Most, húsvét utáni hétvégén végre megjelent a kedvenc kis virágfényképezős helyemen (BMX pálya melletti kutyasétáltató dombon) az a sok virág, amit már 2 vagy 3 héttel ez előtt vártam. Vagy az ünnepi hosszú hétvégére március 15. körül, vagy a következő, óraátállításos hétvégére. De ezeken a hétvégéken még nem volt az igazi, sőt, a múlt héten, húsvétkor is még csak előjelei voltak. De most végre megjelentek, a választás hétvégéjén.
Igazán nincs nagy változás a természetben, kb. ugyanazok virágoznak, mint 2-3 hete, csak jóval több, és megjelent a kökörcsin és már kezd előbújni az a bizonyos kék virág is, ami csak azon a bizonyos kis emelkedőn van (lásd az előző bejegyzést), egy-két szál már van belőle, még ha nem is tömegesen. De a tavaszi héricsből már sok van. És virágzik a fürtös gyöngyike, meg még néhány sárga, kék, fehér és rózsaszín virág. Rügyeznek a fák, bokrok is, egyik-másik már virágzik. Már beporzó rovarokat is lehet látni, főleg méheket, de mást is. (Nem mutatom be mind a 240 képet, ami készült, csak a legjobbakat.)
De nem csak azon a dombon virágzik minden, hanem a lakótelep más részein is. Rügyező, virágzó fák és bokrok vannak mindenhol. A kedvenc rózsaszín virágú fám még csak nagy rügyeket hajt, de talán még a héten virágzik. Április 10 körül szokott…
Előbújtak már mindenféle rovarok is, kisebbek is, nagyobbak is. Az egyikről videó is készült. 🙂
És ha már beindult a tavaszi virágzás, akkor reméljük, felvirágzik az ország is. Most volt rá a jó alkalom, hiszen ma volt a választás. Éppen jókor írom ezt, hiszen az urnák már lezárultak, de eredmény még nincs, sőt, ahol szoros, ott nem is lesz (majd jövő szombaton lesz hivatalos), mert valamiért az átjelentkezők szavazatát nem ott számolják, ahol szavaznak (nem is tudom, miért), hanem a hivatalos lakcímük szerinti körzetben (mintha nem lenne mindegy, hogy hol számolják…), és arra várni kell. Egy megoldás lenne: nem kellene megkülönböztetni az állandó és ideiglenes lakcímet, hanem mindenkinek 1 db lakcíme legyen: az., ahol ténylegesen él, függetlenül attól, hogy ő ott tulajdonos, bérlő, vagy bármi más egyéb, és mindenki ezen a címen kapná a szolgáltatásokat, szavazati jogot, orvosi ellátást, egyebeket. Sokkal egyszerűbb lenne így!
Én is szavaztam a legkisebb rossz elvén, mert megfogadtam ezt a tanácsot:
De nem igazán bízom a javulásban, csak reménykedem… Ki nyerhet? A baloldal? Ők sajnos elég tehetetlenek, hiába akarnak jót. A néppártosodó szélsőjobb? Tőlük félek, mert szerintem ez csak álca, és ha kormányra kerülnének, visszatérnének az eredeti nézeteikhez. Vagy a mostani kormány marad? Akkor minden marad a régi, és nem biztos, hogy az jó… A legjobb talán az lenne, ha egyiknek sem lenne többsége, és kénytelenek lennének egyezkedni… Akkor talán születhetne valami jó, ami mindenkinek tetszik. Csak remélni tudom, hogy nem csak a természet, hanem az ország is felvirágzik majd. 🙂
De választástól függetlenül is izgalmas lesz a jövő hetem.
- Hétfőn megyek munka után a Plázába, mert kedden a testvérem névnapja lesz + le kell vásárolnom májusig a Deichmann kuponomat. A legutóbbi vásárlásomkor adtak 1000 Ft-os levásárolható kupont, most élek a lehetőséggel. (A kupont magamra költöm, az független az ajándéktól, de főleg a kupon miatt megyek a Plázába, és ezért ott nézek ajándékot is. Meg amúgy is az van közel munka után a munkahelyemhez….)
- Kedden testvérem névnapja, felköszöntöm, megajándékozom.
- Szerda este társasjáték, egyből odamegyek a munkahelyemről.
- Szombaton a városháza előtti téren leszek, a szerdai társasjátékos csapat nevében 10-17 óráig a turisztikai szezonnyitón. Remélem jön még legalább 1 fő a csapatból. Nem kell neki is végig ott lenni (persze örülnék, ha végig lenne ott valaki), inkább csak az a lényeg, hogy egy kicsit több játék legyen, mint amennyit egyedül ki tudok vinni, meg hogy dél körül ne legyen leállás ebédszünet miatt, hanem felváltva tudjunk elmenni ebédelni a food truckokhoz (ezt egyedül nem lehetne megoldani).
- Vasárnap meg a szokásos havi egyesületi társasjáték délután, kivételesen az első szombat helyett a második vasárnap… De előtte nagy családi ebéd, testvérem köszöntésével. a keddi névnapot vasárnap ünnepeljük meg igazán.
- És valamikor a héten az önkormányzatot is zaklatnom kell, felhívni a hagyatéki ügyintézőket telefonon, hogy hol tart az apám ügye, mert pénteken, 6-án volt 5 hónapja, hogy meghalt, és még nem értesítettek minket sem hagyatéki leltárról, sem hagyatéki tárgyalásról. Ismerősöknél kb. 1 vagy 2 héttel előbb volt haláleset, azt az ügyet már januárban lezárták. Akkor a miénket miért nem?
Remélem, minden jól alakul, főleg a +1 fő miatt izgulok kicsit, hogy meglesz-e szombatra (meg a munkahelyemen is izgalmas dolgok várhatók, állítólag szerda-csütörtök körül…). De ha már ilyen jó idő van, napsütés, és minden virágzik, akkor miért is ne alakulna minden jól? 🙂