Már írtam ebben a blogban arról, hogy június 30-án szombaton önkénteskedtem az Új Nemzedék felkérésére egy EU-val kapcsolatos rendezvényen. Nálam lehetett kitölteni egy 10 kérdéses kérdőívet az EU-ról egy 5 állomásos vetélkedő részeként (ahogy itt is említettem egy külön bekezdésben). Az a rendezvény eredetileg a Kolostorok és Kertek területén, a Betekints-völgyben, a tónál lett volna, de mivel előtte 2 napig esett az eső, megijedtek a szervezők, és esőhelyszínre szervezték annak ellenére, hogy aznap már sütött a nap.
Ekkor mondta nekem az Új Nemzedék vezetője, hogy ő szerette volna, ha a tónál van az esemény, mert még nem volt ott, nem látta a tavat. Most végre jó idő volt hétvégén és ma rá is értem, ezért elmentem a tóhoz és lefényképeztem. Nem csak a tavat, hanem mivel az illető hölgy egy másik városból jár be busszal dolgozni, a buszpályaudvartól kezdve az egész utat lefényképeztem neki, hogy biztosan odataláljon. Talán 2 km a buszpályaudvartól. Lehet, hogy kicsit több, de 3 nincs. (3 km talán a park vége, ahol balra lehet fordulni a Laczkó-forrás felé, de addig nem mentem el. Csak a tóig.) Mivel a bejegyzés címzettje nem igazán ismerős a városunkban, ezért részletesen, utcanevekkel, várostörténeti érdekességekkel mutatom be a teljes útvonalat, mint egy idegenvezető. Mindent, ami szép, érdekes, fontos vagy nevezetes.
A buszpályaudvar végén, a 12. kocsiállásnál kell átmenni az úton. Ott kezdődik lefelé egy meredek utca, a Kopácsy utca.
A Kopácsy utcában, a Völgyikút Háznál elágazik az út. Lehet menni a ház jobb oldalán egyenesen tovább (erre rövidebb, de meredekebb és nem látványos), vagy balra a szerpentinen, (ami kicsit hosszabb, de nem annyira meredek és még szebb is). Most a szerpentint választottam, mert ott van bemutatni való látványosság. Mégpedig a Völgyikút Ház, ami néhány éve épült, az egykori strand helyére. A strand kb. az 1930-as évektől az 1960-as évekig működött. A strandtulajdonos unokája, egy építész hölgy tervezte a házat. A Völgyikút-forrás még most is megvan, de a strand újranyitását nem engedélyezték a hatóságok, valamilyen baktérium miatt, ami a vízben van. A forrás a park területén van, onnan indul egy kis patak, ami a Sédbe folyik be, és egy kis részén a parkban tóvá szélesítették. Ezt segítettem megtisztítani pénteken, de azóta már megint elkezdett szaporodni a békalencse. A tó körül egyébként nagyon szép park van, gondozott fűvel, nagy fákkal, virágzó bokrokkal. (Az első néhány képen a Völgyikút Házhoz tartozó étterem bejárata is látszik, ott volt a szombati társasjáték délután. Már tavaly augusztus óta ott vagyunk.)
Elindulunk tovább lefelé a Kopácsy utcán, de még egy utolsó pillantást vetünk a parkra, és megyünk egészen az utca aljáig, ahonnét kb. 10 métert megyünk balra, és máris látszik a Historia bejárata.
Ez a VeszprémFest rendezvény helyszíne is, aminek mindjárt vége lesz, július 11-étől szerdától 15-éig, vasárnapig tart. Egy baj van vele, amiért még nem voltam ott: fizetős. Szabadtéri rendezvény hogy lehet fizetős??? Ha valamelyik koncert nagyon érdekelne, megállnék a Historia területén kívül, utcán, közterületen, ahol jogom van megállni, és ahol már nem kell fizetni, és végighallgatnám onnan az egészet. A hang oda is terjed! 😀
Elhagyva a területet egyenesen megyünk előre, és most már végig követjük a patakot, egészen a tóig, folyásiránnyal szemben. És elérünk egy kis szökőkúthoz, aminek az oldalán ivókút is van. A mellette lévő épület régen malom volt (ahogy talán a Historia egyik épülete is, annak is Malomkert a neve), aztán vendéglátóipari egység lett, több néven. Most éppen Pajta kisvendéglő a neve, ha jól tudom. A malom után pedig NEM mentem át a kis hídon a Vár felé, és nem mentem fel meg le a lépcsőn, hanem inkább megkerültem a Benedek-hegyet. Ugyanazért, amiért a Kopácsy utcában is a szerpentinen mentem. Kicsit hosszabb, de nem olyan meredek, és látványosabb is, Több nevezetesség látható a kerülőúton, mint a Vár lépcsőin. (A lépcsőn is van egy jó hely, de arról majd később…)
A kerülőút neve Szerelem-sziget. Régen itt kettéágazott a Séd, és valóban sziget volt, most már a másik ága nincs meg, egy ágon folyik a mederben. De nagyon szép parkban folyik, fákkal és virágzó bokrokkal szegélyezve. Balra a Benedek-hegy látszik (talán észrevehető a tetején a nagy kőkereszt), jobbra meg a város 2 legjobb játszóteréből az egyik (de érintjük majd a másikat is). Nagyjából a Kolostorok és Kertek projekttel egyszerre, talán éppen annak részeként újult meg a Szerelem-sziget, és akkor épült a játszótér is. A Kolostorok és Kertek területe kb. innen kezdődik, és a Betekints-völgyi park végéig tart, de ha rendezvényhelyszínként beszélünk róla, akkor csak a tavat és környékét jelenti. A Szerelem-szigetről készült képeken egy sárga híd is látszik, ott sem mentem át, de majd megmutatom, hol értem volna ki, ha átmegyek rajta és végig a Benedek-hegy lábánál haladok.
Itt, a Szerelem-sziget végén balra kanyarodunk, a patakkal együtt, elmegyünk egy híd mellett (ott értem volna ki, ha átmegyek a már említett sárga hídon), majd egy szikla mellett, ami most alig látszik a növényektől, de már megmásztam egyszer, és ez után feltűnnek a Margit-romok. Árpádházi Szent Margitról nevezték el, aki IV. Béla király lánya volt. A tatárjáráskor IV. Béla megfogadta, hogy ha a tatárok kimennek az országból, akkor apácának adja a lányát. így is lett, és Margit királylány a Szent Katalinról elnevezett Domokos-rendi apácakolostorba került, Veszprémbe, ennek a romjai láthatók ma is. A török korban vált rommá, de még ma is a város nevezetessége. De a királylány, a későbbi Szent Margit nem maradt mindig Veszprémbe, hanem később átkerült a Nyulak szigetére, ami ma a róla elnevezett budapesti Margit-sziget. (És ugyancsak róla nevezték el a veszprémi Margit-templomot is, ami a Jutasi úton található, a buszpályaudvartól a vasútállomás felé indulva jobbra egy sárga katolikus templom, a focipályával szemben.) A romok mellett van egy szökőkút, Szent Margit szobra, és körülötte néhány rózsaágyás, mindegyikben más-más magyar szent rózsájával. A rózsákon kis táblák jelzik, hogy milyen fajta rózsa és kire emlékeztet. Ez után még mindig a patakparton megyünk tovább…
Itt már a Benedek-hegy túloldalán voltam.. És mentem a labirintuskertben, amerre a szökőkútból folyik a víz… Láttam szép sövényeket, virágzó bokrokat, és azt is megmutatom, hol tűnik el egy spirál lefolyóban a víz a szökőkútból. Az útszakasz végén látható a Véka könyvmegálló, ahová bárki betehet könyvet, és ki is vehet annyit, amennyit betett, majd a Fricska, és aztán át kell menni egy újabb sárga hídon (ahonnan visszanézve fényképeztem a patakot és a Benedek-hegyet, a megint pontszerűnek látszó kőkereszttel az egyik faág mellett), és látható Veszprém egy másik nevezetessége, ahová odafelé még nem mentem be, csak fényképeztem, de visszafelé már meglátogattam. A város legjobb fagyizója, a Völgy fagyizó. 🙂 Ide értem volna ki, ha egyből fel és le megyek a Vár lépcsőn.
Innen jobbra mentem, el a Gizella étterem és hotel mellett, át az úttesten (a Jókai utcán, ami régen elég rossz hírű környék volt, ma már kevésbé, de ha a Gizellától nem egyenesen megyünk, hanem balra, a belváros felé, akkor ott van pl. egy Szikla nevű katonai létesítmény is, a magyar repülésirányítás központja, és egy emléktábla, hogy egy rövid ideig talán 1944-45-ben ott őrizték a Szent Koronát), és kiértem megint a Séd partjára. Ott nem a jobb oldali kavicsos úton mentem, hanem a bal oldalon, mert ott közelebb vannak a nevezetességek.
Milyen nevezetességek? Előbb balra a Sintér-domb, helyi védettségű természetvédelmi terület, aminek egy része a Sziklához tartozó katonai terület (a Jókai utca is végig ennek a dombnak az oldalában húzódik), és ott volt régebben egy általam Tüskének nevezett szobor is (egy francia “művész” alkotása, egy 3 szoborból álló kompozíció része: egy Gubanc nevű szobor volt a belvárosi nagy körforgalomban, a Tüske a Sintér-domb tetején a Csúszda pedig annak a tónak a partján, amelyik ennek a kis utazásnak a célja, de szerencsére már mindhármat elvitték, érdemes a “szobor” szón lévő linkre kattintani, ott még láthatók), aztán felváltva fényképeztem a patak két partját, jobbra a Davidikum (katolikus egyházi középiskolai és főiskolai kollégium) parkjának magas fáit (az egyik képen az épület sárga színe is látszik), balra a vízmű múzeumának házait, és kerti törpe jellegű vízügyi használatú tárgyait.
Bolgár Mihályról, akiről szól az emléktábla, még utcát is elneveztek Veszprémben, de az messze van ettől a környéktől. (Ott is jártam már.)
Ezek után átmegyünk a Viadukt (hivatalos nevén Szent István Völgyhíd) alatt. A város legnagyobb és legszebb hídja 1938-ra, Szent István király halálának 900. évfordulójára készült el, a Séd patak felett. De valószínűleg nem a halálára gondolva kellett volna megépíteni, mert azóta is sokan meghalni járnak ide, minden évben leugrik 2-3 ember öngyilkossági szándékkal a hídról, és általában sikerül is nekik. Talán 10-20 évente akad egy túlélő… Ennek ellenére nagyon szép és hasznos ez a híd, innen a legkönnyebb bejutni a Dózsavárosba a város többi részéből. Több buszjárat is közlekedik rajta, és gyakran használják az autósok is.
A hídon átmenve egy nagy parkolóba jutunk. Szemben a Gulya-domb, balra az állatkert (azt a területet hívják Fejes-völgynek a Gulya-domb és a Sintér-domb között, állítólag itt tűzték ki Koppány fejét a felnégyelés után), és jobbra indulunk a tó felé. A Gulya-domb talán legalacsonyabb része van itt. A domb lábánál egy kis nosztalgia: piros postaláda és kék nyomós kút. 🙂 A szalagkorlátok közti úton felmehetünk a Völgyhídra. Vagy éppen onnan jönnek le emberek és autók az állatkert és a Betekints-völgy felé…
Az utolsó kép szélén látszik egy villanyoszlop meg egy ház oldala. Arra mentem tovább. (Ez az út egyenes folytatása annak, amelyikre rákanyarodtam a nagy parkolóból jobbra.) Itt kezdődik a Betekints-völgy. Nem tudom, honnan ered a neve, ki hova tekintett be, de van jobbra egy Betekints nevű hely, balra meg egy újabb, Patak-party nevű vendéglátóipari egység, ahol még egy színpad is van. A kettő között mentem, a patak partján, még mindig folyásiránnyal szemben, a fák alatt. Balra lefényképeztem a hegymászók kedvenc sziklafalát, szerencsére most nem mászott rajta senki. És szintén balra van egy nagy játszótér. A part alatt. Igen, tényleg a mondóka alapján épült! 🙂
A játszótér után van egy útelágazás. Lehet menni balra, fel a Rovaniemi lépcsőn. Rovaniemi a finn testvérvárosunk, Lappföldön, valahol ott lakik a lappföldi Mikulás, Joulopukki, aki minden évben ellátogat városunkba. A Gulya-dombon 2 kilátó is van. A Rovaniemi lépcső tetején a kisebb kilátóhoz érnénk, ami a Gulya-dombi Tanösvény 3. állomása. De most nem mentem fel arra. És egyenesen sem mentem tovább, a tó kevésbé látványos oldalán (ott majd visszafelé…), hanem jobbra a kis hídon, és át a nagy kőkapun, ami a már születésem előtt megszűnt (kb. a 60-as, 70-es évekig működő) vidámparkhoz tartozó kisvasút egyik állomása volt (bejárat? pénztár? állomás? ilyesmiket hallottam róla). És a kapun túl van egy kisebb játszótér, ahol még krokodil is van! 🙂 Persze nem élő, csak fából. 🙂
És most következik a tó… El lehet indulni jobbra, és az óramutatóval ellentétesen körbejárni, vagy egyenesen a hídon. És előbb körbejártam, aztán vissza az elágazáshoz (nagy játszótér, lépcső, kis híd), megint be a nagy kapun, és aztán mentem rá a hídra. A híd bemegy a tó közepéig, ott jobbra kanyarodik, és kiér a partra. Ott mentem vissza a kapuig, aztán egyenesen ki, végig a Betekints-völgyben. (Ez csak leírva bonyolult, ott helyben nagyon könnyen átlátható.)
Először tehát körbejártam a tavat, és a szélén a nádast fényképeztem. Az a jellegzetes barna buzogány a gyékény virágzata, a nád tetején a fű virágához (vagy kukoricavirághoz) hasonló bóbita van.
Aztán egy kicsit tisztul a kép, szétnyílik a nádas, és látszik néhány tavirózsa. Érdekes színű a viráguk, élőben egy sötétrózsaszín és lila közötti szín, pirosas árnyalattal. (De van a tóban fehér és sárga is.) Majd megérkeztem oda, ahol a híd a kanyar után partot ér.
Még mindig a tó jobb oldalán voltam, ott mentem tovább, egészen a kis stéghez, ahonnan jó a rálátás a tóra. Közben fényképeztem halrajokat a vízben, egészen pici halakból, ezért csak sejteni lehet a képeken, de a tavirózsákat és a vadkacsát jól lehet látni. Siklót és békát ma nem láttam, de azok is élnek a vízben, gyakran látom őket.
Az utolsó képet érdemes megnézni, azon az íves hídon megyek át majd a tó túlsó partjára, és kiérek majd a kereszteződéshez (“a part alatt” játszótér után, ahol a lépcsőre is fel lehetne menni). De előbb a tónak ezen az oldalán mutatom be a már meglévő nevezetességeket. A kis jezsuita templomot és mellette az apácakolostor romjait. És a nagyszínpadot, ami a Kolostorok és Kertek rendezvényhelyszín fontos része. Itt lett volna az EU-val kapcsolatos Családi Nap, ha nem esőhelyszínre szervezték volna.
Egy utolsó pillantás a tóra erről az oldalról…
És átmentem az íves hídon a túloldalra. Ha nem mentem volna át, akkor egy szép, füves-fás parkot láttam volna, még 1 vagy 2 ennél egyszerűbb híddal. A patak túlsó partján pedig a Gulya-domb lábánál, fákkal borított területen visz az út (részben természetes erdővel, részben kisebb, ültetett, kitáblázott fákkal, de azoknak egy kisebb részét, a Rovaniemi lépcsőhöz közeli szakaszát amúgy is bemutatom majd). Ha meg még tovább mentem volna, a park végéig, akkor ott balra kanyarodhattam volna a Laczkó-forrás felé. (Így, cz-vel, mert ugyanarról a Laczkó Dezsőről nevezték el, akiről a múzeumot.) De nem mentem tovább a park felé, és főleg nem mentem el a forrásig, ami a park végétől még kb. 600 méter, a tótól meg majdnem 1 km, hanem csak a tó végénél mentem át az íves hídon.
Ez a buszmegállónak kinéző építmény már a tó túlsó partján van, és valamikor tényleg megálló volt. Csak nem busznak, hanem a vidámparki kisvasútnak.
Néhány kép a tó túlsó partjáról…
Ígértem képet kitáblázott fákról a tóparti út túloldaláról, a Gulya-domb tövében. Ez ennek az útnak a kereszteződéshez nagyon közeli szakasza, már a tó végén túl, de még nem a Rovaniemi lépcsőnél. A Tudás Erdeje. Nagyon szép név, de ha már tudás, akkor tudjunk is meg valamit a fáról! Pl. azt, hogy milyen fa. Senkit nem érdekel, hogy ki ültette, mégis ez van a táblákon a fa fajtája helyett… Csak a lényeg maradt le róla.
Van itt még egy rom, egy épület maradványai. Télen jobban látszanak a kövek, ilyenkor nyáron benövik a növények. Még nem sikerült kideríteni, minek a romjai…
A tavat már megkerültem, de a hídon még nem voltam. Bementem megint a nagy kőkapun, és rámentem a hídra. Lefényképeztem a vízben a halakat, a tavirózsákat és még teknősöket is.
Ezzel mindent megnéztem és megmutattam, amit a tóból látni lehet és érdemes. Lementem a hídról a kanyar után, vissza a nádas mellett a kőkapuhoz, el a mondóka alapján tervezett játszótér mellett, és tovább, ki a Betekints-völgyből. A völgyből kifelé még van egy nevezetesség. A játszóteret elhagyva, de még nem a hegymászók kedvenc sziklafalánál van egy vaskapu a hegyben, ami csak erről az oldalról látszik (ha befelé haladok a Betekints-völgyben a sziklafaltól a játszótér felé, akkor nem). Ez a kisvasút alagútjának bejárata.
Ez után a már ismert útvonalon haladtam visszafelé a Séd partján, át a Völgyhíd alatt (a Völgyhídtól a Gizelláig most a kavicsos úton mentem, jobb érzés nekem kavicsos úton menni, mint aszfalton, de még jobb a természetben), be a Völgy fagyizóba egy gombóc jamaicai csokiért, fel és le a Vár lépcsőn, mert arra rövidebb, majd még 2 km haza.