Fenntarthatósági napok

Ma és holnap, a holnapi Föld Napja alkalmából fenntarthatósági napokat szervez a város. Természetesen az egyik legszebb, természetközeli rendezvényhelyszínen, ahol vannak sziklák erdővel, és közpark tóval. A Kolostorok és Kertek rendezvényhelyszínen (vagy ahogy a városunk őslakói ismerik: a volt vidámpark területén).

Volt ingyenes buszjárat a helyszínre, mégpedig egy körjárat. Felment a Völgyhídra, onnan a színházhoz, az egyetemi városrészre, Cholnoky lakótelepre, onnan át a Haszkovóra, a Jutasi útra (a laktanyától felfelé), majd a belvárosba, ahol láttam a nagy kettős körforgalom építését, aztán megint a színház, Völgyhíd és a Betekints-völgy bejárata következett. Természetesen kihasználtam az óránként induló buszt, és kora délután kilátogattam a 14 órás járattal a Séd völgyének legszebb részére. (Ezt azért tudtam megtenni, mert igaz, hogy a mai nap munkanap volt, de mindenkit szabadságra küldtek a munkahelyemen. 🙂 ) A busz is szép volt, valamivel újabb, modernebb, mint a veszprémiek, és nem is helyi busz, hanem BKK járat. Természetesen készült róla néhány kép. (Most csak az odaúton készült képeket mutatom, majd lesz a visszaútról is, ugyanazzal a busszal és sofőrrel.)

Aztán elindultam a rendezvény felé. Már az odaútról is készítettem fényképeket. Szép ott a patakpart. A sziklákat csak óvatosan fényképeztem, hogy ne legyenek rajta a szinte mindig ott gyakorló sziklamászók. És a játszótérnek is csak azok a részei vannak a képen, ahol éppen nem volt senki, de jól felismerhető, hogy az a népmesei játszótér, ami szerintem az utóbbi évek egyik legjobb kezdeményezése a városban.

Megérkeztem a helyszín bejáratához. Sajnos nem tudtam úgy fényképezni, hogy ne látsszon a gyerek a képen, mert mindig körbe-körbe tekert, mindig másik bejáraton be és ki… De fényképeztem egy kicsit a környéket, még a tavat is, ahová minden évszakban szívesen megyek ki, főleg áprilistól októberig, amikor nagyobb az élet a tóban, mint máskor. 🙂

A rendezvényen kis faházakban voltak a résztvevők, nem volt túl sok faház, és nem is derült ki mindegyikről, hogy mi folyik benne. Konkrétan akkor derült volna ki, ha odaléptem volna, közelről megnézni, de annyira közel, hogy akkor már megkérdezték volna tőlem, mit szeretnék. Én meg egy kicsit szégyellem azt válaszolni, hogy csak megnézném, mi van itt. (Boltban sem szeretem, ha még nem tudom, mit akarok, de már kérdeznek. Akkor szoktam azt mondani, hogy csak körülnézek, és gyorsan menekülök a boltból. Ahonnét a leginkább kell menekülni: a belvárosi üzletházban, talán az 1. emeleten vagy egy ajándékbolt, amit egy nagyon ragadós kb. negyvenvalahány éves nő vezet. Nála nem lehet békésen körülnézni, egyből letámad és kérdez. De vannak még más hasonló helyek is, csak nem ennyire ilyenek. Amúgy egy bolti eladónak összesen 1 dolgot kell tudni, a termékek helyén és árán kívül: észrevenni, hogy őt nézem, vagy az árut. Ha az árut, akkor még nem tudom, mit szeretnék, vagy tudom, de önállóan szeretném megtalálni, esetleg már megtaláltam, csak az árát, minőségét és más tulajdonságait nézem. Ilyenkor nem szabad kérdezéssel zavarni. De ha őt nézem, akkor segítséget várok, Ilyenkor igenis kérdezze meg, hogy mit segíthet, az a dolga! De a boltok 95%-ában vagy letámadnak rögtön, hogy mit keresek, ez kb. 20-25% a 95-ből, vagy nem is veszik észre, hogy segítséget kérek, mert az eladó vagy pakol, vagy beszélget, ez kb. a maradék 70-75%, és csak 5 % vagy talán még kevesebb az, ahol tudják ezt a fontos szabályt, figyelni kell; hogy őt nézem vagy az árut.) Ha csak odaálltam a faházak elé, akkor legfeljebb azt láttam, hogy kik vannak ott, de a kínálatukat nem igazán. Ezért a legtöbb faház előtt csak elsétáltam anélkül, hogy bármit tettem volna ott. De volt néhány faház, ahol kitettek ezt-azt, és megnéztem, lefényképeztem. Pl. a városi hulladékos cégnél a gumiabroncsba ültetett virágokat, vagy a város egyik legnagyobb cégénél egy Trabantot. 🙂 Nem is tudtam, hogy van még Trabant… De a szervezők által dísznek kitett kerékpárok sem maradtak le a fényképekről…

Közben, amint látható, a tavat is fényképezgettem, mert mindig szép. 🙂 Most is vannak már benne halak, békák, teknősök, vízi rovarok. 🙂 És sokkal többet néztem a tavat, mint ahány kép készült róla! 🙂 A rendezvény körbejárásának végén találkoztam a zöld szervezettel, ahol annak idején tag voltam. Velük nem is lett volna baj, csak az elnök asszony is kint volt, és éppen felém nézett… 😦 Nem sikerült észrevétlenül elmenni mellette, mert amikor észrevettem, akkor ő is észrevett, még azt is látta (és hangosan kommentálta az ott lévő segítőjének), hogy visszaléptem… Csak sajnos egy egyenes út volt, sem elágazás, sem más menekülési útvonal, ezért el kellett mennem előtte. de úgy tettem, mintha nem is venném észre. Pedig ha ő nem lett volna kint, akkor talán az ő faházuk jobban érdekelt volna, mint a többieké. Persze sejtettem, hogy kint lesz, de reméltem, hogy legalább nem néz felém, vagy valahogy el tudom kerülni őt. Nem sikerült. 😦

Kifelé még tettem egy kis kört a tó körül. Befelé úgy mentem, hogy be a hídon, aztán onnan előre, át a túlpartra (annak a partnak a végén voltak a zöldek), és vissza a hídhoz, majd megint végi a hídon, aztán jobbra, kifelé a kis játszótéren keresztül, ki a kis kapun (ami régen a vidámpark kapuja volt, és ahol nem tudtam lehagyni a gyereket a fényképről) és végig az úton, a Séd partján egészen a Betekints-völgy elejéig és még tovább.

Ez után átmentem a Völgyhíd alatt, lefényképeztem a hidat, a helyi védettségű Sintér-dombot, messziről a Várat, és megközelítettem a város legjobb fagyizóját, ahol mindig a legolcsóbb a fagyi (de már ott is 220 Ft), a legnagyobb gombócot adják (nem 4, hanem 5 dekásat), és még finom is. Amilyen pici a hely, olyan finom a fagyi, és mindig vannak különleges ízek. Én most narancsos kókuszt kértem, és mindenmentes vaníliát vadeperrel, de gondolkoztam a bodzás joghurton, az ibolyán, a szilvás étcsokin, és a lila káposztás tormakrém fagyin is. Utóbbit szívesen megkóstoltam volna, csak nem igazán illik össze az édes fagyikkal, más sós fagyi meg most nem volt, amit kérhettem volna mellé. Pedig szokott lenni sós karamell, meg valamilyen kapros-túrós is (ha jól emlékszem, mindkettőt ettem tavaly). De biztos lesz még lehetőségem megkóstolni a lila káposztás tormakrémet. 🙂 Nagyon izgalmas íze lehet. 🙂

Ez után visszamentem a Betekints-völgy bejáratához, kényelmesen fagyizgatva, mert még bőven volt időm 16:00-ig, a busz indulásáig. Az egy órával korábbit nem értem volna el, de ezt igen. Aztán lefényképeztem a megállóban a buszt, majd a Betekints-völgy bejáratától elindultam egy kicsit az állatkert felé, de nem mentem el messzire, ott is lefényképeztem a sziklák növényvilágát (szép ilyenkor tavasszal, és öröm látni, hogy mekkora élet van még a sziklákon is), majd egyszer a buszt belülről gyorsan az indulás előtt (csak hogy megmutassam az üléshuzat mintáját), és ezzel véget is ért a fenntarthatósági napi kirándulás. (A virágokról egyik-másik kép nem a legjobb, de nem töröltem egyet sem, mert nem akartam egyetlen fajtát sem lehagyni a fényképekről.)

A buszról leszállva pedig, mivel még holnapra is lesz programom (ezúttal a családdal megyünk a fenntarthatósági napokra), ma tudtam csak megvalósítani a hétvégi titkos tervemet. Lefényképeztem a lakótelep rózsaszín virágú fáit. 🙂 Igyekeztem minél többet. Az esetleg kimaradt fáktól ezúton is elnézést kérek. 🙂 Ha esetleg egy-két lila is közé keveredett, az azért van, mert egyes fák szeretnek olyan színben virágozni, amiről nehéz eldönteni, hogy lila vagy rózsaszín. 🙂 A vége felé az egyik fa alatt olyasmit is fényképeztem, ami sem nem rózsaszín, se nem fa, de szép. 🙂 Kár lett volna kihagyni!

Ennyi volt a hétvégi élménybeszámolóm, engem feltöltött ez a nap. 🙂

Reklámok
Fenntarthatósági napok

Munkából hazafelé

Munkából hazafelé is érhetik pozitív élmények az embert. Persze most 10-ből 9 ember azt mondaná, hogy eleve pozitív, ha hazamehetünk a munkából, és ebben is van igazság, de nekem azért nincs rossz munkahelyem, általában ott is jól érzem magam. 🙂

Most nem a szokásos úton mentem haza (legtöbbször lemegyek a kis-Haszkovón vagy a Május 1 utcán), hanem egy valamivel látványosabb irányt választottam a Kádártai út és a patakpart felé. A Május 1 utca már kevésbé látványos, amióta kiirtották ott a vérjuharokat, pedig szép fasor volt… 5 év is kevés volt, hogy megszokjam az új látványt, még mindig üresnek érzem azt az utcát… 😦

Még el sem értem a Kádártai utat, már fényképeztem füvet-fát… 😀

Aztán végigmentem a Kádártai úton, ahol virágzó gyümölcsfák és szép kertek vannak. Bimbós orgonát és virágzó aranyesőt is láttam. 🙂

És jött AZ a kert… Tavasszal mindig megcsodálom. 🙂 Ebben az évszakban talán az egyik legszebb a városban ez a kert a Batthyány utca és a Kádártai út sarkán.

Fényképeztem egy kicsit a patakot is, amit talán egy kicsit túlzás pataknak nevezni, mert leginkább időszakos vízfolyás, most is száraz (hivatalosan Látóhegyi vízfolyás a neve, és egyszer majd elmegyek és felderítem, hol torkollik a Sédbe, valahol Veszprémen kívül), de lefényképezni mégis érdemes. 🙂

Photo10728

Ez után is szép kertek következtek, tulipánokkal, fürtös gyöngyikékkel, virágzó fákkal, zöld fűvel.

Az utolsó két képem a Kádártai útról ugyanarról a házról készült, fehéren virágzó gyümölcsfákkal és egy tanulságos kiírással.

Nem mentem el egészen a buszfordulóig, hanem előtte a nagy kanyarban rátértem a Görgey Artúr utcára. Így hívják a patakpartot. És a Görgey utcával (meg a vele párhuzamos, balról közvetlenül szomszédos Batthyány utcával) kezdve a Görgeyt balról keresztező utcáknak (ahol már kezdődik a lakótelep) majdnem mind hasonló témából választottak nevet, egészen a vasútállomásig. Van itt a lakótelepen Március 15., Klapka György, Damjanich, Gábor Áron, Aradi vértanúk útja, és attól lejjebb az újabb részeken több aradi vértanú is utcanév lett: Török Ignác, Vécsey Károly, Aulich Lajos, Láhner György… Talán csak a Haszkovó utca nem illik bele a képbe.

De utcanév ide, forradalom oda, ez a rész is megér néhány fényképet… 🙂

Egy fénykép a Görgey felől a Batthyány utcai játszótérről, és egy másik a játszótér szélén álló szép formájú kis fáról. (Nehéz volt a fát úgy fényképezni, hogy ne látsszon a jobbról mellette lévő választási plakát, amit még mindig nem szedtek le, de megoldottam.)

A játszótéren ma már csak egy nagy modern, összetett, többfunkciós mászóka van, gumi aljzattal, de régebben ez volt az elefántos játszótér, a két szélén egy-egy nagy beton elefánt (vascső fülekkel, a farkuk helyén lépcsővel, az ormányuk beton csúszdának kiképezve), a közepén meg egy nagy beton teknős. Gyerekkoromban én többször is jártam a játszótéren, pedig nem is ez volt a legközelebbi (az már nincs is meg: a Haszkovó 16-os házzal szemben volt, ahol most a narancssárga Haszkovó 25. és citromsárga Haszkovó 29. áll, a város legnagyobb platánfájának tövében), de már akkor is több helyre jártam játszani. 🙂 (Most is több helyen játszom, de már inkább társasjátékot. Szombaton én tartottam társasjáték-bemutatót az Óváros téren, vasárnap pedig csak játékos voltam egy másik csapatban a társasjáték délutánon. 🙂 ) Igaz, hogy betonból voltak az elefántok, de én mindig felmásztam a lépcsőn, lecsúsztam a csúszdán, és mindenféle tornamutatványokat mutattam be az elefántok vas fülén, meg a teknősre is mindig felmentem, és soha semmi bajom nem lett… Nem is értem, miért nyilvánította balesetveszélyesnek az EU a vas és beton játékokat… (Azóta kevesebb játszótér van a városban.)

De nem csak a játszótér nevezetes, hanem a Batthyány utca felőli részén ott van a Berkenye tanösvény 4. számú ismertető táblája is. Ez a tanösvény hamarosan 3 éves lesz, és a lakótelep élővilágát mutatja be, főleg a fákat, madarakat, de van tábla a gyógynövényekről és a geológiáról is. A tanösvény tábláig most nem mentem el, de talán még áprilisban végigjárom egyszer és fényképezek is.

Tovább, lefelé a Görgey utcán, egészen a Klapkáig…

Ilyen szép park van a Görgey és Klapka utca között… 🙂

Photo10755

És elértem a Klapka utcát. Itt már nem voltam messze a házunktól, ezért már nem csak az számított, hogy rövid úton menjek, hanem az is, hogy zegzugosan, és szép helyeken közelítsek hazafelé. 🙂 Láttam a Klapka utca sarkán egy virágzó aranyesőt… 🙂

Már bimbós a vadgesztenye. 🙂

Photo10759

És a kedvenc rózsaszín virágú fám is bimbózik, sőt az első virágok is megjelentek rajta. 🙂 Egy kicsit később virágzik, mint tavaly, de remélem, megint szép lesz. 🙂

De más fák is virágoznak, zöldellnek.

És a Klapka utca “hátulján” is nagyon szép park van… 🙂

Tovább hazafelé…

Fák is lehetnek szerelmesek. Szorosan összefonódnak és kivirágoznak tőle. 🙂

Még néhány virágzó fa és bokor a környékünkről…

Ez már a házunk mellett van.

Ez meg a lépcsőházunk alatti bolt kb. 2 négyzetméteres kertje. Kicsi, de mégis szép. 🙂

És felértem az emeletre. Ilyen a kilátás a lépcsőházból. Szépek a kilátásaim, ugye? 😉

Most is látszik, hogy a természet mindenhol ott van, még a városban is. És nem kell messze menni, hogy szépet lássunk, elég csak hazamenni a munkahelyünkről. 🙂

Munkából hazafelé

Díjátadó

Tegnap díjátadón voltam, a Világítástechnikai Társaságnál Budapesten. A “Világíts rá!” pályázaton voltam érdekelt, vers kategóriában. Néhány napja felhívtak, hogy díjazott lettem, de nem árulták el, hányadik… Az 1-3. helyezettet díjazták (külön a rajz, vers és videó kategóriában), jutalom a 3. helyezettnek 5000 Ft Media Markt utalvány, a 2. helyezettnek 25000 Ft, az elsőnek 50000 Ft, és voltak minden kategóriában különdíjasok is.

A pályázat témája: a lámpahulladékok szelektív gyűjtésének népszerűsítése. Ezzel a verssel pályáztam (kicsit hosszú, de 40 perc alatt megírtam):

Fényhulladék

Fenn az égen ragyog a Nap.

Sugarából mindenki kap.

Mégsem elégszünk meg vele,

Világítunk estefele..

A kisszobában lámpa ég,

Világít, van ereje még.

Amíg a fényét megtartja,

Nem nézzük, hogy milyen fajta.

Pedig fontos tudni, nagyon.

Mert sok minden múlhat azon.

Izzó vagy halogén égő?

LED lámpa vagy kompakt fénycső?

Nézzük sorba mind a négyet,

Mivel világít, mit éget.

És ha kiég, mi lesz vele?

Mivel lesz a kuka tele?

Az izzó egy nagy találmány,

De a fogyasztása hátrány.

Üveg alatt fémszál hevül,

Ettől világít remekül.

De a fémszál olvad, szakad,

És a szoba sötét marad.

Üveg és fém hasznos lehet,

A kukába nem teheted!

Ha halogénes a lámpa,

Fémszál burkolózik gázba.

Ettől tovább tart a lámpa,

És kisebb a fogyasztása.

Izzótól nem tér el nagyon,

Ára sem egy kisebb vagyon.

Így az izzó pótolható,

De kukába ez sem való!

Kompakt fénycső ha begerjed,

Az ő fénye gyorsan terjed.

Nem izzik, nem fogyaszt sokat,

Megkönnyíti a dolgokat.

De a fénye szemet bánthat,

Az ember rosszabbul láthat.

Belsejében ott a higany!

A kukába dobtad??? Mi van???

A LED sem izzó, csak fénylik.

Áramtól piroslik, kéklik.

Félvezető az alapja,

Fényerejét ettől kapja.

Fénye, mint mindenki látja,

Az ember szemét nem bántja.

Nem fogyaszt sokat, nem hevül.

De kukába ez sem kerül!

Felmerül a kérdés, joggal:

„Mi lesz a hulladékokkal?

Ha a kukába ne tegyem,

Lesz otthon egy izzó-hegyem?”

Szerencsére mást is tehetsz.

Ahol vetted, oda mehetsz.

Szelektíven leadhatod,

De kukába nem rakhatod!

Egy felsorolás van hátra:

Hogy hasznosul a sok lámpa?

Nézzük újra mind a négyet,

Így kaphatunk teljes képet!

Fém és üveg az izzóban:

Hasznosul az olvasztóban.

Üveg és fém ha beolvad,

Gyárthatunk újabb izzókat.

Ha halogén az a lámpa,

A gáz bemegy egy tartályba.

Utána csak izzó marad,

Az olvasztó felé halad.

Higany a kompakt fénycsőben:

Mérgezne mindenkit bőszen.

A kukában ez esélyes,

De begyűjtve nem veszélyes.

LED lámpában félvezető,

Leadva összegyűjthető.

Hasznosuljon, ez a lényeg,

A kukában ez is méreg.

Végignéztük mind a négyet,

Találtunk bennük sok mérget.

Minden lámpáról kiderül:

Kukába jobb, ha nem kerül!

Tegnap munkanap volt, és munkaidőben volt a díjátadó, ezért amikor felhívtak, még nem is voltam biztos benne, hogy el tudok menni. Szerencsére a munkahelyemen hívtak, ezért egyből el tudtam mondani a többieknek, és azt mondták, menjek csak, egy ilyen alkalomra el kell menni. Így sikerült eljutnom a díjátadóra.

Még egy nehézség felmerült: az ünnepség Budapesten volt. Ott mindig félek, hogy eltévedek. Persze ha oda utazom (vagy a saját városomon kívül bármilyen más településre), akkor indulás előtt mindig nézek térképet, menetrendet, és ez más településeken elég is. Az úticél megtalálásához Budapesten is elég, de ahhoz nem, hogy ne féljek az eltévedéstől. Azt hiszem, ez egyszerűen a város méretéből adódik.

De tegnap reggel nagy bátran felszálltam a vonatra, és elindultam Budapest felé. Leszálltam a Déli Pályaudvaron, majd mentem a metróhoz. Átszálltam a másik metróra. (Ott már nagyon kellett figyelni, hogy merre induljak, az egyik metrótól a másikig, de végül odataláltam, anélkül, hogy bármikor is rossz irányba mentem volna – ezért jó kiírni, hogy mi hol van, mert így tudok tájékozódni a feliratok alapján.) Aztán 3 megálló múlva leszálltam róla, pedig elvileg a végállomásig utaztam, de éppen felújítják a metróvonalat, ezért már előre tudtam, hogy metrópótló busz jár helyette. (Csak azt nem tudtam, hogy arra is érvényes-e a metrójegy, vagy külön kell venni, de azt már a Déli pályaudvaron megkérdeztem, amikor az első metróra megvettem a jegyet. De szerencsére érvényes. Így mindkét metrón és a metrópótlón is ugyanazzal a jeggyel utazhattam.) És itt jött az első bonyodalom.

A buszmegállóban bent állt egy busz, de az éppen nem a metrópótló volt. Ezen nem is csodálkoztam, mert még a mi városunkban is megáll kb. 3-5 busz egy átlagos megállóhelyen, a belvárosban meg akár 10 is. A nagyvárosban tehát még inkább számítani kell rá, hogy másik busz is megáll ott, ahol felszállnék. És így is lett, éppen nem a metrópótló busz állt ott a megállóban. Akár meg is várhattam volna, de a busz mellett állt egy villamos is, amire kiírták, hogy metrópótló. Gondoltam, akkor megyek azzal, biztos az is megáll a metró végállomásán (Újpest központ állomáson). Elég megnyugtató volt, hogy mindig bemondták a következő megállót. Gondoltam, akkor majd Újpest központot is bemondják valamikor. Be is mondták. Odaértem a megállóba és jött a második bonyodalom.

A térképen úgy láttam, hogy a keresett cím egészen közel van a metrómegállóhoz. Ezért amikor leszálltam, kerestem a megfelelő utcanévtáblát. De nem találtam. Aztán elindultam egy kereszteződés felé, ahol messziről utcanévtáblákat láttam. Mindegyik utca felé mutatott egy nyíl, rajta az utca nevével. De egyik sem az az utca volt. Aztán visszaemlékeztem a térképre, és eszembe jutott, hogy abban az irányban jelezték az épületet, amerre megy a metró. De arrafelé minden út az aluljáróba vezetett. Mintha nem is pótló járműről, hanem a metróról szállnék le.

Addig nem akartam lemenni a föld alá, azért is indultam először másfelé, amerre utcanévtáblát láttam, de akkor kénytelen voltam. Viszont ott is volt sok kijárat. Jobbra vagy balra induljak? Először elindultam jobbra, mert ott láttam meg hamarabb a kiírást annak az utcának a nevével. (Ha metróval utazom, mindig ez a legnehezebb rész: kitalálni, hogy melyik kijáraton menjek fel a felszínre. Külön-külön tudok tájékozódni a föld alatt is és a felszínen is, csak a kettő közötti átmenet nehéz.)

67-es házszámot kellett keresni, és megláttam mellettem a házon, hogy 69-75. De nem sima kötőjel volt a számok között, hanem egy hosszú vonal, ami mintha az utcát jelképezné, ezért feltételeztem, hogy amelyik végén van a vonalnak a 69-es szám, azon a végén van az épületnek is. Ezért elindultam arra, és gondoltam, a következő a 67. De akkor azt láttam, hogy az a 77-es (az is 77-től valameddig, talán nyolcvanvalahányig). Ezért rájöttem, hogy lent balra kellett volna indulnom, csak az a kijárat nem látszott onnan, ahol lementem a föld alá.

Végre feljutottam, megláttam a 67-es házszámot. De annak a bejáratát sem volt egyszerű megtalálni… Ez volt a harmadik, és egyben utolsó bonyodalom. A földszinten van egy gyógyszertár, és ki van táblázva  még néhány intézmény, pl. fogorvos, ügyvédi iroda, és a Világítástechnikai Társaság (de a kapucsengő feliratai szerint egy társasházkezelő cég és a görög katolikus egyház is ott működik…). De a fogorvos úgy van kiírva egy ajtó fölé, hogy azt hittem, az csak a fogorvosi rendelőbe vezet. Mellette meg csak a gyógyszertár volt. Aztán megláttam az ajtó mellett a kapucsengőt, sok-sok névvel, köztük magánszemélyekkel, a fogorvosi rendelővel, az ügyvédi irodával, a görög katolikus egyházzal a társasházkezelő céggel, és a Világítástechnikai Társasággal. (A kapucsengő képén csak a cégek, intézmények nevét hagytam meg, a magánszemélyekét és az ügyvéd vezetéknevét töröltem. Ez az első olyan képem, amin valamilyen utómunkát is végeztem.) Ebből világos lett, hogy az a lépcsőház bejárata, csak megtévesztésként pont fölé táblázták ki a fogorvost, mintha csak hozzá vezetne az az ajtó… De még nagyon korán volt, ezért lefényképeztem a házat és környékét, pl. a metróaluljáró bejáratát, az épülettel szembeni áruházat, a gyógyszertárat, és a falon lévő cégjelzéseket, és vártam, hogy hátha jön még valaki a díjátadóra, hogy ne egyedül menjek be. (Mehettem volna éppen egyedül is, de ahhoz valószínűleg csengetni kellett volna a kapucsengőn, ahhoz meg még túl korán volt, hogy így jelezzem az érkezésemet, mert még volt majdnem fél óra a rendezvényig. Ezért semmiképpen nem akartam csengetni.)

Sokáig nem jött senki, de aztán nyílt az ajtó. Belülről. Kijött valaki, én meg besurrantam a lépcsőházba. 🙂 És a nyilakat követve felmentem a Világítástechnikai Társasághoz. Természetesen a házban is fényképeztem, pl. a körfolyosós ház belső udvarát, és a Világítástechnikai Társaság székhelyének bejáratát.

Odaértem az ajtóhoz, de még mindig volt negyed óra, ott sem csengettem. Szerencsére 2 percen belül jött másik díjazott, és együtt bementünk. Ott bent már nem fényképeztem, mert nem tudtam volna úgy, hogy ne legyenek emberek a képen, de ki voltak állítva a díjnyertes versek és rajzok. Azokat nézegettem én is és mindenki más is az esemény kezdetéig.

Az eseményt amúgy gyorsan lebonyolították, nem bonyolították túl. Csak éppen annyi volt, amennyi kellett. Mondott egy kis beszédet a Világítástechnikai Társaság elnöke, a pályázat egyik szponzora (akinek a cége gyűjti és hasznosítja országszerte a lámpahulladékokat), és egy híres színművész, a zsűri elnöke. A két szakértő, vagyis a társaság elnöke és a szponzor a lámpahulladékok szennyezéseiről is beszélt, majd a zsűrielnök rögtön a beszéde elején megjegyezte, hogy eddig nem értette, miért van ott a szakemberek között, de szennyezésről beszéltek, ezért most már érti. A lángésznek is van égésterméke. 😀 Az ő beszéde végig ilyen humoros volt, viszonylag komoly dolgokról, mint pl. a zsűrizés nehézségei, de nagyon szórakoztatóan előadva. Aztán közölték, hogy 101 rajz, 17 vers és 14 videó érkezett, és felolvasták a díjazottakat.

A rajz kategóriával kezdték, ahol a zsűrielnök jóvoltából 3 db 3. helyezett is lett. Második és első helyezett csak 1 volt. De voltak különdíjasok is. Aztán jött a vers kategória. 3., 2. és 1. hely és a különdíjasok. Végül a videó kategória, 3., 2. és 1. helyezettje és különdíjasai. A díjnyertes videókat meg is néztük, átlagosan kb. 2 perces kis videók voltak.

A kiállított versek, rajzok és a bemutatott videók is mind nagyon ötletesek voltak, nagyon profi munka volt mindegyik, megérdemelték a díjat. A díjazott rajzok (az első, a második és a 3 harmadik helyezett pályamű) a Világítástechnikai Társaság környezetbarát és emberközpontú világításról szóló kiadványába is bekerültek, amit minden díjazott megkapott.

A díjak átadása és a videók megnézése után pedig volt egy kis büfé (szendvicsek, üdítők, sütemények), amit akkor, 13:40-kor már alaposan kihasználtam 🙂 és díjazottként még a vendégkönyvbe is tettem bejegyzést.

És hányadik helyezett lett a versem? Első! 🙂

A vásárlási utalványt egy kis kártyán kaptuk, olyasmi, mint a bankkártya. Kaptam egy oklevelet is, és minden díjazott kapott egy kis ajándékcsomagot is: egy kiadványt és egy energiatakarékos fényforrást. Izzó alakú kompakt fénycső, ha jól látom. Ezeket az ajándékokat már itthon fényképeztem le. A kiadvány címlapján természetesen az első helyezett rajz látható.

Hazafelé már tudtam, hogy le kell menni a metróaluljáróba, hogy újra felmehessek a metrópótló buszhoz, meg is találtam, indult is a busz, aztán ahonnan már járt a metró, onnan azzal mentem tovább, majd a másik metróval a pályaudvarra. Onnan vonattal haza (ez már személyvonat volt, nem gyors, mint a délelőtti, de ezzel is előbb hazaértem, mint a fél órával később induló gyorsvonattal, és megúsztam a gyorsvonati felárat is, annyival kevesebbet kellett fizetnem), majd indultam a szokásos szerdai társasjáték estre, ahol szintén volt metrós és vonatos társasjáték. 🙂 A metrósat ráadásul én vittem! 😀

Photo2293

Kellemes meglepetés volt a tegnapi nap, nagyon örülök a díjnak, és gratulálok a többi pályázónak is, mindenki megérdemelt volna valamilyen díjat.

Díjátadó

Lakótelepi eperfa körkép

Veszprémben a lakótelepen 6 eperfa van. Igen, eperfa. Mert az eper a fán terem. (Aki nem ért a biológiához, az is tudhatja az általános iskolai irodalomból. Arany János: Családi kör “Este van, este van: kiki nyúgalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja“)

Ezt a 6 eperfát jártam ma végig. Már teremnek, és teremni is fognak július elejéig. Érdekesség, hogy az útvonalat is kb. olyan sorrendben célszerű bejárni, amilyen sorrendben kezdenek teremni. És ők hatan 4-féle fajtához tartoznak az eperfákon belül!

Az Agora (ismertebb, régi nevén HEMO) parkjában (Táborállás park, korábban Zalka Máté tér) van 2 fekete eperfa. Sűrű lombú, szomorú fűz formájú fák. Termésük előbb fehér, majd piros, végül fekete. Amikor fekete, és könnyen lejön (a kezemben marad, ha megfogom), akkor érett, ehető. Ez a 2 fa már az 5-ei hét elején kezdett teremni, akkor jelentek meg rajtuk az első fekete termések.

Az első fa egy kicsit nagyobb. És a belső ágain hamarabb feketedik a termése, mint kívül. (Vagy csak így látszik, mert kívülről egyből leeszik a madarak és az emberek?)

A második fa nincs messze tőle. Valamivel kisebb, de ugyanolyan fajta.

A következő fa a Haszkovó utca 12. előtt még mindig fekete eperfa, hasonlóan korán terem, mint az első kettő (az 5-ei hét vége felé néztem meg először és már javában termett), de nem teljesen ugyanaz a fajta. Más formájú, nem olyan szabályos a koronája, és nem is ugyanúgy állnak az ágain a termések. Talán még kisebbek is, mint a másik 2 fán. Látszik, hogy már érett a termés, mert már sok lepotyogott belőle.

Ez után felkeresünk 2 fehér eperfát, ők kb. június 10. körül kezdtek teremni. Az egyik a Haszkovó 17. előtt áll. Érett termés inkább alatta van, mint rajta, legalábbis az alsó ágakon, ahol felértem. De azért az elérhető alsó ágakról is lehet csipegetni. A fehér eper akkor jó, ha elég nagy a termése (másfélszer-kétszer akkora, mint a fekete, és hosszúkásabb formájú), nincs benne már zöldes árnyalat, és könnyen a kezemben marad. (A termések kicsit homályosak a képen, mert olyan közel kellett vinni a lencsét, hogy az már nem elég éles, de messzebbről meg takarták volna a levelek a terméseket.)

A másik fehér eperfa (utam során az 5., a fehérek közül a 2.) a Haszkovó 23. (óvoda) előtt áll. Nagyobb, mint az előző, de eléggé lelóg az ága, hogy elérhető legyen.

Az utolsó, 6. eperfa a Damjanich utca 3 előtt áll. Ez terem a legkésőbb, még csak mostanában kezdtek színesedni a termései. Ez szerintem a fehér és fekete eperfa keveréke lehet. Feketék a termései, de nem pirosról, hanem liláról színeződnek feketére, fehér-rózsaszín-lila-fekete átmenettel. A termések alakja és mérete viszont inkább a fehér eperfára emlékeztet. És kb. olyan magas is, mint az óvoda melletti fehér eperfa. (Ez a két legmagasabb fa a 6 közül.) És ez terem a legkésőbb (de mindenképpen be akartam mutatni, ezért vártam eddig ezzel a bejegyzéssel). Már van alatta fekete termés (és a teteje felé az ágakon is van néhány fekete), de az alsó ágakon még csak fehéret, rózsaszínt és néhány lilát találtam, feketét még nem tudtam szedni róla. Néha már jó ízűek a nagyra nőtt rózsaszín és lila termései is, ha könnyen lejönnek, de a fekete az igazán érett.

Ennyi eperfa van nálunk a lakótelepen. Még kb. 3 hétig teremnek, addig érdemes megkóstolni a termésüket!

Lakótelepi eperfa körkép

Virágzik a fű…

… és közte más is. Sajnos eléggé érzékeny vagyok a virágporra, főleg a fűfélékre, de egy aranyvessző (latinul Solidago) nevű növényre, és a parlagfűnek a fő virágzására is. Az utóvirágzásokra szerencsére nem, csak a legerősebb augusztus-szeptemberi virágzásra. Persze szedek rá gyógyszert, de azzal sem vagyok mindig tünetmentes. Ha nem szednék, májustól szeptemberig egyfolytában tüsszögnék. Május elejétől-közepétől szeptember végéig.

Nagyjából családi ünnepekhez lehet kötni: anyám születésnapja május 13, az enyém szeptember 26. A legerősebb időszak pedig június közepétől július elejéig tart, akkor sokszor gyógyszerrel is olyan, mintha semmit sem szednék. Ez is családi ünnephez kötődik: öcsém születésnapja június 23. Nagyjából előtte egy héttel kezdődik, és 2 héttel a születésnap után ér véget.

És most lefényképeztem, mitől tüsszögök, mert már kb. egy hónapja virágzik a fű. És virágozni is fog nyár végéig…

Nagyon sokféle fű létezik (és mind virágzik).

Van, hogy több fűféle is virágzik egymás mellett.

De nem csak a fű virágzik. Virágok is nyílnak benne.

Az normális, ha ezt még mindig szeretem elfújni? Főleg, ha van kire… 😀 )

Photo8667

Néha együtt nyílik a fű és a virág.

Máshol nagy virágmezők vannak.

Többféle virág is lehet egymás mellett.

A környékünkön egy P betűs áruház felé vezető úton pipacs nyílik. P betűs bolt, P betűs virág 🙂

Az L betűs bolt felé meg az árokparton lila, rózsaszín és kék virágok nyílnak. Összhatásában lilás érzést ad az egész… L betűs bolt, L betűs szín. 🙂

Nagyjából ugyanarra, az úttest túloldalán meg kúszónövények másznak a bokrokra.

Ennyi minden virágzik akkor, amikor a fű. De csak a fűtől tüsszögök. 🙂

Virágzik a fű…

Gesztenyevirágzás

A (vad)gesztenyefa kétszer szép igazán. Egyszer, amikor virágzik, nőnek rajta a “gyertyák”, másodszor meg akkor, amikor terem. Most a virágzás ideje van, annak is a vége felé. A gesztenyefa általában májusban virágzik, de idén már április második felében elkezdődött a virágzás, ezért már sok fáról lehullanak a virágok, és átadják a helyüket a terméskezdeményeknek. De messziről még a lehullani készülő virágok is úgy néznek ki, mintha még javában virágoznának. És van olyan fa is, amelyik még javában virágzik.

Talán azért az egyik kedvenc fám a vadgesztenye, mert ilyen fák között mentem óvodába. 🙂 Már akkor is szívesen nézegettem a gyertyaszerűen felálló virágokat. És ősszel, amikor érik a gesztenye, mindig szívesen gyűjtöttem. És sokkal bátrabban szedtem ki a tüskés burokból, a “süniből” a termést, mint most. 🙂 Azok a fák a város másik végén vannak, ezért nem készült róluk fénykép, de a környékünkön igyekeztem minél több fát lefényképezni. Az esetleg kihagyott, kimaradt fáktól ezúton is elnézést kérek. 🙂

Gesztenyevirágzás

Amit ígértem

Ezen a héten elég sok minden történt, ezért csak nehezen sikerült betartanom az ígéretemet. Pontosabban 2 ígéretet is. Az egyiket még itt tettem a blogban, hogy bemutatom a fecskék röptét videón, ezt most is csak félig sikerült. A másikat Facebookon ígértem meg valakinek, hogy lefényképezem a városunkból elvitt egyik szobor helyét. Ezt teljesítettem.

A szobrok kb. 2 éve érkeztek a városba egy kiállítás részeként. Volt vagy van hivatalos nevük is, de azt nem tudom, én az alakjukról neveztem el őket. Gubanc, Tüske és Csúszda lett a nevük. A Gubanc a belvárosi nagy körforgalomban, a Tüske a Sintér-dombon, A Csúszda pedig a Betekints-völgyben állt. A szobrok vasból készültek és átmenetet képeztek valahol félúton a művészet és a vashulladék között. A leginkább szoborszerű a Tüske, a legötletesebb a Csúszda (ez a kettő még többé-kevésbé szép is lenne, ha nem rozsdás ócskavasból készültek volna), és a legrondább a Gubanc, mégis ez utóbbi tartott ki a városban a legtovább, a másik kettőt már korábban elvitték. A Gubancot ezen a héten kedden bontották le.

Annak idején, amikor még nem volt ez a blog, akkor tettem fel róluk fényképalbumot a Facebookra (a Tüske esetében az oda vezető utat is megmutattam, mert talán az a legkevésbé közismert hely a 3 közül), érdemes megnézegetni. A fényképeket ide is felteszem, de a Facebookon rövid szövegeket is fűztem hozzájuk, érdemes ott, azokkal együtt megnézni (és az albumhoz tartozó ismertetőt is elolvasni).

Tegnap lefényképeztem a Gubanc helyét több irányból, ezt mutatják ezek a képek.

De elmentem a Tüske helyét is megnézni, mert rég jártam már ott, arról is van néhány fénykép.

A Csúszda van tőlem a legmesszebb, ott most nem jártam, de van idei fénykép a helyéről, pl. ebben a bejegyzésben, ez a kép:

A fecskék röptét megpróbáltam az erkélyünkről követni a felvevővel, de elég magasan voltak, ezért éppen lemaradtak a képről, csak a felvétel mozgásából látszik, hogy merre repültek, mert próbáltam követni a mozgásukat, de csak ilyen magasra tudtam nyújtózkodni. Elég magasan volt már ahhoz, hogy ne lássam a képernyőt, de úgy tűnik, nem elég magasan, hogy a fecskék is látsszanak… Szabad szemmel jól láttam őket, de úgy látszik, a felvevő nem, mert a 8. emeleti erkélyről bőven a 10. emelet felett repülő fecskéket kellett volna felvenni. Majd lesz róluk új, jobb felvétel, ha alacsonyabban szállnak, de addig is marad ez. A végén az a “zuhanórepülés” nem a fecskék mozgását követi, hanem le kellett hozni szemmagasságba és magam felé fordítani, hogy lássam rajta a “felvétel vége” gombot és megnyomhassam. 😀 Ha lesz jobb felvételem, szemmagasságból, akkor felteszem ide. De az majd csak a jövő héten lesz (valószínűleg), mert szombaton programom lesz, a vasárnap még bizonytalan, és amúgy sem leszek itthon egyedül egyik nap sem, ezért hétfőre marad az új felvétel, annyit meg nem akartam várni sem a blogbejegyzéssel, sem az új felvétellel, sem az ígéretem teljesítésével. Ezért ez a felvétel kerül most ide, ameddig nincs jobb.

Így már minden ígéretemet teljesítettem, jövő héten fecskés videó várható. 🙂

Amit ígértem