Szeptemberi élmények

Utoljára kb. 3 hete jelentkeztem, azóta nagyjából eltelt a szeptember.

A hónap főleg a fürdőszoba- és erkélyfelújításról szólt. Csempézés, új fürdőkád, mosdó, stb. erkély járólapozás. 6-án csütörtökön kezdődött a régi csempe leszedésével, majd 7-én pénteken megjött az új kád. Utána a következő héten (szeptember 10-től) a nagymamámhoz jártunk át tisztálkodni, egészen csütörtökig. Csütörtökön WC sem volt (az külön helyiség nálunk a panelban, de ott is volt csempézés, új szerelvények, stb.), ezért ott is aludtunk a nagymamánál 1 éjszakát. Pénteken viszont már használni is lehetett az új kádat. Azon a héten egy másik szerelő a fűtést is megszerelte nálunk. Ekkor már majdnem kész volt minden, de utána nagyon lelassultak az utolsó simítások. 17-én hétfőn és másnap, kedden kicsi, száradós munkák voltak (Xiloplaszt, stb.) csütörtökön jött a villanyszerelő a fürdőbe, már lett fény, 21-én pénteken meg betették volna az utolsó hiányzó szerelvényeket is, de ez nem sikerült. Családi problémái voltak a szerelőnek, ezért péntek helyett előbb szombatot ígért, végül hétfőn ért ide, de akkor nem volt nála kampó a törölközőtartót feltenni, így csak tegnapelőtt, 27-én, csütörtökön végzett (kedden és szerdán nem járt nálunk, hétfő után csütörtökön jött legközelebb). De legalább szép lett a fürdőszoba. Tegnap fényképeztem, sajnos csak villanyfényben, nem természetesben, mert ez már estefelé volt, munka után, de az erkélyről is van kép. Egy kép a fürdőszobáról, egy kép az erkély járólapjáról.

De voltak még más izgalmak is az elmúlt 3 héten.

16-án, kivételesen vasárnap Társasjáték Délután volt, megint. 8 játékkal is játszottam, ebből 2 olyan új volt, hogy még ki sem adták, októberben jelennek meg, de tényleg jó játékok. 🙂 A tombolán nem nyertem, pedig játszottam a “szerencsehozó” játékmesterrel is. Mindegy, majd legközelebb… 🙂 És mikor lesz az a legközelebb? Novemberben. Októberben nem lesz esemény, a novemberi és decemberi rendezvényeket pedig a társasjáték piaccal is összekötik. Én is szeretnék majd a piacon árulni is, vásárolni is (pl. ezt a 2 új játékot + a tavalyit, amit 1 évig nem sikerült megnyerni tombolán), meg játszani is. Még nem tudom, hogy jön ez össze, majd meglátjuk… De biztos megoldható, hogy a játékosok (és a játékmesterek is) árulhassanak a piacon is és részt vehessenek teljes értékűen a Társasjáték Délutánon is. Kíváncsi leszek, hogyan oldják meg… 🙂

17-én hétfőn viszont ennél kellemetlenebb élményem volt, értesített az ügyvédnő, hogy ő már kapott levelet a közjegyzőtől. Én még azóta sem, úgy látszik, csak őt értesítik, nem az érintetteket… Október 8-án hétfőn lesz a második hagyatéki tárgyalás. Ha ott sem sikerül megegyezni egy bizonyos személy követeléseiről (“élettársi vagyonközösség” miatt részesedés a lakásból, ápolási díj, stb.), akkor megyünk a bíróságra. Apám már majdnem egy éve meghalt, november 6-án lesz az évforduló, jó lenne már ezt minél előbb lezárni. Feltéve, ha a másik oldal is így gondolja, de ebben sajnos nem vagyok biztos, nem hinném, hogy a gyors megegyezés lenne a hölgy érdeke…

De a hónap végén más kellemetlenség is ért, mert az időjárás is érdekesen alakult. “Elpusztult a nyár” című bejegyzésem után még visszajött a jó idő, de 22-én szombaton eső, lehűlés, hétfőn ugyanez széllel, és megjött az ősz. Éjszakára 5 fokra hűl, nappal 15-20-ra melegszik. Nem csoda, hogy 24-én hétfőn vettem magamnak akciós kabátot az A betűs áruházban… (A négybetűsben, mert a madaras nincs nálunk.) Nem téli még, hanem csak kis vékony tavaszi, újabban abban megyek dolgozni reggel. Aztán délutánonként már nem kell, elég a pulóver is. 🙂 De amúgy nincs nagyon rossz idő, csak hirtelen jött ez a lehűlés, és nagy a napi hőingás. De legalább kezdenek színesedni a levelek. 🙂 Teszek majd fel képeket, ha majd valamikor nemsokára elmegyek a friss, száraz őszi avarban sétálni. 🙂

Kedden moziban voltam anyámmal, megnéztünk egy filmet (a nyáron, önkéntességért kapott páros mozijegyemmel). 🙂 Decemberig volt érvényes a jegy, de most volt jó film, hát megnéztük. Egy vicces titkosügynökös film (mint kiderült, már a 3. rész, az elsőt láttuk, de csak tévében, a második viszont kimaradt nekünk valamiért) a főszerepben egy kiváló brit színésszel, akinek a legismertebb szerepében babot jelent a neve, az igazi nevét pedig rovarról és atkáról lehet megjegyezni. (Az atka is ízeltlábú, de nem rovar, hanem pókféle, 8 lába van. Atka a kullancs is, és a háziporatka is.) Mindig nagyon érdekes helyzetekbe keveredett a titkosügynök, mindig valamilyen nagy felfordulást csinált, semmi sem úgy sikerült, ahogy tervezte, de a végén éppen ezért sikerült megoldania az ügyet. 🙂 Ettől jó ez a film, hogy nagyon rokonszenves a főszereplő: kicsit ügyetlen, de nagyon ötletesen és egyedien gondolkozik, és persze a megvalósításba mindig hiba csúszik, amitől igazán vicces lesz a helyzet, de a végén mégis sikert ér el és megmenti a világot. 🙂 Egy kicsit talán magamat is látom benne…

Szerdán 38 éves lettem. Ez nem sok, de nem is kevés, de még mindig jobb, mintha fordítva lenne! 😀 De a születésnapokat, az ünneplést, ajándékozást mindig szeretem, akár nekem van születésnapom, akár mást ünnepelhetek. 🙂 Különben is: “A születésnap nagyon egészséges. Minél több van belőle, annál tovább élsz!” 😀

A nagy születésnapi ünneplés viszont hétvégén lesz, vasárnap a nagymamámnál, anyámmal, öcsémmel és a nagymamával, valószínűleg tortával. 🙂 A hétvégén amúgy búcsú és kirakodóvásár is van a városban, jó lenne megnézni. A következő hétvégén (október 6-7) kihasználjuk az ingyenes könyvtári beiratkozást, majd 8-án hétfőn hagyatéki tárgyalás lesz. De lesz kellemesebb program is: 3 szerdai társasjáték. Október 3, 10, 17. 🙂 És ha már a hétvégéket emlegettem: a sok ünnep jól megkeveri az október-november-decemberi hétvégéket… Hogy jobban áttekinthető legyen, a szombati munkanapokat kékkel, az ünnepi hosszú hétvégéket pirossal jeleztem. Így alakulnak:

  • Október 6-7: normál hétvége.
  • Október 13: szombati munkanap!
  • Október 20-23: hosszú hétvége. (Október 23. kedd, 22-ét, hétfőt kell előre ledolgozni 13-án szombaton.)
  • Október 27-28: normál hétvége.
  • November 1-4: hosszú hétvége. (November 1. csütörtök, 2-át, pénteket kell majd utólag ledolgozni 10-én szombaton.)
  • November 10: szombati munkanap!
  • November 17-18: normál hétvége.
  • November 24-25: normál hétvége.
  • December 1: szombati munkanap!
  • December 8-9 normál hétvége.
  • December 15: szombati munkanap!
  • December 22-26: hosszú hétvége. (December 25-26. karácsony kedd és szerda, 24-ét hétfőt kell előre ledolgozni 1-jén szombaton.)
  • December 29-január 1: hosszú hétvége. (Január 1. kedd, december 31-ét hétfőt kell előre ledolgozni 15-én szombaton.)

Nem is olyan egyszerű, ugye? De azt is megnézném, aki december 28-29-én csütörtök-pénteken bemegy dolgozni… Szerintem kevés ilyen ember lesz (olyan munkakörökben, akik hétfőtől péntekig dolgoznak). December 22-étől nagyjából megáll majd az élet január 2-áig.

Az én életem viszont nem áll meg, és még a blogom is folytatódik, amíg be nem telik képekkel. Még egy bejegyzést megírok itt, egy október 6-ai eseményről, még az esemény előtt, meg lesz itt még egy bejegyzés színes őszi levelekről és bogyókról is (remélem csak annyi képpel, amennyi belefér), aztán október 8-án hétfőn, ennek a blognak a 3. születésnapján valószínűleg egy új blogot indítok. Még nem is biztos, hogy WordPress lesz, majd kitalálom. 🙂

Reklámok
Szeptemberi élmények

Húsvét hétfő

Jól eltelt a hosszú hétvége.. Lényegében nem csináltam semmit, de nem is kellett csinálnom semmit. Elvoltam itthon a könyvtári könyveimmel, rejtvényújsággal, mindennap több menet társasjátékot játszottunk a családdal, és persze amikor éppen sütött a nap, akkor igyekeztem minél többet kint lenni és fényképezni. 🙂

Húsvétkor már alig van kit meglocsolni, de azért költöttem egy locsolóverset. Nem olyan kitűnő, mint ezek, a mai magyar irodalom legnagyobb alakjának alkotásai, de azért talán vállalható. 🙂

Húsvéti nyúl tojást tojik,

Locsoláskor kölni folyik.

Ha menekülsz, nem bújsz elő,

Locsoljon téged az eső!

Ma is készült néhány fénykép.

Először is: mandulavirágzás a lakótelepen. Ugyanannak a háznak az egyik oldalán:

És a másik oldalon:

Aztán átmentem az egyik kedvenc helyemre, ahol sokat fényképezem a természetet, a BMX pálya melletti kutyasétáltató dombra. Még mindig nem olyan virágos, mint március végén szokott lenni, pedig már április eleje van, de már nincs sok hátra, hogy olyan legyen. 🙂

Ilyennek kellene lenni:

Photo10365

És egy kis részen már alakul:

Photo10366

Közelről a sok kék fürtös gyöngyike is látszik, messzebbről inkább csak a sárgák. Sárga virágból többféle van ott, pl. a tavaszi hérics.

Az a kék virág még nem nyílik, ami kb. a tavaszi hériccsel együtt virágzik ezen a dombon.

De van helyette a dombon csiga, kisebb is, nagyobb is.

És vannak érdekes, szőrös fekete hernyók is. Remélem, lepke lesz belőlük… 🙂 (És remélem, nem gyapjaslepke. Nem szeretném újra átélni a 2004-2005-ös inváziót… De biztos nem az, mert a gyapjaslepke hernyója fákon élt, ezek meg a fűben voltak.)

És már vannak más rovarok is, nem csak lepkék. Sőt, már beporzást is láttam!

És még néhány kép erről a helyről összegyűjtve…

Ezek után elindultam a kedvenc rózsaszín virágú fáimhoz. Kíváncsi voltam, fejlődtek-e a rügyek, és látszik-e már, hogy kb. 1 hét múlva virágozniuk “kell” (az utóbbi néhány évben, amióta figyelem őket, április 10 körül kezdtek virágozni, plusz-mínusz 2 nap). De előtte még észrevettem egy kisebb fát. Nagyon feltűnőek voltak a piros ágai és rügyei, ezért őt is lefényképeztem. 🙂

És íme a rózsaszín virágú fák…

Aztán elindultam és mentem. Nagyjából véletlenszerű útvonalon a lakótelepen. Nem csak a dombon van beporzás, máshol is megjelentek a rovarok a növényeken…

Photo10435

Láttam galambot és tojást is. Nem egymás mellett, néhány száz méterre egymástól. A múltkori tojás sincs már meg, ez a mai kb. 5 méterre van annak a helyétől.

És már rügyeznek a fák, bokrok. A legkisebb kedvenc fám is rügyezik a lakótelepen.

És a többi mai kép a lakótelepről, virágokról és rügyekről.

Ez után még medvehagymaszedés is belefért a napba, nem is olyan nagyon messze, talán csak 10 km-re egy titkos helyen, de ott nem egyedül voltam, ezért nincsen róla fénykép. De ilyenkor az egész Bakonyban medvehagyma az aljnövényzet. Március végén és április elején (kb. március 20-tól április 10-ig) érdemes szedni a levelét. Sokan összekeverik a mérgező gyöngyviráglevéllel, de én nem. Egyszerű, csak meg kell szagolni. A medvehagymának fokhagymaszaga van, a gyöngyviráglevélnek nincs.

És mit tervezek erre a hétre? Még nem tudom pontosan, de lesz egy laza, négynapos munkahét, szerdán lesz megint társasjáték, de még nem tudjuk pontosan, hol, mert a szokásos helyünkre nem biztos, hogy bemehetünk, keresünk helyette másikat erre az egy alkalomra. Vagy azt a helyet, ahol a “konkurencia” is játszik, vagy ha ott nem, akkor oda megyünk, ahol kezdtük az egészet. Hétvégére még nincs tervem, csak annyi, hogy megyek vasárnap szavazni, de szombaton meg könyvtárba kellene menni, visszavinni a régi könyveimet. Más tervem még nincs a hétre, de talán ennyi elég is. És az is biztos, hogy megnézem néhányszor, kivirágzott-e a BMX pálya mellett az a kis domb, nyílik-e már az a kék virág, ami csak azon a kis helyen virágzik, és a kedvenc rózsaszín virágú fáim virágoznak-e. Ha meglátom ezeket a szépségeket, biztos lesz róluk fénykép is. 🙂

Áprilisban további tervek: 10-én, jövő kedden testvérem névnapja, ajándékot kell szerezni 9-én hétfőn munka után a Plázában vagy a T betűs boltban… 14-15-én nagy társasjátékos hétvége (14-én a turisztikai szezonnyitón lesz a kis szerdai csapatunk, 15-én meg az egyesületben lesz a nagy társasjáték, amire minden hónapban megyek), 21-22-én rövid hétvége (21-én szombaton dolgozzuk le az április 30-ai hétfőt), majd jön a 4 napos hétvége (április 28-29-30. szombat-vasárnap-hétfő, és május 1. kedd). Remélem, hogy jó idő lesz legalább a 14-15-ei hétvégén és a hónapzáró május 1-jei hosszú hétvégén. És talán a hosszú hétvégére a kedvenc fagyizóm is kinyit már (a Várból a Völgyhíd felőli oldalon levezető lépcsőn). Várom már az olyan jó időt, hogy érdemes legyen kinyitni… 🙂

Húsvét hétfő

Vállalkozási tervek

Ki tudja, mik ezek?

Társasjátékok! Ez a 10 van meg nekem itthon. Ezeket vinném ügyfélhez játszani. Hogyan is működne?

Megbeszéljük, hogy én menjek a megrendelőhöz, vagy ő jön hozzám. Játszhatunk az én játékaimmal is, meg az övével is. (Utóbbi esetben előre megbeszéljük, mivel, hogy át tudjam nézni a szabályt, ha még nem ismerem.)

Minden megkezdett óráért kérnék valamennyi pénzt. És külön egy bizonyos összeget a szabálymagyarázatért is. Főleg itt, Veszprémben vállalnék megbízást, de útiköltség-térítésért az ország bármely pontjára mennék (tömegközlekedéssel, mert mással nem tudok).

Hamarosan beindítom, már biztos, hogy még októberben. Érdekelne valakit egy ilyen szolgáltatás? Az igényfelmérő kérdőívet itt lehet kitölteni: http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/899146035/

Vállalkozási tervek

A 2015-ös menü

xmastag

Ezt soha nem én állítom össze, ezért nem tudok itt recepteket közzétenni, de még ha tudnám pontosan, mi lesz, akkor sem tudnám semminek a receptjét. Itt is leírtam már, miért.

A 24-ei program mindig bonyolult. 23-án este vagy 24-én reggel feldíszítem a fát. Ebéd apámnál (ő már nem lakik nálunk a szüleim válása óta), ő főzi a halászlét, mert neki van néhány ismerőse, akik fognak néha halat. 12-16 óráig ebéd és fa díszítés nála, meg egy kis ajándékozás, majd át anyai nagymamámhoz, ott is egy kis ajándékozás, meg vacsora, majd haza, és este a fa alatt nagy ajándékozás. Aztán 25-26-27-én is ebéd a nagymamánál.

A halászlé biztos 24-én délben, meg hallottam híreket, hogy a hosszú hétvégén lesz a nagymamánál talán kakaspörkölt is egyszer, egyszer meg talán töltött káposzta is, de nem tudom, melyik lesz 24-én este. És biztosan süteményt is süt majd valamikor, talán többször is az egész hétvége alatt, de ez mindig meglepetés. 😀

Kb. ennyit tudok előre, ha én készíteném vagy rendelném, akkor biztos tudnék még mást is. De nem vagyok válogatós és szeretem a meglepetéseket. Akármi lesz, biztos finom lesz! 😀

A 2015-ös menü