünnep, ha másért nem, már csak a várost díszítő piros-fehér-zöld zászlók miatt is. Szerintem nagyon szép ez a színösszeállítás, és nem csak azért, mert ezek a nemzeti színeink. 🙂

2-án kedden volt esemény, kivételesen áttettük a szerdai társasjátékot.

4-én csütörtökön nem volt semmi különös, de Facebookon több helyen is láttam, hogy világnap volt: Star Wars nap (aznap tudtam meg, hogy van ilyen nap). Nem vagyok nagy Star Wars rajongó (mert általában minél nagyobb felhajtás van valami vagy valaki körül, annál kevésbé érdekel, de azért lehet, hogy majd valamikor megnézek egy vagy több részt), de tetszett a magyarázat, hogy miért aznap van ez a nap. Kicsit fárasztó, de nagyon vicces angol szójáték az alapja. Aki tud angolul, annak elég ennyi: “May the 4th be with you” 😀 (Aki nem tud angolul, annak kifejtem. A Star Wars-ban mindig azt mondják: “Az erő legyen veled!” Angol eredetiben: “May the force be with you”. De a May szó nem csak segédige lehet, hanem a májust is jelenti, a “force” (erő) szót meg éppen úgy ejtjük, mint a 4th (4.) sorszámnevet. May the 4th pedig május 4. Ebből lesz “May the 4th be with you”, kb. “Május 4. legyen veled!” 😀 És ezért május 4. a Star Wars nap. 😀 )

6-án szombaton társasjáték délután volt. És megint nyertem a tombolán egy új társasjátékot. Le marché de Samarkand. Ez a neve.

Photo8363

Korábban is nyertem már társasjátékokat a társasjáték délutánon, pl. áprilisban egy Forestaurant nevű játékot (állatok étterme, kooperatív társasjáték, az egyesület egyik elnökségi tagjának saját fejlesztésű játéka, a forgalmazó pedig természetesen az egyesület elnökének társasjáték-gyártó és -kiadó cége), és egy Ponder nevű békás játékot is.

Előtte decemberben nyertem egy Speedway Champion nevű motorversenyes játékot, novemberben pedig 3000 Ft vásárlási utalványt, ami sajnos kihasználatlan maradt, mert olyan fa játékokra lehetett felhasználni, amilyeneket az egyesület elnökének cége gyárt (az egyik, a Pitrush, ha jól tudom, az elnök saját találmánya, a másik kettőt, a Crokinole nevű kanadai játékot, meg a Carrom nevű indiai játékot talán ő hozta be először az országba), de ezek a játékok elég drágák, a Pitrush a legolcsóbb, és az is kb. 30 ezer Ft, a másik kettő meg kb. 50 ezer, nem lett volna pénzem a 3000 Ft-os utalvány kiegészítésére. a képen a Speedway Champion látható, amit decemberben nyertem.

Photo6290

Kb. ennyit nyertem az egyesületi társasjáték délutánokon a tombolán. 🙂 De nem csak a tombola miatt érdemes oda járni. Hanem a játékok és a játékmesterek miatt is. Kedvenc díjazott játékmesteremmel is játszottam néhányat, de másokkal is. 🙂 Összesen 8-at, ebből 2 játék volt új nekem, és az egyikben 2-szer is nyertem. 🙂 (Azt a játékot egy olyan új játékmesterrel játszottam, akinek az elején kellett egy kis bátorítás, de a rendezvény végére már szerintem elmúlt az önbizalom-hiánya. Először még tegezni is alig mert, de mondtam neki, hogy nyugodtan tegezzen. Úgyis ez a szokás az egyesületben és nekem is jobban esik, fiatalabbnak érzem magam tőle. 😀 Ha nálam fiatalabbak nem mernek tegezni (nem csak ilyen rendezvényen, hanem általában az életben), az nagyon öregít, és zavarba hoz. És kicsit mentegetőzött is, hogy kevés játékot ismer, de megnyugtattam, hogy senki nem ismeri mindet, és elég, ha azt el tudja mondani, amit ismer. Így a játék közben már nem láttam rajta feszültséget, bizonytalanságot, ezért neki is nyugodt lelkiismerettel adtam meg a szokásos 6 pontot az 1-től 6-ig terjedő skálán.)

Aztán tegnap kibontottam a nyeremény játékomat, és kiderült, hogy csak francia nyelvű játékszabály van benne! Franciául tanultam ugyan 2 évig, de akkor sem tudtam annyira, hogy lefordítsak egy játékszabályt, azóta meg csak felejtettem (szinte mindent, már csak a kiejtésre emlékszem, meg néhány szóra, de nem tudnék egy mondatot összerakni franciául), ezért megpróbáltam Google keresőben magyar szabályt keresni hozzá. De nem volt. Csak idegen nyelvű volt. De ha már muszáj idegen nyelven, akkor legalább angol nyelvű legyen, abból van középfokú nyelvvizsgám (most már inkább csak a papír van meg, mert 2001-ben szereztem, azóta meg csak felejtek, de azért egy játékszabályt még le tudok fordítani, bár azt szoktam mondani, hogy csak annyit tudok angolul: “Hömpörö apor ündürixi” 🙂 ), és találtam is angol nyelvű szabályt, de azt csak az tölthette le, aki regisztrál arra az oldalra. Regisztráció nélkül megszerezhető szabály angolul sem volt. Egyetlen játékszabály miatt nem érdemes regisztrálni egy oldalra (amúgy már mások is ajánlották, hogy regisztráljak oda, mert ez a Board Game Geek nevű nemzetközi társasjátékos oldal volt, de nem regisztráltam még, mert nincs magyar változata, de ha majd lesz, akkor regisztrálok), de szerencsére volt olyan ismerős, aki regisztrált, letöltötte, elküldte, én lefordítottam, mentettem a magyar szöveget pendrive-ra, és kinyomtattam, miközben mentem a belvárosba, a mai nap nagy lehetőségét kihasználni… 🙂 Így végre megvan magyarul is a játékszabály. (Volt már olyan játékom, amit fordítani kellett, a decemberben nyert Speedway Champion nevű motorversenyes játék. Csehek gyártották, és 6 nyelven volt benne szabály: csehül, szlovákul, lengyelül, oroszul, németül és angolul. Azt is angolról kellett magyarra fordítani…) A képen a francia szabály első oldala látszik.

Photo8364

Ma, 8-án két örömteli esemény is volt. Először is, öcsémék 2 napra elutaztak, kedd estig nyugalom lesz itthon. 🙂 Másodszor, ma van a magyar kézműves fagylalt napja. 🙂 Miért május 8-án? Erre is nagyon ötletes a magyarázat: V.8. a dátum, a V a tölcsér, a 8-as 2 gombóc fagylalt. 😀 Természetesen kihasználtam a mai nap előnyeit egy Mackó nevű belvárosi helyen (Veszprémben évtizedek óta mindenki ismeri, szereti), és le is fényképeztem a cégtáblát, meg az akció reklámját. 🙂 (A saját tölcséremet nem, mert elég nehéz egy kézben tartani a fényképezős telefont, a másikban fogni a tölcsért + még volt nálam egy irattartó mappa is, a kinyomtatott játékszabállyal.) Természetesen 2 gombócot kértem. 🙂 Az egyik egy “mackó a málnásban” nevű alkotás volt, ez málna fagylalt, de amikor kiteszik, beborítják csokoládé réteggel a tetejét, és abból is jut minden tölcsérbe. A másiknak nem volt ilyen fantázianeve, azt egyszerűen gyömbéres citromnak hívták. 🙂

10-én szerdán lesz Madarak és Fák Napja, ez egy magyar eredetű nemzetközi természetvédelmi ünnep, és ennek alkalmából itt az újabb fecskés videó. A fecskék itt is csak kis suhanó fekete foltnak látszanak, de legalább látszik valami. Ezzel az eszközzel nem lesz jobb… De végre rajta vannak a képen a fecskék, és ez már siker! 🙂 (És azon a szerdán, 10-én kipróbáljuk a kis társasjátékos csapatommal a szombaton nyert játékomat is. Itthon már játszottunk vele, nem rossz, de többen még jobb lehet. 🙂 )

13-án szombaton lesz édesanyám születésnapja, családi ünnep. 🙂

Egyelőre ennyit a nevezetes napokról és pozitív eseményekről, mostanában egyre több kis örömteli apróság történik velem. 🙂 Tombolanyeremény, fagylalt napja, 2 nap öcsémék nélkül, videó a fecskékről… Kis csodák. 🙂 Most már csak egy új munkahely csodáját szeretném átélni. 🙂

Világnapok és más csodák

Május. Természet. Szép!

Egyes művészek (írók, költők, festők és zeneszerzők is) azt mondják, hogy a legszebb hónap a május. Én minden hónapnak meglátom a szépségeit, nem vagyok benne biztos, hogy kiemelnék egy legszebbet, de abban egyetértek a művészekkel, hogy a május tényleg nagyon szép. 🙂 Az itt látható képek több napon készültek, a pünkösdi hosszú hétvégétől máig. Mindegyik kép Veszprémben készült, főleg a mi lakótelepünkön, de vannak képek a Belvárosból, a Barátság-parkból és néhány más helyről is.

Pünkösd hétfőn fényképeztem ezt a kis közösséget. Hányféle növény fut fel a fa törzsére? Mégis jól érzik magukat együtt, békében élnek egymással. És még szépek is együtt. 🙂

De lefényképeztem a lakótelepi rózsakertet is, majdnem szemben ezzel a növénysereglettel.

És jártam kb. 50 méterrel mellette is, a református templom kertjében.

És hol jártam még? Azt inkább megmutatom. (Most először használom a galériában a “Véletlen sorrend” funkciót. Ezt még kétszer megteszem ebben a bejegyzésben.)

A hosszú hétvége után jöttek a hétköznapok, főleg reggel, úton a munkahelyem felé, vagy délután, onnan hazafelé kattintottam néhány képet. És szinte soha nem megyek kétszer ugyanazon az úton a munkahelyemre vagy haza… 🙂

Pünkösd hétfőre már kinyílt a pünkösdi rózsa, de szerdán találtam először olyat, amitől nem választott el kerítés, így le tudtam fényképezni. 🙂

Photo3494.jpg

Kínai császárfát is fényképeztem a lakótelepünkön és a belvárosban is. Szép lila a virága és nagyon a levelei.

De más színeket is fényképeztem, nem csak lilát. Szép az is, amikor egy fa vagy bokor 2 különböző színű változata van egymás mellett…

És ha már a belvárosban dolgozom, lefényképeztem ott is a rózsakertet, nem csak a lakótelepen. 🙂

És a színes rózsák után jöhet egy piros virágú (!) gesztenyefa…

Photo3513

Aztán a többi kis kattintgatásom, út közben… (Véletlen sorrend 2.)

Mai kattintgatásaimból is érdemes ezt-azt bemutatni…

Végre sikerült mozgó állatot is fényképeznem! 😀 Egy galamb, leszállás közben…

Photo3535

Maradjunk még mindig a G betűnél! Őszi éjjel izzik, de tavasszal is szép. Igen, a lakótelepen is él galagonya! (A Berkenye tanösvény része.)

Elmentem a lakótelep melletti Barátság-parkba is. Szeretek ott lenni, mindig megnyugtat. És ott is készítettem néhány fényképet.

A parkból hazafelé is voltak még élményeim.

Katicabogár.

Photo3626

Egy kis rovar a juharfa virágában.

Photo3640

Sövények, ha találkoznak…

Photo3654

A természet mindenhol utat tör. Elég egy kis repedés a járdán.

Photo3671

A kedvenc bokrom a szomszéd ház előtt (többféle bokor összenőve, jó búvóhely sünöknek, madaraknak)

Ki látja a madarat az ágon? 🙂

Photo3679

És ilyen kilátás várt, amikor hazaértem…

És amerre még jártam-keltem a mai napon… (Véletlen sorrend 3.)

Május. Természet. Szép!