Tavaszi gondolatok

 

Sándor napján megszakad a tél.

József napján eltűnik a szél.

Zsákban Benedek,

hoz majd meleget.

Nincs több fázás, boldog, aki él.

Ehhez képest ma délelőtt, Sándor napján készítettem 77 képet a lakótelepünkön és környékén…

Tehát nincs olyan szép tavasz, mit amit ígér a népdal… De figyeljük csak, hogyan folytatódik!

Már közhírré szétdoboltatik:

Minden kislány férjhez adatik.

Szőkék legelébb,

aztán feketék,

végül barnák és a maradék.

Minden kislány férjhez adatik! De ki a férj? Talán Sándor, József, Benedek? Erről írtam egy saját verset valamikor a héten, amikor még csak előrejelezték a mai havat.

Sándor, József, Benedek

Többé már nem melegek.

Megnősültek mind a hárman,

Gyönyörködj a fehér tájban!

Pedig elvileg tavasz van, március közepe, amikor éled a természet. 2 hét múlva húsvét, jövő vasárnap meg áttérünk a nyári időszámításra! Ehhez képest hóemberek állnak a lakótelepen…

És ha már a verseknél tartunk: remélem nem lesz hóakadály szerdán a Veszprém-Budapest vasútvonalon, mert díjkiosztóra hívtak. A múlt héten kb. kedden vagy szerdán csörgött a telefonom, felhívtak a Világítástechnikai Társaságtól, hogy díjazták egy versemet. 🙂 Azt nem árulták el, hogy 1., 2., vagy 3. helyen végeztem, de az már egy siker, hogy benne vagyok az első háromban. 🙂 Egy “Világíts rá” című pályázat keretében a lámpahulladékok szelektív gyűjtését kellett népszerűsíteni. Nem tudom, mennyire publikus a vers a díjkiosztó előtt, de utána felteszem hozzászólásba a verset és az eredményemet. (Valószínűleg csütörtökön, mert szerdán még esti programom is lesz: társasjáték.) Addig is megtekinthető itt a többivel együtt.

Más sikereim is vannak. Az egyik, hogy életemben először határozatlan idejű munkaszerződést kaptam. 🙂 Ott, ahol eddig is voltam. Egyelőre részmunkaidős, de ez később változhat…

A harmadik sikerem nem igazán az enyém, hanem egy csapaté, ahol én is aktív tag vagyok. Meghívták a kis szerdai társasjátékos csapatunkat egy nagy rendezvényre, a helyi turisztikai szezonnyitóra, április 14-én szombaton 10-17 óra között. 🙂 A játékokat mi visszük, asztalunk lesz, és az étkezés is megoldható, mert lesz ott néhány food truck a téren. Addigra talán beszervezek mást is a csapatból, hogy ebédidőben se álljunk le, hanem felváltva ebédeljünk, de ha egyedül leszek, akkor is megoldom valahogy… 🙂 Reméljük, hogy sem szél, sem eső nem lesz aznap (bár eső helyett jobb lenne talán csapadékot írni, mert újabban akár áprilisban is lehet hó), de ezt még nem árulta el nekem a vmeteo

Április 14. amúgy 4 hét múlva lesz, az egyetlen olyan áprilisi hétvégén, amikor nem lesz semmi extra (rövid vagy hosszú hétvége, választás, stb.). Két bejegyzéssel ezelőtt felsoroltam már itt, hogy márciusban és áprilisban majdnem minden hétvégén lesz valami (rövid hétvége, hosszú hétvége, óraátállítás, választás), kivéve a március 3-4. és április 14-15. hétvégéket. Nem csoda, hogy az időjárás is megzavarodik… És éppen erre a két nyugodt hétvégére esik a Társasjáték Délután. 🙂 Jó döntés volt, bár kissé kényszerlépés, mert úgy tudom, hogy április 7-én, a hónap első szombatján más rendezvény is lenne a szokásos helyen, talán ezért került át április második hétvégéjére. Előbb 14-ére, szombatra, majd egy újabb csavarral 15-ére vasárnapra… (Először persze kicsit szomorú voltam miatta, mert a “rendes” időben is 5 hetet kellett volna várni 2 alkalom között, így meg 6 hétre nyúlt a várakozás, de amikor rájöttem, hogy márciusban és áprilisban csak ez a 2 nyugodt hétvége van, akkor már jó döntésnek tartottam.) De ezt az újabb változást és a 15-ei vasárnapi dátumot nem igazán értem, bár jólesik, hogy nem kell választanom a turisztikai szezonnyitó és a Társasjáték Délután között. 🙂 Nem tudom, van-e összefüggés, csak leírom időrendben az eseményeket.

  1. Felkérték a Társasházat a turisztikai szezonnyitóra.
  2. Egyik játékosunk válaszolt, hogy nem szoktunk ilyet, de nem zárkózunk el, és ajánlotta nekik az egyesületet.
  3. A szezonnyitó egyik szervezője közölte, hogy már az egyesületet is megkeresték, ők viszont a saját rendezvényükre hivatkozva lemondták.
  4. Én elvállaltam a Társasház nevében, miután a többiek nem tiltakoztak. Ketten jelezték, hogy nem érnek rá, de ők sem beszéltek le róla. A többi játékosunk nem nyilvánított véleményt.
  5. Egy kicsit reklámoztam itt-ott a Társasház részvételét a szezonnyitón, de még nem annyira, mint néhány nappal előtte fogom, és jeleztem az egyesület Facebook eseményénél is, hogy később megyek, a másik rendezvény után.
  6. Az egyesület megváltoztatta a rendezvénye időpontját, így már nem esik egybe a turisztikai szezonnyitóval.

Erre van 4 elméletem, 3 pozitív, 1 negatív, de mind csak feltételezés. Valószínűleg ezek közül az egyik az időpontváltozás igazi oka. (Feltéve, hogy összefügg a Társasház részvétele a turisztikai szezonnyitón, és az egyesületi rendezvény időpontjának megváltozása, de még ez sem egészen biztos.) Növekvő valószínűség szerinti sorrendben sorolom fel az elméleteket, a legkevésbé valószínűtől a legvalószínűbbig.

  1. Jeleztem, hogy később megyek, erre időpontot változtattak. Fontos nekik, hogy ott legyek a Társasjáték Délutánon! 😀 De így már ott is leszek az elejétől a végéig! 😀
  2. Az egyesület segíteni akar a Társasháznak ott kint a rendezvényen, ők is hoznak játékokat, játékmestereket. 🙂 Ha így lesz, köszönjük nekik! 🙂
  3. Az egyetlen negatív lehetőség. Az egyesület éppen hogy nem segít nekünk, hanem konkurenciát lát bennünk, ezért mégis mennek ők is, nehogy lemaradjanak tőlünk, és ezért még a saját eseményüket is eltolták egy nappal.
  4. A Társasjáték Délután szervezői belátták, hogy mindkét rendezvényre van igény, nem akarják megosztani a város társasjátékosait, és így mindenki el tud menni mindkét rendezvényre. Hozzánk is a szezonnyitóra, és hozzájuk is a Társasjáték Délutánra, ahogy én is teszem. 🙂

Tehát elég rejtélyes ez az időpont-változás, de én örülök neki. 🙂

De van még másik rejtély is, aminek nem örülök. Nem közösségi, hanem családi ügy. Apám hagyatéki ügye. November 6-ától húzódik. Ismerősöknél kb. 1 vagy 2 héttel előbb volt egy haláleset, de az ő ügyük már januárban elintéződött. A miénk miért nem? 4 és fél hónap már erős túlzás, főleg úgy, hogy igazán nagy vagyona sem volt… Nem számítok semmi különösre, kb. tudom, mije volt, és sejthető, hogy kik örökölnek, de jó lenne már biztosat tudni. A bizonytalanság mindig rossz, még a biztos rossznál is rosszabb.

És mi vár még rám mostanában?

  • Március 21, szerda: díjkiosztó! 🙂 Utána este társasjáték. 🙂
  • Március 25, vasárnap: óraátállítás. Hajnali 2-ről 3-ra állítjuk előre. Megkezdődik a nyári időszámítás. 🙂 Remélem, addigra már nem lesz hó! 😀
  • Március 28-án várhatóan az Új Nemzedékben lesz a társasjáték. 🙂
  • Március 30-április 2.: 4 napos húsvéti hosszú hétvége nagypéntektől húsvét hétfőig. 🙂 Nagypéntek idén lett munkaszüneti nap. Tetszik, hogy eggyel több pihenőnap van, de nem tetszik ez a vallásos irány…

Ennyit a márciusban várható eseményekről. Áprilisban is lesz szerdai társasjáték (várhatóan április 4., 11., 18., 25., de ebből még nem tudom, melyik a szokásos helyünkön és melyik az Új Nemzedékben), de lesznek más események is.

  • Április 1-2. Húsvét.
  • Április 8., választás. Sok sikert kívánok a kormányzáshoz a győztesnek, bárki is lesz az, és remélem, hogy 4 év múlva is elégedettek leszünk vele. Természetesen elmegyek szavazni, de nem értek egyet a titkos szavazással. Miért nem?
    • Titkos szavazáson sokkal könnyebb manipulálni a végeredményt. Tegyük fel, hogy szavazok valakire, és valamilyen hiba vagy csalás folytán azt állapítja meg a bizottság, hogy az illető nem kapott szavazatot. Hogyan bizonyítsam, hogy igenis kapott, mert rá szavaztam? Titkos szavazás esetén sehogy. De nyílt szavazásnál, ha mindenki hangosan bemondaná a bizottságnak, hogy kire szavaz, lenne tanúm. A mögöttem sorban álló emberek, akik hallották, hogy kire szavaztam. Tehát nehezebb lenne csalni, ettől tisztább és demokratikusabb lenne a rendszer. (Amúgy az összes elterjedt csalási módszer, pl. láncszavazás, stb. éppen a választás titkosságát használja ki!)
    • A szavazatokat is könnyebb lenne megszámolni: hallják a bizottság tagjai a szavazatot, és egyből strigulázhatják is. Elrontani is nehezebb lenne a számolást.
    • A jelölteknek is jobb lenne, mert tudnák, hogy kire számíthatnak.
    • És talán vállalhatóbb vezetőink is lennének, ha vállalnánk egymás előtt a véleményünket.
  • Április 10., kedd: testvérem névnapja. Majd kitalálok neki valami kreatív ajándékot! 😀
  • Április 13. péntek. Ezt a napot sokan várják, én is mindig megfigyelem, de legtöbbször nem szerencsésebb vagy szerencsétlenebb, mint a többi. Vajon idén áprilisban mennyire lesz szerencsés ez a nap?
  • Április 14., szombat: turisztikai szezonnyitó, már kb. sejtem, milyen társasjátékokat vigyek. 🙂 Hiányzik már a játékmester szerep, de az egyesületben már nem vállalnám, ameddig fennáll az a rendszer, ami ellen másfél éve tiltakoztam. Mi az, hogy a játékmester nem vehet ki önállóan játékot, hanem külön, egyesével kérni kell? Állítólag ezt azért vezették be, hogy ne vesszen el tartozék a játékokból. De tartozék csak akkor veszhet el, amikor már nyitva a doboz, tehát amikor már a játékmesternél van a játék, attól teljesen függetlenül, hogy hogyan került hozzá. Tehát ez a módszer erre nem jó, viszont elég megalázó a játékmestereknek. Ezért léptem ki másfél éve az egyesületből.
  • Április 15., vasárnap: Társasjáték Délután. 🙂 Játszani jó az egyesülettel, de tagnak és önkéntesnek már nem lépnék be…
  • Április 21-22. rövid hétvége, 21-ét le kell dolgozni április 30., hétfő helyett, mert május 1. kedd lesz.
  • Április 29-május 1.: 4 napos hosszú hétvége szombattól keddig. Akkor már biztos jó idő lesz. 🙂 Valamikor a rövid és a hosszú hétvége között, április 25. körül várhatók a fecskék is a környékünkre. 🙂 A lépcsőházunk ablakaiban is van néhány fecskefészek. 🙂

És remélem, hogy a felsorolt dátumok közül valamelyik a tavasz kezdetét is jelzi, minél hamarabb, annál jobb! 🙂 A hó meg várjon a sorára decemberig!

Reklámok
Tavaszi gondolatok

Tavaszi olvadás

Ezen a héten már javul az idő. Elkezdődött a tavaszi olvadás. Éppen ideje volt. 🙂 Február végén az a néhány havas nap, majd a szibériai hideg szerintem sok embert ért váratlanul. Már nem is számítottunk igazi télre. De aztán mégis jött a tavasz. 🙂 A múlt héten még -15 fok volt, most hétvégén meg akár +15 fölé is melegedhet a levegő. 🙂 És az olvadás képeken is látható…

Kb. 17 óra körül, egy kicsivel utána indultam el itthonról, és valamivel több, mint 1 órát bolyongtam és fényképeztem a környéken. A végén már a felhőket és a lemenő napot is megörökítettem. De a tavaszodó rügyekről, virágokról is készült kép.

A tavasz másban is olvadást hozott. Társasjátékos téren is: január és február után most először végre felismert arcról a beléptető ember, hogy már voltam az egyesületben, a nagy Társasjáték Délutánon. (Még egyet sem hagytam ki.) 🙂 Áprilisban már a tombolán is megtörhetne a jég… Jó lenne már egy kis nyeremény, már hónapok óta nem nyertem. (De összességében nem panaszkodhatok, több játékot is nyertem már a tombolán. Tavaly áprilisban egyszerre kettőt is! 🙂 ) És a kis szerdai csapatunkat is kezdik felfedezni mások. A veszprémi fiatalok értelmes időtöltéséért dolgozó Új Nemzedék Központ is meghívott minket március 14-ére, jövő szerdára. És ha már 14-e, akkor áprilisban is lesz társasjáték 14-én. Vagy a nagy esemény, kivételesen nem az első, hanem a második szombaton, vagy a turisztikai szezonnyitó, ahová meghívták a kis csapatunkat.

Családi ügyekben is kezd valami elindulni, a hagyatékkal kapcsolatban. Már úgy néz ki, hogy intéződik az ügy, de még nincs konkrét fejlemény…

A munkahelyemről sincs semmi biztos és konkrét dolog, de ott is alakul már valami…

Szépen lassan mindenhol megtörik a jég, és minden elkezd fejlődni, növekedni. 🙂

De amúgy nem csoda, hogy ilyen szeszélyes mostanában az időjárás. Hiszen a naptárt is jól megkevertük márciusban. Így alakulnak a hétvégék:

  1. Március 3-4. Nem volt semmi rendkívüli esemény, normál szombat és vasárnap, még a Társasjáték Délután is megvolt a hónap első szombatján. 🙂
  2. Március 10-11. Hivatalosan 10. szombat munkanap, 16. péntek helyett (az én munkahelyemen mindenki szabadságot kapott, ami nagyon jó).
  3. Március 17-18. Pontosabban: 15-18., mert csütörtök nemzeti ünnep, ezért 4 napos hétvége lesz. A pénteket áthelyezik holnapra.
  4. Március 24-25. Vasárnap hajnali óraátállítás. 25-én vasárnap egy órával előre tekerjük az órát, hivatalosan hajnali 2-ről 3-ra.
  5. Március 31. – április 1. Ez is hosszabb: az elején és a végén is van +1 nap. Március 30. nagypéntek, idén először munkaszünet nap, aztán 31. szombat, majd április 1. húsvét vasárnap, április 2. húsvét hétfő. Ez is 4 napos hétvége lesz.  Amúgy ezzel kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Örülök az eggyel több munkaszüneti napnak, de nem tetszik ez a vallásos irány, ami felé visznek ezek a döntések. Szerintem a 21. században már nincs helye a vallásnak. (Az agymosásnak 4 fajtája van: politika, vallás, pszichológia, marketing. Ha jól működne a világ, akkor egyik sem létezne.)

De hasonlóan alakul az április is.

  1. Március 30-31., április 1-2. Erről már volt szó, húsvéti 4 napos hét vége. És abból, hogy április 1. vasárnap, az is következik, hogy április 13. péntek! 🙂
  2. Április 7-8. Ez normál 2 napos hétvége lesz, de vasárnap választás…
  3. Április 14-15. Ez is egy normál hétvége, Társasjáték Délutánnal, kivételesen a hónap második szombatján.
  4. Április 21-22. Rövid hétvége, szombati munkanappal. Áthelyezve április 30. hétfőről.
  5. Április 28-29. Ez is 4 napos hosszú hétvége. Április 28. szombat, április 29. vasárnap, majd április 30. hétfő munkaszüneti nap (a munkanap áthelyezve 21-ére, szombatra), és május 1. kedd a munka ünnepe, ami ironikus módon munkaszüneti nap. 🙂

Elég nehéz követni ezeket a hétvégéket, szinte mindig történik valami… De hát úgy szép az élet, ha zajlik. Mint az olvadó jég tavasszal. 🙂

Tavaszi olvadás