Szombaton a Gulya-dombon jártam, egyedül, több céllal. Fő célom: lefényképezni a nagy kilátót, és cikket írni róla, hogy tájba illő-e. A cikket megírtam. A lényege: szép, és megfelel a célnak, de nem tájba illő, és előbb-utóbb sok hulladék lesz belőle, mert fém. Nem véletlen építkeztek mindig fából az erdőben… A másik célom: a finn lépcsőn felmenve megtalálni az utat a kis és nagy kilátó érintésével a Gulya-dombi tanösvény 3., 4. és 5. állomásai között. Ez a múltkor nehezen ment, de most sikerült! :) Természetesen az akkori és a szombati túrámról is van fényképalbum…
Már az indulás után, a lakótelepen is láttam szép dolgokat: nyíló virágokat, rügyező fákat, bokrokat…
Innen már látszik a kilátó. Szabad szemmel jobban, mint a képen. A fenyőfákkal takart ház tetejének bal oldalán láttam, de a képen talán nem is látszik.
Még mindig tavasz…
Felújították az Erdész utcát, már nem kavicsos, végre esőben is járható. Persze szombaton jó idő volt, nem esett…
És még mindig ébred a természet a városban is…
És a gyerekek is élvezik a jó időt a város egyik legnagyobb játszóterén, a Szerelem-szigeten.
Séd-parti sziklák
A domokos-rendi Szent Katalin apácazárda romjai, más néven a Margit-romok. Ebben a zárdában élt IV. Béla király lánya, Árpád-házi Szent Margit, mielőtt a Nyulak szigetére, a mai budapesti Margit-szigetre vitték.
Benedek-hegy, Vár, labirintuskert…
Veszprém első utcakönyvtára
Élet a sziklán…
Szent István völgyhíd
“A part alatt” népmesei játszótér a Séd partján, az A part alatt mondóka alapján.
Az egyik képen a tájékoztató tábla mellett látható a finn lépcső alja. Rovaniemi lépcső a hivatalos neve, Veszprém finn testvérvárosáról, ahol az “igazi” lappföldi Mikulás, Joulopukki él. A finn lépcső tetején a Gulya-dombi kis kilátóhoz jutunk. Kicsi, de szép. És fából van. De kilátás csak egy irányban van róla.
A kilátó a tanösvény 3. állomása. Mellette indul egy kis erdei út a 4. állomás és a nagy kilátó felé. Az út elején homokba ugorva versenyezhetünk az erdő állataival.
Az út megy tovább egy kilátópont felé, ahonnan szép a kilátás Csatár-hegyre – Szent István és Koppány csatájának állítólagos helyére -, és a Bakonyra, majd még tovább vezet a 4. állomásra és a nagy kilátóhoz.
A nagy kilátó és környéke
A kilátás
A kilátó belseje
Visszanézve a kilátóra
Még mindig a Gulya-dombon. Szokásomhoz híven másfelé mentem haza, mint amerről érkeztem. 😀
Út a civilizáció felé… A végén rügyező bokorral.
Hazafelé a Kiskőrösi utca – belváros – kertváros – lakótelep útvonalon…
[…] szombaton pedig végre egyedül is feljutottam az új Gulya-dombi kilátóba.🙂 Januárban is voltam már ott, de úgy alakult, hogy a […]
KedvelésKedvelés