Fenntarthatósági napok

Ma és holnap, a holnapi Föld Napja alkalmából fenntarthatósági napokat szervez a város. Természetesen az egyik legszebb, természetközeli rendezvényhelyszínen, ahol vannak sziklák erdővel, és közpark tóval. A Kolostorok és Kertek rendezvényhelyszínen (vagy ahogy a városunk őslakói ismerik: a volt vidámpark területén).

Volt ingyenes buszjárat a helyszínre, mégpedig egy körjárat. Felment a Völgyhídra, onnan a színházhoz, az egyetemi városrészre, Cholnoky lakótelepre, onnan át a Haszkovóra, a Jutasi útra (a laktanyától felfelé), majd a belvárosba, ahol láttam a nagy kettős körforgalom építését, aztán megint a színház, Völgyhíd és a Betekints-völgy bejárata következett. Természetesen kihasználtam az óránként induló buszt, és kora délután kilátogattam a 14 órás járattal a Séd völgyének legszebb részére. (Ezt azért tudtam megtenni, mert igaz, hogy a mai nap munkanap volt, de mindenkit szabadságra küldtek a munkahelyemen. 🙂 ) A busz is szép volt, valamivel újabb, modernebb, mint a veszprémiek, és nem is helyi busz, hanem BKK járat. Természetesen készült róla néhány kép. (Most csak az odaúton készült képeket mutatom, majd lesz a visszaútról is, ugyanazzal a busszal és sofőrrel.)

Aztán elindultam a rendezvény felé. Már az odaútról is készítettem fényképeket. Szép ott a patakpart. A sziklákat csak óvatosan fényképeztem, hogy ne legyenek rajta a szinte mindig ott gyakorló sziklamászók. És a játszótérnek is csak azok a részei vannak a képen, ahol éppen nem volt senki, de jól felismerhető, hogy az a népmesei játszótér, ami szerintem az utóbbi évek egyik legjobb kezdeményezése a városban.

Megérkeztem a helyszín bejáratához. Sajnos nem tudtam úgy fényképezni, hogy ne látsszon a gyerek a képen, mert mindig körbe-körbe tekert, mindig másik bejáraton be és ki… De fényképeztem egy kicsit a környéket, még a tavat is, ahová minden évszakban szívesen megyek ki, főleg áprilistól októberig, amikor nagyobb az élet a tóban, mint máskor. 🙂

A rendezvényen kis faházakban voltak a résztvevők, nem volt túl sok faház, és nem is derült ki mindegyikről, hogy mi folyik benne. Konkrétan akkor derült volna ki, ha odaléptem volna, közelről megnézni, de annyira közel, hogy akkor már megkérdezték volna tőlem, mit szeretnék. Én meg egy kicsit szégyellem azt válaszolni, hogy csak megnézném, mi van itt. (Boltban sem szeretem, ha még nem tudom, mit akarok, de már kérdeznek. Akkor szoktam azt mondani, hogy csak körülnézek, és gyorsan menekülök a boltból. Ahonnét a leginkább kell menekülni: a belvárosi üzletházban, talán az 1. emeleten vagy egy ajándékbolt, amit egy nagyon ragadós kb. negyvenvalahány éves nő vezet. Nála nem lehet békésen körülnézni, egyből letámad és kérdez. De vannak még más hasonló helyek is, csak nem ennyire ilyenek. Amúgy egy bolti eladónak összesen 1 dolgot kell tudni, a termékek helyén és árán kívül: észrevenni, hogy őt nézem, vagy az árut. Ha az árut, akkor még nem tudom, mit szeretnék, vagy tudom, de önállóan szeretném megtalálni, esetleg már megtaláltam, csak az árát, minőségét és más tulajdonságait nézem. Ilyenkor nem szabad kérdezéssel zavarni. De ha őt nézem, akkor segítséget várok, Ilyenkor igenis kérdezze meg, hogy mit segíthet, az a dolga! De a boltok 95%-ában vagy letámadnak rögtön, hogy mit keresek, ez kb. 20-25% a 95-ből, vagy nem is veszik észre, hogy segítséget kérek, mert az eladó vagy pakol, vagy beszélget, ez kb. a maradék 70-75%, és csak 5 % vagy talán még kevesebb az, ahol tudják ezt a fontos szabályt, figyelni kell; hogy őt nézem vagy az árut.) Ha csak odaálltam a faházak elé, akkor legfeljebb azt láttam, hogy kik vannak ott, de a kínálatukat nem igazán. Ezért a legtöbb faház előtt csak elsétáltam anélkül, hogy bármit tettem volna ott. De volt néhány faház, ahol kitettek ezt-azt, és megnéztem, lefényképeztem. Pl. a városi hulladékos cégnél a gumiabroncsba ültetett virágokat, vagy a város egyik legnagyobb cégénél egy Trabantot. 🙂 Nem is tudtam, hogy van még Trabant… De a szervezők által dísznek kitett kerékpárok sem maradtak le a fényképekről…

Közben, amint látható, a tavat is fényképezgettem, mert mindig szép. 🙂 Most is vannak már benne halak, békák, teknősök, vízi rovarok. 🙂 És sokkal többet néztem a tavat, mint ahány kép készült róla! 🙂 A rendezvény körbejárásának végén találkoztam a zöld szervezettel, ahol annak idején tag voltam. Velük nem is lett volna baj, csak az elnök asszony is kint volt, és éppen felém nézett… 😦 Nem sikerült észrevétlenül elmenni mellette, mert amikor észrevettem, akkor ő is észrevett, még azt is látta (és hangosan kommentálta az ott lévő segítőjének), hogy visszaléptem… Csak sajnos egy egyenes út volt, sem elágazás, sem más menekülési útvonal, ezért el kellett mennem előtte. de úgy tettem, mintha nem is venném észre. Pedig ha ő nem lett volna kint, akkor talán az ő faházuk jobban érdekelt volna, mint a többieké. Persze sejtettem, hogy kint lesz, de reméltem, hogy legalább nem néz felém, vagy valahogy el tudom kerülni őt. Nem sikerült. 😦

Kifelé még tettem egy kis kört a tó körül. Befelé úgy mentem, hogy be a hídon, aztán onnan előre, át a túlpartra (annak a partnak a végén voltak a zöldek), és vissza a hídhoz, majd megint végi a hídon, aztán jobbra, kifelé a kis játszótéren keresztül, ki a kis kapun (ami régen a vidámpark kapuja volt, és ahol nem tudtam lehagyni a gyereket a fényképről) és végig az úton, a Séd partján egészen a Betekints-völgy elejéig és még tovább.

Ez után átmentem a Völgyhíd alatt, lefényképeztem a hidat, a helyi védettségű Sintér-dombot, messziről a Várat, és megközelítettem a város legjobb fagyizóját, ahol mindig a legolcsóbb a fagyi (de már ott is 220 Ft), a legnagyobb gombócot adják (nem 4, hanem 5 dekásat), és még finom is. Amilyen pici a hely, olyan finom a fagyi, és mindig vannak különleges ízek. Én most narancsos kókuszt kértem, és mindenmentes vaníliát vadeperrel, de gondolkoztam a bodzás joghurton, az ibolyán, a szilvás étcsokin, és a lila káposztás tormakrém fagyin is. Utóbbit szívesen megkóstoltam volna, csak nem igazán illik össze az édes fagyikkal, más sós fagyi meg most nem volt, amit kérhettem volna mellé. Pedig szokott lenni sós karamell, meg valamilyen kapros-túrós is (ha jól emlékszem, mindkettőt ettem tavaly). De biztos lesz még lehetőségem megkóstolni a lila káposztás tormakrémet. 🙂 Nagyon izgalmas íze lehet. 🙂

Ez után visszamentem a Betekints-völgy bejáratához, kényelmesen fagyizgatva, mert még bőven volt időm 16:00-ig, a busz indulásáig. Az egy órával korábbit nem értem volna el, de ezt igen. Aztán lefényképeztem a megállóban a buszt, majd a Betekints-völgy bejáratától elindultam egy kicsit az állatkert felé, de nem mentem el messzire, ott is lefényképeztem a sziklák növényvilágát (szép ilyenkor tavasszal, és öröm látni, hogy mekkora élet van még a sziklákon is), majd egyszer a buszt belülről gyorsan az indulás előtt (csak hogy megmutassam az üléshuzat mintáját), és ezzel véget is ért a fenntarthatósági napi kirándulás. (A virágokról egyik-másik kép nem a legjobb, de nem töröltem egyet sem, mert nem akartam egyetlen fajtát sem lehagyni a fényképekről.)

A buszról leszállva pedig, mivel még holnapra is lesz programom (ezúttal a családdal megyünk a fenntarthatósági napokra), ma tudtam csak megvalósítani a hétvégi titkos tervemet. Lefényképeztem a lakótelep rózsaszín virágú fáit. 🙂 Igyekeztem minél többet. Az esetleg kimaradt fáktól ezúton is elnézést kérek. 🙂 Ha esetleg egy-két lila is közé keveredett, az azért van, mert egyes fák szeretnek olyan színben virágozni, amiről nehéz eldönteni, hogy lila vagy rózsaszín. 🙂 A vége felé az egyik fa alatt olyasmit is fényképeztem, ami sem nem rózsaszín, se nem fa, de szép. 🙂 Kár lett volna kihagyni!

Ennyi volt a hétvégi élménybeszámolóm, engem feltöltött ez a nap. 🙂

Fenntarthatósági napok